Kilenc év után ébredt fel a kómából az anya, 100 millióra perlik a kórházat

Kilenc év kóma után ébredt fel a kétgyermekes anya, akit helyzete ellenére volt férje gyerektartásért még be is perelt – írja a Blikk. Varga Katalin története kilenc éve kezdődött, mikor egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét közben egy kórházi baktérium támadta meg, ezután került éberkómába. Emiatt hosszú évek óta nem tudott beszélni, és mozdulatlanul töltötte mindennapjait, ennek fényében nagy előrelépés, hogy kérésre már meg tud csinálni néhány dolgot. Katalin édesanyja jelenleg is perben áll, 100 millió forintos kártérítést követel a kórháztól. Helyzetüket nehezíti, hogy a gyerek- és rokontartás miatt pereskedő volt férjnek…

Tovább olvasom

Folytatódik a harc a Tarnáért és az élővilágért – videó

Ahogyan arról mi is írtunk, a Zagyva egyik mellékfolyójából, Tarnából eltűnt a víz. A minap állatvédő aktivisták számolták fel a megmaradt folyót eltorlaszoló gátat, amelyet egy vállalkozó arra használt, hogy kiszivattyúzza a maradék vizet a Tarnából – írja Eger Hírek. A természetvédők ökológiai bűncselekményről beszélnek, a folyóból vizet vételező vállalkozó azonban azt mondja, érvényes engedélyekkel rendelkezik, és nem lopja a vizet. Bóday Pál állatvédő aktivista, a Kápolnai Macskaárvaház kuratóriumi elnök elmondta: Szalóki Péter, Kápolna alpolgármestere, Zele Sándor, a Zele-Bau Kft. tulajdonosa és Besenyei András kompolti önkormányzati képviselő mindent elkövetnek, hogy még több vizet juttassanak…

Tovább olvasom

Rengeteg orvost érint rosszul az új katatörvény

Emiatt pedig nőhet is az orvoshiány. Online kérdőíven kérdezte meg tagjait a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete arról, hogyan érinti őket a kataszabályok változása. A nem reprezentatív felmérésben 1223 budapesti orvos töltötte ki az online kérdőívet, amelyből kiderül: a válaszadók több mint fele katás vállalkozóként is dolgozott, és többségüket hátrányosan érintik a változások – mondta a Telexnek Albert István, a budapesti orvosi kamara elnöke. Az új katatörvény az orvosokra, és így áttételesen a betegellátásra is komoly hatással lehet. Sok orvos vállalt ugyanis eddig katás egyéni vállalkozóként ügyeletet, vizsgált betegeket…

Tovább olvasom

Hiába jön a hidegfront kedden, megyénkben marad a hőségriasztás

A dél-keleti megyékben még ma is 38 fok körül alakulhat a hőmérséklet az előrejelzések szerint. Kettészakad az ország időjárása kedden a hidegfront miatt: míg az északi-északnyugati régiókban 25 és 32 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet, addig a délkeleti megyékben akár a 38 fokot is elérheti a napközbeni csúcs – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai szolgálat. Ennek megfelelően – bár a felhőzet kelet felé halad – a legkevesebb napsütés az északnyugati megyékben várható, napközben egyre több helyen várható zápor, zivatar. A Tiszántúlra csak este érkezhet meg a csapadék, a hőmérséklet várhatóan 20…

Tovább olvasom

Lázár János új állami beruházási törvényt jelentett be

Lázár János építési és beruházási miniszter a hódmezővásárhelyi Rádió 7 reggeli adásában beszélt arról, hogy „készül egy új, állami beruházások rendjéről szóló törvény is, amely a terveink szerint január 1-jétől teljesen új világot teremt Magyarországon az állami, önkormányzati beruházások tekintetében” A részletekről egyelőre csak annyit mondott, hogy új pályáztatási, tervezési, elszámolási rendszerben új pénzügyi-gazdasági viszonyokat fognak teremteni. „Sokkal átláthatóbb, sokkal egyszerűbb, az állam érdekeit sokkal jobban védő rendszer fog születni” – ígérte Lázár János. A miniszter arról beszélt, hogy precízebb, pontosabb tervezést szeretne elérni. HOgy ez a gyakorlatban valójában mit is…

Tovább olvasom

PDSZ: A tanárok többsége nyáron is dolgozik

Felmérést végzett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – ennyit arról, hogy “a tanároknak ott a nyári szünet”… A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) 1400 pedagógus körében elvégzett felmérése szerint a válaszadók 68 százaléka dolgozik nyáron pénzért vagy juttatásért – például az Erzsébet-táborok esetén hideg élelmiszerre elkölthető utalványért – derül ki Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő az RTL Híradónak adott nyilatkozatából. Az érdekvédő hozzátette: azok aránya már 88 százalékot tesz ki, akik nem nyaralással és pihenéssel, hanem mással foglalkoznak a nyári szünet azon részében is, amikor már nem kell bejárniuk az iskolába. Év közben is sokan vállalnak pluszmunkát,…

Tovább olvasom

Üzent Orbánnak a főrabbi: „Csak egy faj él a Földön, a Homo Sapiens”

A miniszterelnök Tusványoson beszélt arról, hogy “mi nem vagyunk kevert fajúak”. Orbán Viktor a tusványosi előadásában arról beszélt, hogy „a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. (…) Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni”. Erre reagált Frölich Róbert országos főrabbi, aki a Facebook-oldalán azt írta: „Valamiért József Attila, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Gelléri Andor Endre, Rejtő Jenő és még sok más ismert és ismeretlen név és arc lebeg előttem. Ők (bár József Attila nem, ő…

Tovább olvasom

Elárulta a kormány, szerintük hány embernek fog nőni a rezsije az átlag feletti fogyasztás miatt

Az áramot illetően vannak többen azok, akik az átlag fellett fogyasztanak. Az ATV Híradó megkeresésére a kormány elárulta, hogy az összes magyar gáz- és áramfogyasztó közül hányan tartoznak az átlagos fogyasztásúak közé az ő számításaik szerint. „Ma Magyarországon az átlagos havi fogyasztás villamos energiában 2523 kWh/ év (210 kWh/hó), földgázban 1729 m3/év (144 m3/hó). Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Aki túl van a sávhatáron, azok nagy része is közel van az átlagfogyasztáshoz, tehát kis odafigyeléssel sávhatár alatt…

Tovább olvasom

Kiderült, hogyan kell szólítani az egyetlen női főispánt

Maga a kormánymegbízott tisztázta, hogy milyen megszólítást kell majd az esetében használni. Miután az Országgyűlés megszavazta, a jövőben a főispán nevet viselik majd a kormánymegbízottak. Ezek után merült fel a kérdés, miképp kell majd szólítani az egyetlen női főispánt, Sifter Rózsát, a Zala megyei kormánybízottat. A megszólítások között felmerült a Főispán Asszony, a Tekintetes Asszony, a Főispánnő vagy Főispán Úrhölgy is. Az ország egyetlen női főispánja azonban most tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, ezentúl hogyan kell őt szólítani: “Az elfogadott törvényjavaslat csak a titulus megnevezését változtatja meg. Ez a…

Tovább olvasom

Ijesztően kevés hallgatót vettek fel óvodapedagógusnak

Óriási a hiány a szakmában, ráadásul a felvettek száma a jövőt illetően sem ad okot bizakodásra. Idén 2234-en jelentkeztek óvodapedagógus alapszakra, 600-zal kevesebben, mint tavaly. Pénteken nyilvánosságra hozták a friss felvételi statisztikákat, amelyekből már az is kiderült, hogy összesen 892-en kerültek be óvodapedagógus képzésre – írja az Eduline. Az elmúlt években folyamatosan csökkent az óvodapedagógusnak készülők száma – 2022-ben már csak feleannyi jelentkező volt, mint például öt éve -, a felvettek száma pedig 2006 óta nem volt olyan alacsony, mint idén. A folyamatosan csökkenő számok mögött több tényező állhat: az alacsony…

Tovább olvasom