Végre hajlandó volt fogadni a szolnoki tanárokat Kállai Mária

Megosztás

Oly sok idő után végre fogadta a szolnoki tanárok küldöttségét Kállai Mária. A szolnoki képviselő sokáig odázta a találkozót, de végül csak talált idő fogadni a szolnokiak háromtagú küldöttségét.

A délután 3 órakor kezdődött találkozó jóval este 6 után ért véget.

A tanárok egyelőre nem nyilatkoztak, csak szűk körben ismertették a találkozó eredményét. Annyit megtudtunk, hogy Kállainak átadták a nyílt levelet.

Mint ismert, a szolnoki tanerők még október elején írtak Kállainak nyílt levelet, aki csak jóval egy hónapot követően reagált kérésükre. 

A szolnoki pedagógusok Kállai Máriától azt kérték, hogy juttassa érvényre munkahelyén, a Parlamentben azt a közös akaratot, hogy a sztrájk legyen újra alapjog. A 83 aláíró arra kérte Kállait, hogy indítványozzon ennek érdekében törvénymódosítást.

A három tanárt népesebb pedagógusi csoport várta a városháza előtt. Időközben befutott az kis küldöttség is, akik Budapesten részt vettek azon a megbeszélésen, amit Pintér Sándor belügyminiszter tartott.

A résztvevők szerint a helyzet katasztrofális, Pintér cinikus, arrogáns volt, és természetesen semmi érdemi elmozdulás nem történt. Pintér hangsúlyozta, több idejük lenne a tanároknak, ha nem tartanának magánórákat, illetve felrótta a pedagógusoknak, hogy nem nevelik hazafiasságra a fiatalokat, ezért mennek ki sokan az országból, illetve nem jönnek vissza. Pintér azt is mondta, hogy addig nem tud béremelést adni, amíg nem “uralkodik”(sic!) az erre fordítható uniós összegek felett, és hogy a tanárokat nyilvánvalóan a baloldal hergeli.

Nyitóképen: Pedagógusok várták a Kállaival való találkozó eredményét a városháza előtt

Kapcsolódó cikkek