Kigyulladt egy 75 négyzetméter alapterületű családi ház egyik szobája szerda délután Kunszentmárton Attila utcájában. A lángok átterjedtek a födémszerkezetre is. A kunszentmártoni és a szentesi hivatásos tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a tüzet, illetve az épületből kihoztak három gázpalackot, melyet nem ért hőhatás. Az egységek ezután megbontották a födémet, hogy a további izzásokat és parázslásokat megszüntessék.
Tovább olvasomSzerző: Czapkó Dorottya
Száraz fű gyulladt meg Mesterszállásnál
Félezer négyzetméteren kapott lángra száraz fű szerda délután Mesterszállás határában. A tüzet – amely napraforgótáblát veszélyeztetett – a kunszentmártoni hivatásos és a mesterszállási önkéntes tűzoltók közös erővel, két vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be, illetve megakadályozták annak továbbterjedését.
Tovább olvasomÚjszász és Jászapáti között 2,4 kilométert újítottak fel – több mint félmilliárd forintból
Szerdán átadták a Magyar Falu program keretében felújított Újszász-Jászapáti közötti útszakaszt. A mostani beruházásban közel 531 millió forint hazai forrásból 2,4 kilométernyi utat tettek rendbe, tavaly március óta Jászladány térségében mindösszesen 7,566 kilométernyi útszakasz felújítását végezték el. A rendezvényen Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója, Bertalanné Drávucz Katalin, Jászladány polgármestere és Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője is részt vett. Mindig nagy öröm egy polgármesternek, ha települése gyarapszik és lakóinak életfeltételei javulhatnak. A mostani alkalom is ezt példázza, hiszen az…
Tovább olvasomSzeptembertől már Tiszatenyőn is van bölcsőde
Átadták Tiszatenyő első bölcsődéjét kedden délelőtt, az eszközfejlesztést is tartalmazó beruházásra az időközben már befejeződött adósságrendezési eljárás megkezdése előtt nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán mintegy kilencvenmillió forintot az önkormányzat. A maximum tizenöt férőhelyes bölcsődét a volt savanyítóüzem épületéből alakították ki, és szeptembertől kezdi meg működését. Az önkormányzat az első évben nem kér gondozási díjat, illetve azok a szülők is elhelyezhetik gyermeküket, akik nem rendelkeznek munkaviszonnyal.
Tovább olvasomMegújul a kengyeli sportpálya elavult öltözője
Az önkormányzat húszmillió forint belügyminisztériumi támogatást kapott a kengyeli sportpálya öltözőjének felújítására. Az elnyert összeget három és fél millió forintos önerővel egészítette ki a település és saját forrásból cserélték ki a nyílászárókat is. Az épület teteje már elkészült, jelenleg a belső felújítási munkák zajlanak, és átalakítják a vizesblokkokat is. Az öltöző felújítása azért vált szükségessé, mert egyrészt nagyon elavult volt már az épület, és külleme miatt is ráfért az átalakítás. Másrészt azért fontos, mert a közelmúltban bekapcsolódtunk a Bozsik-programba. Nagyon sok gyermek érdeklődik a labdarúgás iránt Kengyelen, szeretnénk, ha méltó körülmények…
Tovább olvasomAz alacsony vízszint miatt rövidülhet a strandszezon Tiszafüreden
Az alacsony vízszint egyelőre nem volt negatív hatással a strandolásra, maximum a sportcélú hajózásra, azonban várhatóan, ha nem lesz vízpótló csapadék, akkor rövidülhet a strandszezon, illetve a horgászok kiszorulnak a folyóra, mert a kikötők használata és a hajózás ellehetetlenül a tavon – nyilatkozta az alfoldhir.hu hírportál megkeresésére Lendvay Imre, a Tiszafüredi Szabadstrandot üzemeltető vállalkozás ügyvezetője. Hozzátette: fokozott óvatosságra figyelmeztetik vendégeket a csökkenő vízszint és a változatos mederviszonyok miatt. Jelenleg még negyvenöt centiméterrel van a vízállás az alacsony téli vízszint felett, ezért bizonyos részeken veszélyes lehet a vízbe ugrani. Erre táblák…
Tovább olvasomSzolnoki ezüst- és bronzérem született az Európai Ifjúsági Olimpián
A 16. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) két szolnoki sportoló is kiválóan szerepelt. A kontinens 14-18 éves sportolóit érintő besztercebányai eseményen a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola versenyzője, Kelemen Adél a 63 kilósok mezőnyében egészen a döntőig menetelt, majd az aranycsatában vereséget szenvedett az ifjúsági és junior Európa-bajnok, junior vb-ezüstérmes izraeli Kerem Primótól, így ezüstéremmel térhet haza a viadalról. „Nehéz időszak volt az elmúlt egy év, így nagyon örülök, hogy sikerült kijutnom, imádom az EYOF minden percét. Sajnálom a döntőt, de kifejezetten erős az izraeli lány, régóta szerettem volna már egyet küzdeni vele. Csodálatos volt, hogy…
Tovább olvasomLövések dördültek a jászberényi Neszűrben – nem csillapodnak a kedélyek
A szoljon.hu információi és a közösségi oldalon elterjedt beszámolók szerint három rejtélyes autó bukkant fel hétfőn délután a jászberényi Neszűrben. „Büdös cigányok, meg fogtok halni!” – állítólag ezt kiabálták az autókban ülő fekete ruhás csuklyások, megfélemlítve az ottani családokat. A helyiek elmondása szerint nem sokkal este kilenc óra után lövések is eldördültek, két családi háznál kilőtték az ablakot. Erre félelem lett úrrá az embereken, majd nagy tömeg gyűlt össze a Neszűr egyik dűlőjében. A riadalom és feszültség kedden sem mérséklődött, így este újra egy helyen csoportosultak a lakosok, ha probléma…
Tovább olvasomTöbb száz gyorshajtó három nap alatt – megyei adatok
A Roadpol Speed terve alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. augusztus 9-11. között hajtott végre közlekedésrendészeti ellenőrzést, melynek keretében a megengedett legnagyobb sebesség betartását ellenőrizték. A gyorshajtás a legelterjedtebb jogsértés és a legfőbb baleseti ok, aminek elsődleges szerepe van a halálos illetve a súlyos sérüléses balesetek bekövetkezésében. Az ellenőrzés célja ezúttal a gyorshajtó járművezetők kiszűrése volt. A rendőrök az ellenőrzés időtartama alatt 266 esetben rögzítettek sebességtúllépést, ebből 58 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 51 fővel szemben közigazgatási bírságot, 2 személyt feljelentettek, míg 155 járművezető esetében megállítás nélkül kezdeményeztek objektív…
Tovább olvasomKiszuperált autók Szolnok utcáin
Országszerte, így Szolnokon is gyakran látni olyan autókat, amiket már körbenőtt a gyom, ujjnyi vastag kosz áll a szélvédőn és –a legárulkodóbb jel- laposak a kerekei. Ezek a vasak már nem mennek sehova és a tulajdonos sem jön értük. A legbosszantóbb esetekben ezek a lomok a még aktív kocsik elöl foglalják el a parkolóhelyet, vagy egy zöld terület összképét rombolják. Csak találgatni lehet, hogy miért hagyják magukra az egykor büszke tulajdonosok ezeket a járműveket. A magas alkatrész árak és javítási költségek épp úgy közrejátszhatnak, mint a lejárt műszaki engedély. Sokaknak…
Tovább olvasom