Karácsony Gergely is találkozott Ferenc pápával

Megosztás

A 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után pénteken ismét Magyarországra látogatott Ferenc pápa. Három napot tölt Budapesten a katolikus egyházfő, ezalatt többek között Novák Katalin köztársaság elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A hatalmas lezárásokkal és felfordulással járólátogatás csúcspontja a Kossuth téren tartott vasárnapi szentmise lesz, ahol a várakozások szerint több százezer ember előtt beszél majd Ferenc pápa.

A programba szombaton bekerült egy előre nem tervezett, így be sem jelentett pont is:

Ferenc pápa magántalálkozón fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a pápa az Apostoli Nunciatúrán fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert, akit elkísért a találkozóra felesége, lánya és fia is.

A főpolgármesterrel folytatott találkozón a pápa külön kiemelte azt a meggyőződését, hogy „falak helyett hidakra van szükség”. A főpolgármester a budapestiek nevében egy 19. század végén készült Lánchíd-fényképet, Klösz György alkotását ajándékozta Ferenc pápának.

Karácsony a magánlátogatáson megköszönte a katolikus egyházfőnek, hogy „a válságok közepette a budapestiek erőt és bátorságot meríthetnek látogatásából és a városról is szóló szavaiból”. Ezenkívül arról beszélt a főpolgármester, hogy „Budapest szabad, sokszínű és szolidáris városként kiemelt figyelmet fordít az elesettek, a szegények és a menekülők támogatására”.

Ferenc pápa pénteki beszédében Budapestről is beszélt, József Attila Dunánál című verséből idézett. „Budapest a hidak, a szentek és a történelem városa” – mondta az egyházfő. A pápa felidézte Budapest történelmét a középkortól a második világháborúban történtekig: „Budapest egy olyan ország központja, ami ismeri a szabadság értékét.”

„Budapest a szentek városa” – említette meg a pápa Szent István kapcsán, „aki akkor élt, mikor a keresztények Európában egy közösségként éltek”. Szerinte Szent Istvánt az őszinte keresztényi szeretet vezette, mikor utódjának a szeretetről írt.

„Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” – idézte Szent István fiához intézett intelmeit a pápa, aki külön megemlékezett Budapest 150. születésnapjáról is.

Szombaton a fényűzés mellőzéséről, a luxustól való elfordulásról és a szegények, menekültek segítéséről beszélt az egyházfő. A Telex Riportjából kiderül: a jelenlévők többen úgy gondolták: a pápa által képviselt kereszténység nem igazán olyan, mint amit a magyar kormány csinál, de remélik, ebből most a kormány is ráébred majd bizonyos dolgokra.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek