Ön tudja, hogy ki megyénk főispánja?

Megosztás

Berkó Attila pedagógus végzettséggel rendelkezik, akárcsak elődje Kállai Mária, akit 2018-ban váltott a kormánymegbízotti –ma már főispáninak nevezett- poszton. Berkó eleinte a fővárosban, a gyermekvédelem területén tevékenykedett, majd elvégezte a jogi kart és még a diploma átvételének évében a budapesti Igazságügyi Hivatal kötelékébe lépett.

Itt dolgozott egészen 2011-ig, amikor is megalakultak a kormányhivatalok és Lengyel Györgyi, akkori kormánymegbízott (korábbi szolnoki alpolgármester) felkérte őt az Igazságügyi Szolgálat vezetésére. Ezzel kezdetét vette a kormányhivatali karrier, aminek következő lépése megyei kormányhivatal főigazgatói posztja volt, majd 2018-tól a –jelenleg is tartó- kormánymegbízotti kinevezés.

A ceglédi születésű kormánymegbízottunk főispánunk kevésbé aktív, mint Kállai volt, nem sokat mutatkozik, sőt még egy valamirevaló Facebook oldalt sem sikerült összehozni, ahol megoszthatná szalagátvágós, megtekintős, díjátadós fényképeit. Hiszen főispáni ténykedésének esszenciáját nyilvánvalóan ez adja, legalábbis a vármegyéjében élők ennyit tudhatnak munkájáról.

Berkó Attila itt éppen Kállai Mária árnyékában látható

Legutóbb akkor láthattuk őt, amikor boldogon átnyargalt Szalay Ferenc, Kállai Mária és Piroska Miklós intézményvezető társaságában a Hetényi Géza Kórháznál fekvő útszakasz felújított zebráján. Jól olvasta! Nem a kórház épületét csinosítgatják, azaz tatarozzák és mentik ami menthető, hanem a bejárat előtti úttest aszfaltját. Nem orvosokat és ápolókat toboroznak, hogy ne legyen szünnap a szülészeten és a gyermekosztály intenzív részlegén, hanem kiszélesítik a parkoló bejáratát. Nem a betegek ellátásához szükséges legalapvetőbb gépeket és eszközöket modernizálják, hanem a kórház előtt elhelyezkedő közlekedési lámpákat. A polgármester tájékoztatása szerint a következő lépés az intézményig vezető kerékpárút megépítése lesz…

Tehát gond nélkül masírozhatunk le s fel a frissen felfestett zebrán, felhőtlenül kanyarodhatunk le a kórház fizetős parkolójába, hogy aztán az épületbe lépve szembesüljünk a valódi problémákkal, melyek már idén júliusban megkezdődtek, amikor munkaerőhiány miatt szüneteltetni kellett a gyermek intenzív ellátást.  De ne elégedetlenkedjünk, Szolnok épül és ezek a pozitív rezgések, a városunk mosolygó nagyjai minden nyavajánktól megszabadítanak.

Kapcsolódó cikkek