Pénzt gyűjtenek a gyűlölt karácsonyi szám jogainak megvásárlására, hogy soha többé ne engedélyezzék a lejátszását

Megosztás

Egy svéd házaspár arra gyűjt pénzt, hogy megvásárolja a Wham! Last Christmas című klasszikus karácsonyi dalnak a jogait és az ő szavaikkal élve beledobják azt egy nukleáris hulladéklerakóba – írja a Blikk. Tomas Mazetti (55) és felesége, Hannah (33) ugyanis annyira utálja a George Michael által énekelt dalt, hogy kétségbeesetten szeretnének legalább 13 millió fontot (több mint 5 milliárd forint) összegyűjteni a megállapodás megkötésére.

Eddig 327-en segítettek a párnak, mintegy 51 553 fonttal, hogy végleg megszabaduljanak a daltól.

A házaspár női tagja, Hannah azóta utálja a számot, amióta 13 évvel ezelőtt egy oxfordi kávézóban dolgozott, ahol folyamatosan ez a dal szólt a lejátszóról.

“Megkérdeztük az ismerőseinket, mennyit fizetnének azért, hogy soha többé ne hallhassák, hát elég sokat, mint kiderült” – fogalmazott a nő.

Kapcsolódó cikkek