Ön tudja, hogy ki megyénk főispánja?

Berkó Attila pedagógus végzettséggel rendelkezik, akárcsak elődje Kállai Mária, akit 2018-ban váltott a kormánymegbízotti –ma már főispáninak nevezett- poszton. Berkó eleinte a fővárosban, a gyermekvédelem területén tevékenykedett, majd elvégezte a jogi kart és még a diploma átvételének évében a budapesti Igazságügyi Hivatal kötelékébe lépett. Itt dolgozott egészen 2011-ig, amikor is megalakultak a kormányhivatalok és Lengyel Györgyi, akkori kormánymegbízott (korábbi szolnoki alpolgármester) felkérte őt az Igazságügyi Szolgálat vezetésére. Ezzel kezdetét vette a kormányhivatali karrier, aminek következő lépése megyei kormányhivatal főigazgatói posztja volt, majd 2018-tól a –jelenleg is tartó- kormánymegbízotti kinevezés. A…

Tovább olvasom

Kiderült, hogyan kell szólítani az egyetlen női főispánt

Maga a kormánymegbízott tisztázta, hogy milyen megszólítást kell majd az esetében használni. Miután az Országgyűlés megszavazta, a jövőben a főispán nevet viselik majd a kormánymegbízottak. Ezek után merült fel a kérdés, miképp kell majd szólítani az egyetlen női főispánt, Sifter Rózsát, a Zala megyei kormánybízottat. A megszólítások között felmerült a Főispán Asszony, a Tekintetes Asszony, a Főispánnő vagy Főispán Úrhölgy is. Az ország egyetlen női főispánja azonban most tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, ezentúl hogyan kell őt szólítani: “Az elfogadott törvényjavaslat csak a titulus megnevezését változtatja meg. Ez a…

Tovább olvasom

A szokásos: hiába kérte a polgármester a járványügyi adatokat, 45 napot kell várnia

Már-már komikus, amilyen ürüggyel kibújnak a kormánymegbízottak a válaszadás alól. Külön érdekesség, hogy az érintett városvezető maga is tagja a védelmi bizottságnak, mégis eltitkolja előle a kormány az adatokat. Egyszerre nevetséges és borzalmas. „Csak 45 nap múlva kapom meg azokat az adatokat, (szombathelyi átoltottsági arány, fertőzöttek száma), amelyeket azért kértem Harangozó Bertalantól, a Védelmi Bizottság Elnökétől, hogy felelős döntést hozhassak a kötelező oltás előírásával kapcsolatban” – írta szombaton Facebook-oldalán Nemény András, Szombathely polgármestere, aki egyben kiemelte, hogy a kormány hárította át a kötelező oltásról való döntést a polgármesterekre és a munkáltatókra.…

Tovább olvasom