Boldog István exképviselő ügyében fordult Hadházy Ákos a korrupcióellenes hatósághoz, sokkoló választ kapott

Az Integritás (azaz “korrupcióellenes”) Hatóság rövid mérlegelés után megtagadta a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által kezdeményezett vizsgálat indítását a Boldog-üggyel kapcsolatban. Történt ez annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség beismerte: az országgyűlési képviselők beleszólhatnak abba, ki kapjon és ki ne kapjon állami (EU-s) támogatásokat, viszont ezekről a utasításokról nem készül hivatalos feljegyzés.

Tovább olvasom

Az ügyészséghez fordul a Farkas Flórián ORÖ-ügyében az Integritás Hatóság

Bíró Ferenc, a hatóság elnöke az ATV-ben azt mondta, kaptak a szolnoki Farkas Flórián ügyében bejelentést. A szervezet az uniós források felhasználásának szabályosságát ellenőrzi majd, de bírságot nem szabhat ki, feljelentést viszont tehet. Bíró Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, majdhogynem mindegy, hogy a hatóság miért lett létrehozva, az a lényeg, hogy van. Bíró Ferenc a jogkörökkel kapcsolatban azt mondta: a nyomozati cselekményekig gyakorlatilag bármit megtehetnek, sőt, felülvizsgálati indítvány lehetősége is van, megállíthat közbeszerzéseket, közbeszerzési eljárásokat írhat elő, tehát széles skálán mozognak. Az elnök azt mondta, már…

Tovább olvasom

Kinevezte az Integritás Hatóság vezetőit a köztársasági elnök

Péntek este megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság elnökévé, Holbusz Tímeát és dr. Dabóczi Kálmánt elnökhelyettessé nevezte ki Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének csütörtök este közzétett javaslata alapján – számolt be róla a hvg.hu. Mint írják, a kinevezések már november 4-étől érvényesek, és hat évre szólnak. Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében hozott törvények egyike szerint az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása lesz. A HVG be is mutatta az említett…

Tovább olvasom