A szolnoki Kovács Tamarából és Turai Krisztinából álló magyar duó nyerte a WDF Ifjúsági Darts Európa-bajnokság U18-as női, páros versenyszámát. A szombati, budapesten zajló torna döntőjében a két fiatal tehetség 4–2-re legyőzte a törököket. Kovács Tamara ezzel már második ifjúsági Eb-címét szerezte, Turai Krisztina most először állhatott a dobogó tetején. A szolnoki Baglyok DC lányain kívül négy további érmet szereztek a magyarok: Tekauer Gréta ezüst-, Helfrich Patrik, Borbély András, illetve a Sárai-Gévai és a Teakuer-Greksa párosok bronzérmet vihettek haza.
Tovább olvasomSzerző: Czapkó Dorottya
Hatvan év után ismét találkoztak a Varga diákjai
A Varga Katalin Gimnáziumban 1962-ben végzett diákok a napokban ünnepelték bizonyítványuk átvételének hatvanadik évfordulóját. Ahogyan minden alkalommal, úgy ezúttal is az osztállyal tartott a kilencvenötödik évében járó szeretett osztályfőnökük, Földes József tanár úr – írja a szoljon.hu. Sajnos az osztálylétszám mára huszonhétről tizennyolcra csökkent. A hőség és a meglévő betegségek miatt hét osztálytársunk nem vállalta a több órás vonatozást Szolnokra. Diáktársi élményeinket a mai napig megőriztük, és erre alapozva erős a kötelék köztünk. Valójában minden találkozás igazi feltöltődés számunkra. Törődünk egymással, támogatjuk egymást érzelmileg és fizikailag egyaránt. Vigyázunk arra, hogy ez az önzetlen…
Tovább olvasomHonvédelmi tábor Berekfürdőn
Négy honvédelmi tábort is rendez ezen a nyáron megyénkben a 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj. Az elsőt Berekfürdőn, majd Kenderesen, Mezőtúron és Kunszentmártonban – számolt be a szoljon.hu. Az öt nap alatt a diákok játékosan, csapatban, tapasztalt katonáktól leshették el azokat a túlélési, egészségügyi és önvédelmi technikákat, melyeket a mindennapi életben is hasznosíthatnak majd. -tette hozzá Pálinkás Tibor alezredes. A berekfürdői táborban a gyerekek szimulátort próbálhattak ki és katonai bemutatón is részt vehettek, továbbá megismerkedtek kicsit a laktanyai élettel is, volt ébresztő, reggeli torna, körletrend-kialakítás. Tizenkét-tizenöt éves gyerekekről beszélünk, nem…
Tovább olvasomSzennyeződést találtak a Tisza szolnoki szakaszán
Lits László, ügyvezető igazgató a napokban egy Facebook posztban számolt be arról, hogy a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület vezetője, Hajdú Tamás a napokban szennyeződést tapasztalt a Tisza egyik szakaszán, ezért megkereste az NHSZ illetékeseit. Alacsony a vízszint, ilyenkor nem csak a török kori emlékek jönnek elő, hanem sajnos a szennyvízbekötések is. Sikerült vízmintát venni és rögzítettük a GPS koordinátákat. A szolnoki Szabadstrandtól több kilométerre megtaláltuk a szennyvízbekötést, nagyon közel Tószeghez. Sikerült vízmintát venni és rögzítettük a GPS koordinátákat. – mondta el akciódús videójában Lits László és hozzátette, hogy a strand…
Tovább olvasomHatalmas harcsát fogtak ki a Tiszából Nagykörűnél
Vasárnap hajnalban, fél négy körül több mint két méter hosszú halat emelt ki az apadó Tiszából két horgász a nagykörűi kompnál – számolt be róla a szoljon.hu. Mága Szabolcs és Bori István mintegy 20 percnyi fárasztó munka után húzta ki a 215 centiméter hosszú és 81 kilogramm súlyú harcsát a vízből. A kapitális fogást fényképfelvételen is megörökítették. A közelmúltban Martfűnél hasonlóan méretes példány akadt horogra, akkor a tiszaföldvári Kun László hatvan kilogrammos és több mint két méter hosszú prédájáról számolt be a Földvári Hírlap.
Tovább olvasomFolytatódik a szandaszőlősi buszmegállók felújítása
A Tóth Árpád úti buszforduló és a Kertész utca egyes buszmegállói után újabb szandaszőlősi megálló újul meg. Jövőhéten hétfőn (07.18.) megkezdődnek Szandaszőlősön, a Vörösmező-Nagymező út kereszteződéssel szemben álló buszváró felújítási munkálatai – közölte a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Az említett címen hétfőtől ideiglenes buszváró kerül kiépítésre.A munkálatok várhatóan augusztus végéig tartanak.
Tovább olvasomVödörrel öntözték a fákat Szolnokon
Amíg a folyóban víz van, és vödrök is akadnak, a szárazság közösségformáló erő is lehet. Tegnap számoltunk be róla, hogy megyénkben is súlyos gondokat okoz a szárazság. A szolnoki ZöldErő célja a természetes környezet fenntartása és megóvása. Madár- és denevérodúk kihelyezése, a fecskék támogatása, komposztálás és faültetés tartozik főbb tevékenységi körükbe, de ezúttal a közterületeink fáit vették gondozásba. Fogj egy vödröt, és tarts velünk! – így hangzott a Szolnoki ZöldErő közelmúltban közzétett felhívása, melynek célja a szárazságban szomjazó fák és cserjék öntözése volt. Sokan csatlakoztak a városi természetvédő szervezethez, és kézről…
Tovább olvasomÖngyilkos lett a tiszazugi sorozatgyilkos
A tiszazugi méregkeverő asszonyok 1911 és 1929 között körülbelül 300 embert mérgeztek meg. Nem csak Tiszazugon, de több környező településen, Tiszakürtön, Ókécskén, Tiszaföldváron, Kunszentmártonban, Mesterszálláson, Öcsödön és Nagyréven is előfordultak hasonló esetek ebben az időszakban. Az áldozatok minden esetben férfiak és fiúk voltak. Férjek, szeretők, apák és gyermekek. Az 1900-as évek elején még szokás volt az elrendezett házasság, azaz hogy a család döntött a frigyről, amit aztán a lányoknak kénytelen-kelletlen el kellett fogadniuk. Sok esetben a szerelem hiányán túl komoly problémát jelentett ezeknek az asszonyoknak a férjek iszákos életmódja, vagy erőszakos viselkedése. A válás…
Tovább olvasomExtra adó a kisembereknek, extra profit a kormánynak – sajtótájékoztatót tartott az MSZP Szolnokon
Ahogyan arról korábban a Szol24 is beszámolt, a kormány döntése értelmében megszűnik a rezsicsökkentés az átlag feletti fogyasztók számára. Egy másik, hétfőn benyújtott törvény értelmében pedig az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevételük, cégeknek nem számlázhatnak. A szolnoki MSZP pénteken reggel sajtótájékoztatót tartott, ahol az ország lakosságának túlnyomó többségét érintő módosításokról beszélt. Jelenleg Magyarországon 400 ezer ember vallja magát katásnak, ezzel a rendelet módosítással körülbelül 200-250 ezer embernek kell átgondolnia a jövőjét. Ráadásul a változás áthidalására kormány meglehetősen szűk intervallumot adott az érintetteknek – mondta az eseményen Bagi Zsombor Societas-Baloldali…
Tovább olvasomCibakháza kapott egy szigetet
A Tisza alacsony vízállása miatt előbukkanó szigetet Cibakházához csatoltuk! – olvasható a község honlapján. Hegyes Zoltán, Cibakháza polgármestere kitűzte a település zászlaját, sőt segítőivel összeszedték a szigeten és az odavezető úton talált szemetet és egyúttal felhívta a látogatók és itt élők figyelmét, hogy kerüljék a szemetelést ezen a területen is és legyenek jó gazdái az új területnek. A homoksziget területe a Tisza vízállásának függvényében változó, a Szolnoknál mért 280 centiméteres vízállás mellett nagyjából 7500 m².
Tovább olvasom