Kismamák ezrei menekültek át a magánszülészetekre az „ingyenes” közkórházakból

Néhány évtizeddel ezelőtt magánkórházban életet adni gyermekünknek csak a nagyon gazdagok ritka kiváltságának számított. Mostanra azonban sikeresen leépítették a közegészségügyi intézményeket, így aki képes megfizetni, már régen nem bízza magát a közkórházakra. Sajnos itt tartunk, az adatok egyértelműek.

Tovább olvasom

Orbán: Még nem tart ott az infláció, hogy kivezessük az élelmiszerárstopokat

A miniszterelnök szerint hiába csökkent néhány terméknek az ára, túl kevés ilyen élelmiszer van, ezért egyelőre maradnak a hatósági árak. “Egyelőre még nem tart ott az infláció, hogy az élelmiszerekre kivetett ársapkákat kivezessék” – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban, amelynek műsorát a HVG szemlézte. Orbán hozzátette, hogy ugyan van néhány olyan élelmiszer, aminek csökkent az ára, a kereskedők pedig negatív árversenybe kezdtek egymással, viszont egyelőre kevés ilyen termék van. A miniszterelnök abban reménykedik elmondása szerint, hogy az infláció csökkenése áprilisban érezhetőbb lesz, mint az év első három hónapjában…

Tovább olvasom

Nagyon nem kéne: minden hatodik tizenéves küldött már magáról erotikus képet, ha erre kérték

Az internet egyik legsúlyosabb árnyoldala a gyermekek sebezhetősége a mobiltelefonjukon keresztül. Adott esetben úgy tehetik tönkre saját életüket, hogy ki sem mozdulnak a szobájukból. A 14 és 25 év közötti korosztálynál már közel sem a Facebook az igazán menő, hanem az Instagram és a TikTok. Mindegyik tele veszéllyel.

Tovább olvasom