Holoda Attila energetikai szakértő Miskolcon járt a múlt héten, majd a rádiónak is nyilatkozott. Feketén-fehéren rámutat, hogy a miniszterelnök állítása, miszerint az orosz gázzal kapcsolatos döntések miatt veszélybe került a rezsicsökkentés fenntarthatósága, nem állja meg a helyét.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Ismét egy látványos karhatalmi akció a jászkunsági körforgalomnál
Megállított forgalom, két darabjaira szedett autó és több bilincsbe vert ember a mérleg.
Tovább olvasomKarikó Katalin Szolnokra látogatott, Szalay Ferenc és Kállai Mária felállva tapsolva köszöntötték
A jászkunsági származású, Nobel-díjas kutató középiskolásokkal találkozott a szolnoki Campuson egy előadás keretében. A közösségi médiában azonban elképesztő szitokáradat irányul Karikó Katalin felé. A nézők között helyet foglaló Szalay Ferenc és Kállai Mária viszont felállva tapsolva köszöntötte a tudósnőt.
Tovább olvasomElőször udvarias, majd durván agresszív volt egy autós a Jászkunságban
Ez sem mindennapi történet. Kifejezetten udvarias gesztusokat tett a többi közlekedő irányába, ám amikor ezért kritikát kapott, nagyon nem viselte jól és terminátor módjára bebokszolt a szélvédőn.
Tovább olvasomFelháborodott az újságírószövetség: Védjük meg a független sajtót!
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) mélységesen felháborítja a szabad sajtó ellen indított legújabb brutális támadás. Ezért arra kér minden, Magyarország demokratikus működését fontosnak tartó magyar állampolgárt, hogy támogassa a független sajtót.
Tovább olvasomÉletkép: nem kívánt csónakázótó Szolnokon
A szobor maga szép lenne, ám a közvetlen, kitakarítatlan környezete miatt sokakat az undor fog el. Az is gond, ha tiszta lenne, az is, ha hagyják kitakarítatlanul.
Tovább olvasomSimion példának tekinti Orbán Viktort – ha nyer, elképesztő dózerolás jöhet az ottani magyarság kárára
Erről nem más, mint egy marosvásárhelyi magyar, a helyi rádió munkatársa beszélt részletesen. A romániai magyarság hatalmas lórúgást kapna, ha ennek akár csak a fele is megvalósulna, ezt az esélyesebb szélsőjobbos jelölt igazából nem is rejti véka alá.
Tovább olvasom“Meg fogjuk csinálni, fájni fog. Vér, könny, sírás, veríték, fájdalom” – újabb részletek a Fidesz háborús beszédéből
Ha azt gondoltuk, mindent hallottunk a Fidesz-kormány honvédelmi miniszterének ijesztő, háborút vizionáló beszédéből, tévedtünk. A vezérkari főnök úgy véli, “ha a Leopárd lő éjszaka Szomódon, az a szabadság hangja.” Szerinte “ez a változás ez több, mint fájdalmas lesz.” Mindez most is megtalálható a Magyar Honvédség oldalán.
Tovább olvasomÍgy égett le Szolnok ikonikus vendéglátóipari egysége, az Evezős Csárda
A lángok martalékává vált a szolnoki Evezős Csárda kedden reggel. Több generáció életműve veszett oda egy sajnálatos baleset miatt, ami önmagában is tragikus. Szerencsére senki sem sérült meg.
Tovább olvasomKarcag: a nagygazda lánya adta a legalacsonyabb árat, mégis ő nyert
Teljesen véletlenül ugyanis a két jobb ajánlattevő esetében találtak egy-egy olyan apróságot, ami miatt kizárták őket. Ezek után már csak egy ajánlat maradt a háromból, így a legalacsonyabb bérleti díjjal nyert a nagygazda lánya. Magyaros a történet.
Tovább olvasom