Ujhelyi: A Bizottság kevesli a kormány reformterveit

Sem az egyetemi alapítványoknál, sem az igazságügyi rendszerben nem lát valódi előrelépést az Európai Bizottság, ezért ha minden így marad, továbbra sem fogják megnyitni az uniós forrásokat Magyarország számára, számolt be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli információira hivatkozva. Ez alapján komolyabb intézkedéseket várnak annál, hogy a miniszterek távoznak az alapítványi kuratóriumokból. Az igazságügyi csomagot illetően pedig a kormány által előkésztített dokumentum csak bizonyos elvárásokat teljesítene, ami a Bizottság szerint kevés ahhoz, hogy orvosolják a régóta fennálló problémákat. Magyarországnak március 31-ig kellene hatályba léptetnie az Európai Bizottság által elvárt módosításokat, köztük az igazságügyi intézményekre vonatkozókat,…

Tovább olvasom

A neves MSZP-s háttérbe szorult, parkolópályára teszi magát, Ujhelyihez csatlakozik

A pártból nem lép ki Nyakó István, aki egykor fontos tisztségeket is betöltött az MSZP berkein belül, de háttérbe vonul, passziválja magát és csatlakozik Ujhelyi István mozgalmához. Nyakó István, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő is csatlakozott az Ujhelyi István által alapított Esély Közösséghez. „Végtelenül örülök annak, hogy korábbi országgyűlési képviselőtársam, az MSZP-ben eltöltött több évtizedes szolgálat után csatlakozott hozzánk és az Esély Közösség szervezési igazgatójaként folytatja” – fogalmazott Ujhelyi a vasárnap kiadott közleményben. Nyakó az utóbbi időben leginkább háttérfeladatokat látott el az MSZP-ben, a szélesebb nyilvánosságban amiatt lehet ismerős, mert 2016.…

Tovább olvasom

Kilépett az MSZP-ből Ujhelyi István

“Valami összeragaszthatatlanul eltört” – írta posztjában a párt EP-képviselője. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kilép az MSZP-ből, az erről szóló bejegyzésében megköszönte a párt tagjainak és szavazóinak a politikusi karrierjét – írja az Index. Elmondása szerint tizennyolc évesen lépett be a pártba, és élete kétharmadában volt annak tagja. Ahogy fogalmaz: “nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől”. Elmondása szerint nem egy alkalommal próbálta felrázni az elmúlt években pártközösségét, amivel a párt vezetőinek érdekét sértette. Be kellett látnia, hogy nem tudja áttörni a „belső megkövesedés falát”. Elmondása…

Tovább olvasom

Ujhelyi meggondolta magát: mégsem adja be az EU-s népszavazási kérdést az ellenzék megosztottsága miatt

Többek között a Momentum és az LMP is ellenezte a javaslatot, amit visszavonul az MSZP-s EP-képviselő, de azért a “legfelső fiókjában tartja” azt. Mégsem adja be népszavazási kezdeményezését Magyarország európai uniós tagságáról Ujhelyi István – számolt be róla a Telex. Az „Ujhelyi: fiókban hagyom a népszavazási kérdésemet az ellenzék megosztottsága miatt” című közleményének árulkodó címe szerint a döntést az ellenzék megosztottsága miatt hozta meg. Az MSZP-s politikus szerint a felesleges párhuzamosságokat kerüli el azzal, hogy miután a Jobbik hétfőn beadta a saját népszavazási kezdeményezését hazánk uniós tagságának megerősítése érdekében, ő is…

Tovább olvasom