Botrány Egerben: a Tarna vizét kiszivattyúzó borászatot hiába tiltották ki a városból, mégis ott lesz egy fontos eseményen – a polgármester is megszólalt

Augusztusban példaértékű döntést hozott Eger képviselőtestülete, amikor kitiltott egy pincészetet a városból, mivel eltorlaszolták a Tarna medrét és kiszivattyúzták a vizét. Korábban a folyó hazánk egyik legnagyobb mellékfolyója volt, manapság viszont a kiszáradás veszélye fenyegeti, így az ehhez hasonló gazdasági érdekű, ám felettébb környezetkárosító manőverek miatt vészhelyzet állhat elő az érintett terület élővilágában. A Blikk.hu tudomására jutott, hogy a Heves megye székhelyéről kitiltott borászat mindezek ellenére részt vesz az idei Egri Borszalon rendezvényén, amelyre a városban kerül sor december 29-én, csütörtök délután 18.00 órától. Az esettel kapcsolatban felkeresték Eger polgármesterét, Mirkóczky Ádámot, aki…

Tovább olvasom

A török elnök egyszerűen eltörölte a nyugdíjkorhatárt

Recep Tayyip Erdogan elnök szerdán bejelentette, hogy eltörlik a nyugdíjkorhatárt. Ezzel a lépéssel több mint kétmillió állampolgár vonulhat azonnal nyugdíjba Törökországban. Eddig a nőknek 58, a férfiaknak 60 éves korukig kellett dolgozniuk – számolt be a 444.hu. Akik 1999 szeptembere előtt, a nyugdíjazási követelmények változása előtt kezdtek dolgozni, és 20-25 évig társadalombiztosítási nyilvántartásba véve dolgoztak, jól járnak a változtatással. Jelenleg összesen 13,9 millió nyugdíjas van Törökországban és mintegy 2,25 millióan csatlakozhatnak hozzájuk az új szabályozás értelmében. A döntés hátterében állítólag az áll, hogy fél év múlva választások lesznek, Erdogannak viszont…

Tovább olvasom

Megszűnnek a SZÉP-kártyák alszámlái

Már november 16-án bejelentette a kormány, hogy eltörlik a SZÉP-kártya füleit, de egészen mostanáig nem jelent meg erről semmilyen rendelet. Most azonban szerepel a Magyar Közlönyben, hogy2023. január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámlákat, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek. Az alszámlák közötti átjárhatóságot a kormány már februárban lehetővé tette, mostantól már alszámlák sem lesznek. A cél mindezzel az volt, hogy így 2023-tól a teljes összeget belső korlát nélkül fel lehessen használni, ne kelljen számolgatni, mi mehet a vendéglátásra, mi pedig a turizmusra. A Magyar Turisztikai Ügynökség…

Tovább olvasom

A háztartások közel 60 százalékának nőtt a rezsije

Az átlagos növekedés 12 ezer forint háztartásonként. A családok majdnem 80 százaléka igyekszik valahogy spórolni a rezsin. A rezsicsökkentési szabályok módosítása (a rezsicsökkentés csökkentése) kisebb-nagyobb összeggel, de növelte rezsiszámlát a hazai háztartások 60 százalékának – derül ki GKI és a Masterplast közös reprezentatív felméréséből, amit a változás után bő négy hónappal, december 1. és 8. között készítettek, s amelyet a HVG szemlézett. Az eredmények azt mutatják, hogy a megkérdezettek közel harmadát nem érintették anyagilag a változások, 8 százalékuk pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre. Az eredmények…

Tovább olvasom

További két évig marad a babaváró hitel és a falusi CSOK

Több családtámogatási kedvezményt is meghosszabbított szerda esti rendeletében a kormány – számolt be róla a HVG. A legfontosabb változás az, hogy a babaváró hitel, a falusi CSOK, valamint az új építésű lakásoknál igénybe vehető maximum 5 milliós áfavisszaigénylés most lejáró határideje 2024. december 31-ig meghosszabbodik – írja a Bank360.hu. A kormány új rendeletében a családtámogatási szabályokat több ponton is módosította. A változtatások összhangban vannak a korábbi kormányzati közlésekkel. A három legfontosabb változás a következő: 1. Az új lakások építésénél és vásárlásánál az áfavisszaigénylési kedvezmény lejárt volna 2022. december 31-én. Ezt…

Tovább olvasom

Nem volt olyan nap, amikor ne lett volna valami probléma a vonatokkal

A kormány és a MÁV gőzerővel dolgozik azon, hogy az embereket a tömegközlekedés használatára ösztönözze.  A vonatközlekedés valóban szuper dolog, de enyhén szólva is bőven volna még mit javítani a MÁV-nál a helyzeten. Ezt igazolják azok a MÁVInformos közlések is, miszerint az utóbbi időben sem volt olyan nap, hogy ne hibásodott volna meg valami: váltó, mozdony, ne adódott volna valami műszaki gond. Csak felsorolásszerűen, az időben visszamenve pár órácskát, csütörtök, azaz ma délelőttől kezdve: A Szerencsről Miskolc-Tiszai pályaudvarra 8:40-kor induló vonat járműhiba miatt nem közlekedik.  A Ceglédről 8:18-kor a Nyugati pályaudvarra…

Tovább olvasom

A megengedett sebesség háromszorosával hajtott a BMW, 300 ezerre büntették

December 24-én délután a Tolna megyei Tamási főútján, a városon átvezető 65-ös úton fotózta le a traffipax azt a BMW-st, aki a Police.hu szerint valószínűleg az idei év sebességrekordere lett (hogy csak a városban, vagy az egész megyében, az nem derült ki a rendőrségi hírből). A Szabadság út 95. – a cím a traffipax fotójából látható – már a város külső részén, de még lakott területen belül van, így ott 50 km/órás sebességkorlátozás van érvényben. A közleményből az kiderül, hogy egy külföldi rendszámú BMW sofőrje volt a gyorshajtó. A kocsi csak 126…

Tovább olvasom

Megjelent a határozat az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről

A szerda esti Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről, mely szerint két lépcsőben emelik a béreket, az első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével. A határozat előírja a pénzügyminiszternek, hogy „gondoskodjon a béremelés első üteméhez igazodóan az egészségügyi szakdolgozók béremeléséhez szükséges 41,5 milliárd forint; az egészségügyben dolgozók béremeléséhez szükséges 8,4 milliárd forint többletforrás biztosításáról” az Egészségügyi Alapon keresztül. A béremelést a közlönyben megjelent rendelet szerint úgy kell végrehajtani, hogy 2024. március elsejére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.…

Tovább olvasom

Havi 5 milliós fizetést kap Palkovics az állami védelmi holdingnál

Az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként havi bruttó 5 millió forintos alapbért kap a miniszteri tisztségéről idén novemberben lemondott Palkovics László – ezt a 24.hu vette észre a cég alapítói határozatában. A lap megjegyzi, hogy ez a miniszteri csúcsfizetésnek megfelelő összeg, Gulyás Gergely nyáron azt mondta, hogy Nagy Márton és Csák János ennyiért dolgozik, a többi miniszter pedig havi bruttó 2,6 millió forintért, vagyis Palkovics rögtön a miniszteri fizetése duplájáért talált új állami állást. Ezzel átmenetileg Orbán Viktort is lekörözi: a miniszterelnök most bruttó 4 millió 870 ezer…

Tovább olvasom

Januárban a parlament elé viszik a 2023-as költségvetést, bár addigra már aszerint fog működni az ország

Sajátos helyzetre hívja fel a figyelmet a Portfolio.hu annak apropóján, hogy szerda este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel azt közölte: január közepéig beterjesztik az Országgyűlésnek a 2023-as költségvetés módosítását. Gulyás azt mondta: bár a rendkívüli jogrend lehetőséget ad arra, hogy kormány módosítsa a már elfogadott költségvetést, a kabinet a parlament jóváhagyását kérve január első felében az országgyűlés elé terjeszti a változtatásokat. A lap szerint ez a bejelentés akár rendkívülinek is nevezhető, de mindenképpen komoly újdonság a kormány korábbi álláspontjához és kommunikációjához képest. Emellett pedig gyakorlati oldalról érdekes a dolog, hiszen…

Tovább olvasom