Zokon vette Szalay Ferenc és Kállai Mária, hogy felkérdezték őket elektrolitgyár-ügyben

Július 2-án, azaz tegnap kora este nem egészen úgy alakult Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc miniszteri biztos lakossági fóruma a Holt-Tiszaparton, ahogy azt ők elképzelték. Az esemény fókuszában a váratlanul megjelenő aHang-aktivisták miatt az elektrolitgyár kérdése került.

Tovább olvasom

Már rengetegen aláírták, szerdán adják át a petíciót Szolnokon az elektrolitgyár elleni tiltakozásul

Több ezer helyi lakost nem győzött meg az idetelepítendő új kínai gyár leendő biztonságos működése, ezért bő másfél hónapja petíciót indítottak a projekt teljes leállításáért. A hatezres szám pedig még nőhet is.

Tovább olvasom

Közeleg az elektrolitgyár érkezése ellen indított petíció átadásának napja

Több mint három hónap telt el azóta, hogy hivatalosan is bejelentették a Szolnokra tervezett elektrolitgyár beruházását, a helyiek tiltakozása azonban azóta sem csitult. Az aHang civil szervezethez kapcsolódó szolnoki aPont közösség már a kezdetektől fogva kifejezte ellenérzését a projekttel szemben. A márciusi tüntetés, a lakossági fórum, valamint a szakértők bevonásával zajló civil összefogás ellenére a döntéshozatalból a lakosság továbbra is teljesen kimarad – áll a szervezet közleményében.

Tovább olvasom

“Állítsák le a devizahiteles végrehajtásokat és szerződéseket!”

Az EU Bírósága egyértelmű döntést hozott, miszerint a devizahiteles szerződések jelentős része ÉRVÉNYTELEN! Most már nincs hova tovább bújni, ezek után vajon a kormány felfüggeszti a szerződéseket és a végrehajtásokat?

Tovább olvasom

Leragasztott szájjal tüntet az aHang Szolnokon

Ahogy a Szol24-en is olvashattak már róla, az aHang országos tiltakozó akciósorozatot indít válaszul arra a törvénytervezetre, amely komoly fenyegetést jelent a független sajtóra és megnehezíti a civil szervezetek működését. Tegnap jött a hír, hogy a javaslat ráadásul szigorodik, már az idén – május 20-i határidőig – felajánlott személyi jövedelemadó 1%-os támogatásait is elvennék azoktól a civil szervezetektől, amelyeket a Szuverenitásvédelmi Hivatal kezdeményezésére feketelistára tesznek.

Tovább olvasom

Szolnokon is utcára hívja az embereket az aHang

Az aHang civil mozgalom országos demonstrációsorozatba kezd annak a törvényjavaslatnak az elutasítása kapcsán, amely egyértelműen veszélybe sodorja a független sajtót és ellehetetleníti a civil szervezetek működését. A szervezet és helyi csoportjai, az úgynevezett aPontok május 24. és június 3. között összesen 15 helyszínen, köztük Szolnokon szerveznek tüntetéseket és figyelemfelhívó akciókat.

Tovább olvasom

Az egészségügy reformja mellett állt ki az aPont Szolnokon

Szolidaritást vállalva a Magyar Orvosi Kamara szombati, fővárosban tartott demonstrációjával, a szolnoki aPont is kiállt egy jobb egészségügy mellett. A Hetényi Géza Kórház előtt aktivistákkal egy jenga tornyot építettek, amely a magyar egészségügyi rendszert jelképezte.

Tovább olvasom

Szolidaritási megmozdulással indította munkáját az aPont Szolnok megyében

Az igazságszolgáltatás függetlenségéért demonstráltak szombat délután a fővárosban az Igazságügyi Minisztérium előtt. A megmozduláson több ezren fejezték ki szolidaritásukat, a résztvevők a Kossuth térről vonultak át a minisztérium épülete elé, lényegében a teljes Nádor utca megtelt. Figyelemreméltó, hogy Budapest mellett vidéki városokban is fontosnak tartották a kiállást, az aHang aktivistái Szolnokon fehér rózsákat vittek a bíróság épülete elé, hogy jelezzék, nem hagyják a hatalomnak a jogállamiság teljes leépítését.

Tovább olvasom