Választások: Bemutatjuk Szolnok 10. választókerületének jelöltjeit

Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Ezúttal a 10. választókerület következik, ahol Dr. Póta Sándor és Miskolczi László között mindössze négy szavazat döntött a Fideszes Póta javára. Míg öt évvel ezelőtt az összellenzék támogatását élvezhette Miskolczi, most csupán az LMP áll mögötte. Az új induló pedig Lendvay Tamás lehet a Tegyünk Szolnokért Egyesület…

Tovább olvasom

Távozott NBII-es csapatától a szolnoki születésű Csábi József

Egy Szolnokon jól ismert név került a hazai sportsajtó középpontjába – Csábi József néhány nappal ezelőtt távozott a labdarúgó NB II tizedik helyén végző Kazincbarcika vezetőedzői posztjáról. Csábi korábban két alkalommal is vezette a megyeszékhely futballcsapatát, sőt, sportigazgató is volt.

Tovább olvasom

Elkeserítő képek – borzasztó körülmények között élnek a szolnoki Zagyva partján

A Szolnoki ZöldErő értékteremtő munkájáról a Szol24-en többször beszámoltunk már, hiszen rendszeresen megszólalnak a megyeszékhelyet érintő környezetvédelmi kérdésekben. Ezúttal a Zagyva-part kétarcúságát szemléltették hatásosan: a mérleg egyik serpenyőjében a békés kócsagok, a szép táj, a másikban pedig több szemétkupac, amely vonzáskörzetében életvitelszerűen tartozkódnak.

Tovább olvasom

Választások: Bemutatjuk Szolnok 9. választókerületének jelöltjeit

Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Ezúttal a 9. választókerületet vesszük górcső alá, ahol valószínűleg nagy csata várható a regnáló ellenzéki frakcióvezető Füle István és fiatal kihívója, az olimpikon szolnoki vízilabdázó fia, Mohi Márk között.

Tovább olvasom

Három hónapja eltűnt 17 éves szolnoki lányt keres a rendőrség

A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 17 éves Váradi Anasztázia szolnoki lakost. Nevezett 2024. március 4-én gondozási helyéről ismeretlen helyre távozott. Felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek. Váradi Anasztázia 155-160 cm magas, telt testalkatú, ívelt szemöldökű, sötétbarna, hosszú hajú. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. Kérjük, hogy aki a képen látható Váradi Anasztáziát felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szolnoki Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó…

Tovább olvasom