Már rengetegen aláírták, szerdán adják át a petíciót Szolnokon az elektrolitgyár elleni tiltakozásul

Több ezer helyi lakost nem győzött meg az idetelepítendő új kínai gyár leendő biztonságos működése, ezért bő másfél hónapja petíciót indítottak a projekt teljes leállításáért. A hatezres szám pedig még nőhet is.

Tovább olvasom

Az M4-es új szakaszán már az utolsó simítások zajlanak

Látványos szakaszához érkezett az M4-es gyorsforgalmi út fejlesztése Törökszentmiklós és Kisújszállás között, a legújabb nyomvonalon már az aszfalt kopóréteg építése és a forgalomtechnikai elemek kihelyezése zajlik. A 34 kilométeres bővítést a Duna Aszfalt végzi: a projekt három részre tagolódik, a két elkerülő szakasz, valamint a közöttük húzódó, teljesen új nyomvonal.

Tovább olvasom

Karikó Katalin Szolnokon – a teljes beszélgetés

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Karikó Katalin Szolnokra látogatott, ahol az ismeretterjesztés fontosságáról, a tudomány hitelességéről és az áltudományok térnyeréséről is szót ejtett. Most a különleges alkalom teljes felvételét közzétesszük – a világhírű tudós emellett a pályájáról, a jelen kihívásairól és arról is beszélt, mit tehet a tudomány, ha egyre több ember fordul el tőle.

Tovább olvasom

Naponta összeomlik a közlekedés, a MÁV szerint mégis javult a pontosság

Bár májusban sem maradtak el a rendkívüli helyzetek és forgalmi zavarok, a MÁV mégis azt tette közzé a napokban, hogy jelentős javulást ért el a menetrend szerinti közlekedés terén. Az adatok szerint országosan 4%-kal nőtt a vonatok pontossága a tavalyi év azonos időszakához képest.

Tovább olvasom

Marad az Esterházy élén a fideszes Pajtók Gábor országgyűlési képviselő felesége

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szenátusának egyhangú támogatását követően Dr. Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter – a fenntartóval egyeztetve – javaslatot tett a rektori megbízás meghosszabbítására, ami azt jelenti, hogy a feladatot a továbbiakban is Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona habilitált egyetemi docens, Dr. Pajtók Gábor fideszes országgyűlési képviselő felesége látja el.

Tovább olvasom

Ismét utcára vonulnak a szolnoki civilek, nem kérnek az elektrolitgyárból

Június 18-án, szerdán délután újabb fordulóhoz érkezik a szolnoki civilek tiltakozása a tervezett elektrolitgyár ellen. A városháza elé vonulnak, hogy személyesen adják át petíciójukat a város és a térség vezetőinek. A demonstrációt az aHang országos civil platform helyi csoportja, a szolnoki aPont szervezi, akik szerint a beruházás kapcsán még mindig nem vonták be érdemben a lakosságot a döntésekbe.

Tovább olvasom