Oly sok idő után végre fogadta a szolnoki tanárok küldöttségét Kállai Mária. A szolnoki képviselő sokáig odázta a találkozót, de végül csak talált idő fogadni a szolnokiak háromtagú küldöttségét. A délután 3 órakor kezdődött találkozó jóval este 6 után ért véget. A tanárok egyelőre nem nyilatkoztak, csak szűk körben ismertették a találkozó eredményét. Annyit megtudtunk, hogy Kállainak átadták a nyílt levelet. Mint ismert, a szolnoki tanerők még október elején írtak Kállainak nyílt levelet, aki csak jóval egy hónapot követően reagált kérésükre. A szolnoki pedagógusok Kállai Máriától azt kérték, hogy juttassa érvényre…
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
Továbbra is küzdenek takarékbanki fiókjukért a fegyvernekiek
Már több mint 1300 aláírás gyűlt össze a Takarékbank helyi fiókjának megmaradásáért Fegyverneken. Amikor a lakosok megtudták, hogy bezár a helyi fiók, aláírásgyűjtésbe kezdtek Szarvákné Vera kezdeményezésére. Tőle tudtuk meg azt is, hogy eddig már több mint 1300 aláírás gyűlt össze a fiók megmaradásának érdekében. Az aláírások gyűjtését ő fogja össze, ebben segít neki Molnár Barna önkormányzati képviselő. Vera és ő keresik az illetékest, akinek át tudnák adni az aláírásgyűjtő íveket. Vera hozzátette, a Takarékbanknál nemigen állnak velük szóba, nehéz illetékest találni, de nem adják fel, hiszen egy közösség érdekében csinálják mindezt. Vera…
Tovább olvasomDK: a kormány évek óta képtelen kifizetni a kórházak adósságait
A kormány évek óta képtelen kifizetni a kórházak adósságait – mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője. Komáromi Zoltán kiemelte, hogy a sajtóhírek szerint a magyar kórházak összesen harminc milliárd forintos adóssággal kezdik a jövő évet. A politikus hozzátette, hogy “az adósságválságba süllyedő” intézményekben műtétek, kezelések és vizsgálatok maradhatnak el. Ki kell fizetni a kórházak adósságait a beszállítók, a gyógyszergyártók, a gyógyszereket szállító nagykereskedők, a fűtés- és áramszolgáltatók, illetve a szerződés dolgozók felé – szögezte le a politikus. Az említett 30 milliárd forint nagyjából annyi, mint a Nyíregyházán…
Tovább olvasomSúlyos közlekedési baleset történt hajnalban
Közlekedési baleset történt Rákóczifalván pénteken hajnali 5 óra körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy tiszaföldvári lakos személyautóval közlekedett Szolnok irányába, amikor haladása során vélhetően későn észlelte a kijelölt gyalogos átkelőhelyen áthaladó gyalogost, akit elütött. Az eset az ismert vendéglátóipari egység előtt történt. A gyalogos a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Helyiek elmondása szerint épp az ilyen balesetek miatt rakták ki a láthatósági zászlókat a zebrákhoz. Ha használnák az emberek, talán segítene. Ez persze nem zárja ki, hogy ilyen eset történjen.
Tovább olvasomVádemelés egy férfi ellen, aki autójával leszorította az úttestről élettársa szeretőjét – videóval és fotókkal
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást és emberölés bűntettének kísérlete valamint rongálás miatt emelt vádat a Miskolci Törvényszéken. A 42 éves rendvédelmi dolgozó tudomást szerzett arról, hogy élettársa szerelmi kapcsolatot létesített egy másik férfival, ezért többször megöléssel fenyegette meg mindkettőjüket és a nő jelenlétében azt is közölte vetélytársával, hogy „le lesz vágva a fejed!”. A vádirat szerint egy 2020 júniusi éjszaka a férfi közös otthonuk előtt az autóban ülve várta élettársát, majd megérkezésük után követni kezdte a hazafelé tartó sértett gépkocsiját. A sértett észlelte, hogy a férfi a…
Tovább olvasomKit rúgnak majd ki a belügytől? Kállai végre találkozik a tanárokkal!
Stummer János, a Momentum politikusa, a Facebook oldalán hívta fel rá a figyelmet, hogy miközben Pintér Sándor azért rúgott ki több mint egy tucat tanárt, mert azok munkaidőben sztrájkoltak, a mai tanári konzultációt tanítási időben szervezte meg a belügyminiszter. A Momentum politikusa arról kérdezte Pintért, hogy az elmaradt órák miatt akkor most kit fognak kirúgni – mármint a Belügyminisztériumból. „Alig két héttel később Önök tanítási nap folyamán, tanítási időben “hívják meg” az ország pedagógusait Budapestre egész napos “konzultációra”. A nyilvánvalóan politikai okokból összehívott találkozó miatt országszerte annyi pedagógus esik ki…
Tovább olvasomMOKK-felmérés: sokan nem tudják, hogyan érvényesíthetik pénzköveteléseiket
Hárommillió forintig fizetési meghagyással lehet visszakövetelni a tartozásokat Sokan még csak nem is hallottak a fizetési meghagyásos eljárásról, pedig ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy pénzéhez jusson, akinek tartoznak – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara többszáz választ összesítő online felméréséből. A válaszadók többsége nem tudta, hogyan és kinél lehet ilyen eljárást kezdeményezni, és mekkora összeget lehet így visszakövetelni attól, aki tartozik. Néhány kérdéskörben azonban kifejezetten tájékozottnak bizonyultak a magyarok, több mint négyötödük jól tudta például, hogy fizetési meghagyásos eljárást bárki kezdeményezhet, akinek belföldi kézbesítési címe van.…
Tovább olvasomTovábbra sem szívlelik a gyorshajtókat
A szolnoki rendőrök a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében közlekedési akciót tartottak az illetékességi területükön. A közlekedési rendőrök december 14-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Szolnoki Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az akció során az egyenruhások három gyorshajtót rögzítettek, melyek közül kettő sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, egy esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, valamint 32 esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzemben tartóval szemben. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat minden esetben tartsák be, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat!…
Tovább olvasomTöbb jászberényi társasház is feljelentést tett közös képviselője ellen
Problémák lehetnek több jászberényi társasház kezelésében, erről beszélnek most Jászberényben, ez tartja most lázban a városlakókat, különös tekintettel az időközi választásra. Az esetek közös pontja ugyanis, hogy a társasházaknál egy a közös képviselő, mégpedig egy nő, akiről a városban úgy tartják, hogy aktív szerepet tölt be az ellenzék lejáratásában élettársával együtt. Kettejük egy közösségi oldalt is futtatnak, amiben nem kímélik politikai ellenfeleiket. Egy újkeletű közösségi felületen a napokban meg is jelent egy konkrétum, miszerint rendőrségi feljelentés történt a közös képviselő, G.-K. A. ellen csalás, sikkasztás bűntettében és élettársa, V. L.…
Tovább olvasomAz ügyészséghez fordul a Farkas Flórián ORÖ-ügyében az Integritás Hatóság
Bíró Ferenc, a hatóság elnöke az ATV-ben azt mondta, kaptak a szolnoki Farkas Flórián ügyében bejelentést. A szervezet az uniós források felhasználásának szabályosságát ellenőrzi majd, de bírságot nem szabhat ki, feljelentést viszont tehet. Bíró Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, majdhogynem mindegy, hogy a hatóság miért lett létrehozva, az a lényeg, hogy van. Bíró Ferenc a jogkörökkel kapcsolatban azt mondta: a nyomozati cselekményekig gyakorlatilag bármit megtehetnek, sőt, felülvizsgálati indítvány lehetősége is van, megállíthat közbeszerzéseket, közbeszerzési eljárásokat írhat elő, tehát széles skálán mozognak. Az elnök azt mondta, már…
Tovább olvasom