Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fellebbez a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete ellen, mert “a lélegeztetőgépek eladásáról nem áll rendelkezésükre semmilyen adat” – írja a Telex. Az Emmi szerint a Transparency International által kért formában és bontásban nem rendelkeznek adatokkal a lélegeztetőgépekről, és nem kötelességük az adatigénylés miatt új adatbázist előállítani. Pénteken a Transparency International Magyarország javára döntött első fokon a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet a szervezet az Emmi ellen indított. A Transparency azt akarta tudni, hány lélegeztetőgépet sikerült továbbértékesítenie az Emminek azt követően, hogy a magyar állam 300 milliárd forintért vásárolt több…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Fontos: ne érjünk hozzá az őzek kicsinyeihez, mert jó eséllyel megöljük ezzel őket
Évek óta próbálják erre figyelmeztetni a szakemberek a kirándulókat, de még mindig rengetegen megszegik. Attól, hogy magányosan lapul a fűben egy kis őzgida, még nem hagyták magára. Ha megsimogatjuk, valószínűleg megpecsételjük a sorsát, elvinni szintén nem szabad, mert lopásnak számít. A Zalaerdő Zrt hívta fel (újra) a figyelmet a Facebookon, tartsuk be a szakemberek kérését! “Újra felhívjuk az alábbiakra a figyelmet A képeken látható őzgidát egy fotós találta, még éppen látta, hogy két fiatal simogatta, majd őt meglátván “elmenekültek”… Nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy az alább leírtakat szigorúan tartsák be, és…
Tovább olvasomElbúcsúztatták Homonnay Gergelyt
Ma délelőtt 11 órakor a Margitszigeti Nagyréten, a Víztorony közelében tartották Homonnay Gergely író, publicista, aktivista nyilvános búcsúztatását. Mint az ismert, Homonnay meztelen holttestére újévkor egy római klub mosdójában találtak rá, rövid időn belül pedig vad találgatások indultak be, miután a jól értesültnek tűnő olasz sajtó szerint a szekrényében kétféle kábítószert találtak. Az a mai napig nem derült ki, hogy pontosan milyen körülmények között vesztette életét az író.. A mai megemlékezésen beszédet mondtak a hozzá legközelebb álló barátok, ismerősök és Homonnay Gergely hamvai ugyanezen a napon Budapesten, családi körben, egy általa…
Tovább olvasomStummer János elindul a Jobbik elnöki posztjáért
Egy kihívója már biztosan lesz Jakab Péternek az ellenzéki párt májusi tisztújításán. „Döntöttem. Elnöki szolgálatra jelentkezem a Jobbik tisztújításán” – jelentette be Facebook-posztban Stummer János országgyűlési képviselő, aki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt. “Merjünk változtatni!” – tette hozzá. Mint a 444.hu emlékeztet, Stummer a választás utáni napokban a Facebookon gúnyolódott Jakab Péter pártelnökön, aki Márki-Zay Pétert vádolta az ellenzék megbuktatásával. Jakab ezzel szemben szerdán azt írta: „A Jobbiknak az egyetlen esélye: az, ha stabil marad. Itt és most nem a radikális változtatásoknak van helye, hanem a stabil, nyugodt építkezésnek”. A Jobbik…
Tovább olvasomGyorsfagyasztott zöldbabot hív vissza a Penny, csattanó maszlag lehet benne
Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt a Penny Market Kft. visszahívta a Sugo Food Kft. által gyártott „Zöldségeskert Sárga hüvelyű vágott zöldbab, gyorsfagyasztott, 1000g” elnevezésű termékét – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel. A visszahívott termék minőségi megőrzési ideje tételenként 2023. augusztus 31. illetve 2023. szeptember 30. A Penny-Market Kft. kéri, hogy aki vásárolt a visszahívott termékekből, ne fogyassza el azokat, vigye vissza a Penny üzletekbe, a vételárat a vásárlást igazoló nyugta nélkül is visszatérítik. A csattanó maszlag úgynevezett tropán alkaloidokat tartalmazó, mérgező gyomnövény. Eddig több mint 200 tropán alkaloidot azonosítottak…
Tovább olvasomBámulatos, ahogy megmentette édesanyja életét egy telefonhívással a nyolcéves kisfiú
“Máté egy igazi hős, mindennel tisztában volt, egy belevaló kissrác” – írta posztjában a rendőrség. “Ez most szívfacsaró lesz” – kezdődik a bejegyzés, amelyben azt hallgathatjuk meg, hogyan hívja a 112-t Máté, akinek édesanyja rosszul lett. Mint írják, “nagyon nehéz egy ilyen helyzetben tárgyilagosan, összeszedetten beszélni, Máté mégis higgadtan elmondta, hogy hívják, utca házszámra hol lakik, mi történt, hogy van az anyukája, milyen gyógyszert szed a szívére… A kisfiú nem ijedt meg akkor sem, amikor hallhatóan nagyon rosszul volt édesanyja. Nagyon feszült pillanatok voltak, a Hívásfogadó Központ operátora és a…
Tovább olvasomMagyarország újra pénzt kér Brüsszeltől – amelytől elvileg meg akarná védeni hazánkat a kormány
Kilenc tagország, köztük Magyarország is szeretne extra pénzt kérni Brüsszeltől a menekültválság miatt. Külön érdekesség, hogy az a kormány kéri erre az Európai Bizottságot, amely egyébként kommunikációjában folyamatosan Brüsszel ellen harcol és meg akarja védeni hazánkat a “brüsszeli bürokratáktól”. Ilyenkor fegyverszünet? Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám — jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfő-helyettes, regionális fejlesztési miniszter csütörtökön Prágában. A kilenc európai uniós ország április végéig 14 pontot tartalmazó intézkedéscsomag-javaslatot terjeszt az Európai Bizottság…
Tovább olvasomMárki-Zay Péter elfogadta Lázár János meghívását
Szerdán munkamegbeszélésre hívta Lázár János Márki-Zay Pétert, mondván, új korszakot szeretne kezdeni, és ehhez a választókerület legnagyobb településének polgármesterével is leülne tárgyalni. Márki-Zay csütörtökön reagált Lázár meghívására: a polgármester az ATV híradójának azt mondta: érdekesnek találja, hogy nyilvánosan, és nem telefonon jutott el hozzá az üzenet, de szívesen egyeztet vele időpontot, és kész tárgyalni a körzet országgyűlési képviselőjével. Márki-Zay egyébként jó ötletnek tartja a találkozót, a 2019-es önkormányzati választások után például ő maga kereste Lázár Jánost, de akkor nem tudtak leülni. A polgármester most reméli, sikerülni fog.
Tovább olvasomEnnyire drágán érkezik az orosz gáz Magyarországra
Februárban köbméterenként 394 forint volt a Magyarországra érkező orosz földgáz átlagára, hatszor annyi, amennyiért az MVM a lakosságnak eladja azt – írja a G7 az Eurostat adataira alapozva. Magyarországra nem előre megszabott áron érkezik az orosz földgáz, hanem a tőzsdei jegyzéshez kötötten, úgy, hogy a fizetendő összeg egy-két hónap csúszással követi a piaci árakat. A teljes mennyiséget nem az MVM vette meg, mert más, piaci kereskedők is vehetnek orosz gázt, de azt nyugodtan lehet valószínűsíteni a pontos arányok ismerete nélkül is, hogy az állami szolgáltató az egyik legnagyobb vásárló –…
Tovább olvasomJöhet az újabb Alaptörvény-módosítás, hogy a háború miatt is veszélyhelyzetet lehessen hirdetni
Gulyás Gergely szerint a járványügyi veszélyhelyzet május végén megszűnik, de az orosz-ukrán konfliktus miatt is biztosítanák a kormány gyors cselekvőképességét. Az országgyűlési választás utáni első Kormányinfót tartotta csütörtökön Gulyás Gergely. Ezen elmondta, hogy a kormány a minap áttekintette a járványhelyzetet is – tudósított az Index.hu. A vírus intenzitása csökken, lényegesen alacsonyabb a súlyos megbetegedések aránya, a vírus viszont még nem tűnt el. A miniszter hozzátette: a megbetegedések számánál is azt látják, hogy a tesztek aránya csökken, ugyanakkor a megbetegedések száma erős kilengést mutat, „a koronavírus továbbra is velünk van”, illetve továbbra…
Tovább olvasom