Orbán Viktor miniszterelnök egy lépésben 52 százalékkal emelte meg 16 államtitkárának illetményét. Ez közel 700 ezer forintos fizetésemelést jelent számukra – írta meg a 24.hu. A fizetésemelésben a következők érintettek: Dömötör Csaba Erdős Norbert Farkas Sándor Fónagy János Hoppál Péter Koncz Zsófia Menczer Tamás Orbán Balázs Potápi Árpád Rétvári Bence Soltész Miklós Süli János Tállai András Tuzson Bence Vargha Tamás Vitályos Eszter. A portál megjegyzi, hogy ők azok az államtitkárok, akik képviselői mandátummal is rendelkeznek. Nekik az államtitkári illetményük eddig bruttó 1 millió 296 ezer forint volt, amit 1 millió 974…
Tovább olvasomCímke: államtitkár
A vízhiányért a kormányzati sarcolások kőkeményen felelősek, az államtitkár pedig a szolgáltatókat vádolja
Milliárdokat vonnak el évek óta a közműszolgáltatóktól “különadóként”, most pedig csodálkoznak, hogy a szárazság folyamán nincs víz. Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érinti a probléma, de a legnagyobb gond a fővárosi agglomerációt sújtja. Szerdán rendelt el I. fokú vízkorlátozást az önkormányzat a Pest megyei Solymáron. Jelenleg mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem folyik a csapból a víz. A környéket ellátó Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szerint a kapacitásproblémákon túl a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás a probléma oka. A vízhiány miatt a helyi szolgáltató a Fővárosi Vízművek segítséget kérte, ezért Solymárnak és…
Tovább olvasomMi történhetett? Két hét után menesztette az új miniszter a csinos, “érettségis” államtitkár hölgyet
Pedig két évvel ezelőtt Orbán Viktorék még törvényt is módosítottak azért, hogy Rácz Zsófia diploma nélkül is államtitkárrá válhasson. Most átkerült a kormányátalakítás után egy másik minisztériumhoz, de szinte azonnal kidobták az állásából, már nem államtitkár. Vajon mi történhetett a háttérben ez alatt a két hét alatt? Rácz Zsófia az a fiatal tisztviselő, akit 2020-ban egy külön rá szabott törvénymódosítással, diplomája megszerzése előtt neveztek ki, de június 12-től nincs állása. Pedig 104 helyett vasárnaptól már 108 helyettes államtitkár működik. A 2010-ben alakult Orbán-kormányban még 64-en voltak. Az említett Rácz Zsófia,…
Tovább olvasomAz átalakítás első áldozata, Orbán javaslatára repült Schanda Tamás államtitkár
Egy pénteki határozat eredményeképpen Schanda azonnali hatállyal elveszítette államtitkári székét. Egy pénteki határozat szerint Orbán Viktor javaslatára Áder János április 30-ai hatállyal felmentette Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát, aki egyben miniszterhelyettes is volt. A határozatot a Magyar Közlönyben olvashattuk. Várjuk a következő órák és napok történéseit, hogy többet is megtudhassunk, miért kellett ilyen hirtelen, péntek este meneszteni az államtitkárt. (444.hu)
Tovább olvasomA fideszes volt államtitkár kiakadt, hogy nem érhető el a háziorvos – utána azonban csak úgy zúdult rá a szitok a “köznéptől”
Nehéz elhinni, de L. Simon László azon akadt fenn, hogy a háziorvos rendelésére csak telefonon lehet bejelentkezni és egyébként is minél kevesebb élő találkozás zajlik a páciens és az orvos között. Aztán emlékeztették rá, hogy több, mint két éve ez zajlik Magyarországon azoknál, akik nem a kivételezett felső tízezerhez tartoznak. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán fakadt ki azon, hogy Gárdonyban a háziorvosi rendelésre csak telefonon lehet bejelentkezni, de inkább azt javasolják a betegeknek, hogy ne menjenek a rendelőbe, nehogy megfertőzzenek valakit. A részletekről a Telex…
Tovább olvasomA Fidesz most zavarja igazán össze saját szavazóit, az igazságügyi államtitkár “ruszkik haza” felkiáltással jött elő
Hetek óta az összefonódott magyar és orosz kormányzati propaganda ezerrel bizonygatja, hogy az ukránok a hibásak a háborúért (ami Putyin szerint nem is háború), az oroszok csak békét mennek fenntartani Ukrajnába. Ezt a fideszes szavazók is magukévá tették és lépten-nyomon hangoztatják, miért áldozat Oroszország. Erre most jön egy ilyen bejegyzés, ami már nem az első. Így hogy fognak tudni érvelni a fideszes szavazótábor tagjai, amikor a múlt héten még Oroszországot kellett védeni, most pedig Németh Zsolt államtitkár ilyen egyértelműen az oroszokat teszi felelőssé a konfliktus miatt. Most vagy Orbán és…
Tovább olvasom“A kormánypártok mindent megtettek, hogy a fideszes Völner-botrány fű alatt maradjon, lehetőleg a választásokig”
A kormánypárti sajtó első körben rettentő látványos sikálásba kezdett, de a helyzet tarthatatlanná vált. Az viszont nem véletlen, hogy a legfelsőbb vezetők annyira lefagytak, hogy Orbán Viktor továbbra sem tartotta fontosnak, hogy erről a hatalmas botrányról legalább néhány mondatot szóljon. Nagy munkában lehetnek a kommunikációs szakemberek… Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak…
Tovább olvasomMost már hiába titkolózik Polt Péter, óriási botrány kavarog a Bírósági Végrehajtó Kar körül
Korrupció, bűnszövetség, mentelmi jog felfüggesztése. Néhány napja még legfőbb ügyészünk is hallgatásba burkolózott, Gulyás Gergely miniszter pedig a megszokott módon mellébeszélve hárított. De most már több hivatalos adat is kibukott a nyomozásról. Völner Pál mentelmi jogát például fel is függesztenék. A fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A „bűnszövetség” szót is leírták a közleményben. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó. A legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését…
Tovább olvasomAz államtitkár három oltás után kapta el a koronavírust, egyelőre otthon lábadozik
Fürjes Balázs a harmadik oltást is felvette, így is elkapta a Covidot. Egy videóban üzent az érte aggódóknak. Rájár a rúd mostanában a fideszesekre, ezúttal egy újabb államtitkár kényszerült karanténba, mivel pozitív lett. Pedig hordta a maszkot és három oltást is kapott. „A maszkviselés és a három oltás sem volt elég, hogy ne kapjam el a vírust. Ebből is látszik, hogy ez egy komoly dolog. Nekem még nincs tünetem, de hát még az elején vagyok” – jelentette be Facebook-oldalán a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs…
Tovább olvasomSzenzációs, több, mint 600 ezer ember ment ki a vadászati kiállításra
Igaz, ennek igen nagy százaléka iskolás, akit ingyen vittek ki a jól sikerült toborzókat követően. Biztosan megérte beleölni a 70 milliárdnyi adóforintot. Kedden számolt be az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás” tárlatának, illetve a kapcsolt rendezvények látogatóinak számáról Kovács Zoltán, a világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Eszerint a Hungexpón kialakított tárlaton 616 ezer, a kapcsolódó helyszínekkel együtt összesen 1,5 milliónyi látogatója volt a rendezvényeknek és kiállításoknak. Utóbbi szám azonban még nőni fog, mert a vidéki rendezvények az év végéig tartanak, és december végén még megtartják a májusról elhalasztott nemzetközi…
Tovább olvasom