Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden – tudatta a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel vasárnap. Az informatikai átállás miatt az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden. A Schengeni Információs Rendszer új verziójának üzembe helyezése miatt a kormányablakokban ezen a napon nem intézhetők például a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, jogosítvánnyal, útlevéllel, diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek, illetve többek között a gépjármű forgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés ügyintézése is szünetel. Továbbá március 6-án, hétfőn csak a délig rögzített…
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Ujhelyi: A Bizottság kevesli a kormány reformterveit
Sem az egyetemi alapítványoknál, sem az igazságügyi rendszerben nem lát valódi előrelépést az Európai Bizottság, ezért ha minden így marad, továbbra sem fogják megnyitni az uniós forrásokat Magyarország számára, számolt be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli információira hivatkozva. Ez alapján komolyabb intézkedéseket várnak annál, hogy a miniszterek távoznak az alapítványi kuratóriumokból. Az igazságügyi csomagot illetően pedig a kormány által előkésztített dokumentum csak bizonyos elvárásokat teljesítene, ami a Bizottság szerint kevés ahhoz, hogy orvosolják a régóta fennálló problémákat. Magyarországnak március 31-ig kellene hatályba léptetnie az Európai Bizottság által elvárt módosításokat, köztük az igazságügyi intézményekre vonatkozókat,…
Tovább olvasomFinnországnak nincs miről tárgyalnia a Fidesszel
A finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, Erkki Tuomioja nem a magyar parlament, hanem a Fidesz-frakció látogatásának tekinti a Hende Csaba vezette fideszes képviselőcsoport közelgő helsinki látogatását, ami szerinte Orbán Viktor belpolitikai játszmájáról szól. „Finnországnak nincs miről tárgyalnia, nincs mit magyaráznia a delegációnak” – nyilatkozta a Demokraatti-nak a szociáldemokrata politikus, aki 2000-2007, majd 2011-15 között külügyminiszter volt. A négyfős kormánypárti képviselőcsoport (melynek Győri Enikő, Németh Zsolt és Schaller Baross Ernő még a tagjai) jövő héten látogat Stockholmba és Helsinkibe. A látogatás oka, hogy bár a Fidesz-frakció a tavaszi ülésszak legelejére ígérte az ígéretek…
Tovább olvasomA kormány megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát
A köznevelési törvény módosításával megszüntetné a kormány a tanárok közalkalmazotti jogviszonyát, és elvennék a tantestületek jogainak egy részét is. A pedagógus-szakszervezetek szerint a lépés rendkívül hátrányos következményekkel járna a tanárokra nézve. Az RTL Híradó beszámolója szerint a közalkalmazotti jogviszony helyett úgynevezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt hoznának létre. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint a rendelkezés a gyakorlatban: „teljesen új jogállást hoz létre, sem a közalkalmazotti törvény, sem a munka törvénykönyve alá nem tartoznak majd, rengeteg kérdéskörben hátrány éri a pedagógus kollégákat, például a felmentési idő kérdésében, a fegyelmi kérdéskörben. „Tehát látszik…
Tovább olvasomGyarapszik a magyar – prémium borászatot vett Tiborcz István
Folytatódik Tiborcz István és cégeinek terjeszkedése a tokaji borvidéken, újabb prémium borászat kerül a tulajdonába. A Borsod24.hu korábbi cikkében már beszámolt róla, hogy 14 állami pénzzel megtolt turisztikai csúcsprojekt került a miniszterelnök vejének kezébe, mely kapcsán a tokaji borvidék érintett. Ezt a cikket itt olvashatja. Ikonikus tokaji borászattal szélesíti befektetési portfólióját a BDPST Group, Tiborcz István cége megállapodást kötött a Patricius Borház Zrt. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról – szúrta ki a 444.hu. A cég közleménye szerint a tranzakcióhoz tartozik a Patricius Borházat körülvevő termőterületek megvétele is. A több mint 20 éve alapított, bodrogkisfaludi székhelyű Patricius Borház…
Tovább olvasom2035-re minden második ember túlsúlyos lehet
Az Elhízástudományi Világszövetség jelentése szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között – a szövetség elnöke cselekvésre szólította fel a politikai döntéshozókat, mert a túlsúllyal összefüggő betegségek a társadalomra is többletterhet róhatnak. Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – húzza alá a friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation). Louise Baur, a szövetség elnöke „egyértelmű figyelmeztetésnek” nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy…
Tovább olvasomInflációkövető béremelésért tüntettek a postai dolgozók
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM). A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények. A 3 éves bérmegállapodás 2023-ra 2 százalékos emelést irányzott előre, azóta ezt 3 százalékra, majd 10 százalékra növelték a tiltakozás hírére, ám ez még mindig messze van az inflációkövető szinttől – hangsúlyozta Tusz Ferenc. A Munkástanácsok képviseletében Dobi…
Tovább olvasomUrsula von der Leyen szerint háborús bűncselekményekért kell felelősségre vonni Putyint
Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott közleményében. Ursula von der Leyen szerint egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték – hívta fel a…
Tovább olvasomKormányinfó: a háborúért Oroszország a felelős, tavasszal változhat a rezsicsökkentés
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombat délután adott tájékoztatást a kormány döntéseiről. A legfontosabb kijelentéseket a Telex szedte össze. Továbbra is cél kimaradni a háborúból, a szankciókkal kapcsolatos ellenérzéseket megerősítette a nemzeti konzultáció eredménye. Továbbra sem szállít fegyvereket Magyarország, sürgetik a békét. a háborúért a felelősség Oroszországot terheli, Oroszország sértette meg a nemzetközi jogot, segítik Ukrajnát, segítik a Kárpátalján élő magyarságot. Gulyás Gergely szerint át kell tekinteni a gyermekvédelmi szabályokat, azért is, mert 2017 óta folyamatosan emelkedik a gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetőinek száma. Marad a rezsitámogatás…
Tovább olvasomElhunyt a fegyverneki Tőzsér Csabi
Tizenöt éves korában meghalt a születése óta izomsorvadással küzdő Tőzsér Csabika. Néhány nappal ezelőtt a fegyverneki kisfiú családja jelentette be a szomorú hírt: elhunyt Tőzsér Csabika. A fiú egy ritka betegséggel született, ami miatt kerekesszékkel tudott csak közlekedni. Imádta a sportokat, különösen a focit. A szülők a közösségi oldalukon mindig beszámoltak Csabika életének legfontosabb mozzanatairól. Így például arról is, amikor életében előszőr külföldre utazott, vagy amikor találkozhatott a Fradi játékosaival. Csabikának nagyon sok ismert sportoló ajánlott fel mezt, hogy ezzel is segítsen a gyógykezelésben.
Tovább olvasom