Görög Zita személyesen is kiállt a Szolnokon bántalmazott kisfiú ügyében

Megosztás

Sokadik alkalommal állt a gyermekvédelem ügye mellé Görög Zita, aki ezúttal a szolnoki kalandparkban történt megrendítő bántalmazás kapcsán hallatta hangját, illetve személyesen is megjelent a bíróságon a kisfiú anyukáját támogatva. A modell-műsorvezető friss videójában a lassan őrlő igazságszolgáltatásra és az áldozatok mély lelki sebeire is felhívta a figyelmet.

Ahogy ma már írtunk róla a Szol24-en, nyár elején születhet ítélet a szolnoki kalandparkban történt bántalmazás ügyében: az ügyészség a módosított vádiratban két és fél év letöltendő börtönbüntetést indítványozott a férfival szemben, de Dr. Tolnai Eszter bírónő a bizonyítási eljárás és az iratok ismertetése után elnapolta az ülést. A perbeszédekre és a várható ítélethirdetésre június 16-án kerül sor a Szolnoki Járásbíróságon.

A. T. karateedző tavaly nyáron egy védtelen kisfiút bántalmazott a nyári tábor alatt, a sokkoló történet az egész országot bejárta.

Görög Zita közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a látott képsorok mindenkit megrendítettek: „Mindannyian láttuk a felvételeket és mindannyiunkat mélyen megrendített az a kisfiút ért bántalmazás, ami a szolnoki kalandparkban történt. De a fizikai sérülések mellett van, ami sokkal nehezebben gyógyul, ezek pedig a lelki sebek”. Nehezményezte továbbá, hogy a vádlott tagadása miatt elhúzódó bizonyítási eljárásra van szükség. Mint fogalmazott, az igazságszolgáltatás malmai fájdalmasan lassan őrölnek.

Görög Zita elkötelezettsége a gyermekvédelem tekintetében egyébként nem újkeletű, az elmúlt hónapokban következetesen fellépett a legkiszolgáltatottabbak védelmében, a szolnoki ügy kapcsán személyesen is megjelent, hogy támogassa Roli édesanyját.

A Szolnok Hangja Facebook-oldalnak Görög elmondta, arra számít, hogy a gyermekbántalmazással kapcsolatos zéró tolerancia a gyakorlatban is meg fog mutatkozni az ítélet során, illetve hogy a család megtalálja a lelki békéjét:

Kép: rtl.hu

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek