További 3,6 millió forintot kapott Müller Cecília

Megosztás

Összesen bruttó 313 millió forint értékű „extra juttatást” osztottak szét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai között tavaly augusztus és 2022 áprilisa között – írta az rtl.hu, a szervezet közérdekű adatigénylésre adott válaszai alapján. “Motivációs elismerést” 483-an kaptak a szervezeten belül 269 millió forint értékben, azaz átlagosan fejenként körülbelül bruttó 550 ezer forint jutott mindenkinek.

Az eloszlás azonban nem volt egyenletes, Müller Cecília országos tiszti főorvosnak például bruttó 3,6 millió forintot ítéltek meg, míg a két helyettesének összesen bruttó 5,8 millió forintot. A több, mint 800 embert foglalkoztató NNK-nál a többségnek be kellett érnie ennél jóval szerényebb összeggel, illetve mindenki kapott 16 853 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagot. A motivációs juttatáson kívül azonban más címen is osztottak extra pénzeket: 69 dolgozó összesen bruttó 29,7 millió forint értékű „munkáltató által adott egyéb juttatást” kapott – írta a HVG.

Kapcsolódó cikkek