Mindent elpusztító villámárvíz csapott le, Pompeii városa hasonlóan hirtelen semmisülhetett meg (VIDEÓVAL)

A tizennégy évvel ezelőtti japán szökőár semmi volt ehhez képest. Ilyet még a tájékozottak sem sűrűn látnak, videófelvételek láttak napvilágot arról, hogy egy villámárvíz elsöpör több települést, több száz ember már biztosan életét vesztette. Ahogy a videón is láthatjuk, olyan hirtelen jött a pusztító árvíz, hogy az embereknek semmi esélyük nem volt még elfutni sem.

Tovább olvasom

Tizenkétezer év hét napba sűrítve – az Eufrátesztől a Tigrisig utaztunk

Neolitikus szentélyek, hellenisztikus királysírok, római hidak, keresztény kolostorok és muszlim mecsetek között vezetett a Mettravel legutóbbi délkelet-törökországi körutazása. Láttunk víz alá került településeket, földrengés után újjáépülő városokat és olyan helyeket, ahol az emberiség történetének több mint tízezer esztendeje szinte karnyújtásnyira került hozzánk.

Tovább olvasom

Két súlyos földrengés pusztított 40 másodperc különbséggel Dél-Amerikában, százezer áldozat is lehet (VIDEÓVAL)

Venezuela történetének legsúlyosabb földrengéseit szenvedte el, amikor alig fél perc különbséggel két nagyerejű földrengés döntötte romba az ország északi részét. Még csak megbecsülni próbálták az áldozatok számát, de az elérheti akár a százezret is. Több más országban is erős rengéseket észleltek szinte ugyanakkor.

Tovább olvasom

Döbbenet: azért ütközött össze két vadászrepülő, mert a pilóták mobillal fotóztak és videóztak

Egyikük előre be is jelentette, hogy a mobilját repülés közben nyomkodni fogja, hogy minél jobb felvételeket készíthessen repülés közben. Ezt azonban kissé túltolták és még örülhetnek, hogy élve megúszták és „csak” anyagi kár keletkezett. Az egyik pilóta azért hajtott végre egy veszélyes manővert, hogy jobb legyen a kilátás a fotókhoz. Aztán…

Tovább olvasom

Nemhogy megoldódna, egyelőre tovább romlik az iráni háborús helyzet, Trump blokád alá veszi a fontos szorost

A nemrég még békepártinak mondott Donald Trump indította néhány hete a háborút Irán ellen és egyelőre egyáltalán nem úgy tűnik, hogy napokon-heteken belül ennek vége lehet. A Hormuzi-szoros zárlatát rendelte el, emiatt gond lehet az olajellátással.

Tovább olvasom

A lengyel miniszterelnökkel tárgyalt Magyar Péter a Müncheni Biztonsági Konferencián – videó

Fontos tárgyalást folytatott péntek este Magyar Péter a lengyel miniszterelnökkel, Donald Tusk-kal a Müncheni Biztonsági Konferencián. Szombaton további fontos állami és iparági vezetőkkel találkozik a Tisza Párt elnöke, köztük a német kancellárral, Friedrich Merz-zel is.

Tovább olvasom

Szomorú évforduló, a tragédia, ami az egész űrsiklóprogram végét is elhozta (videóval)

Bár különböző években, de egy naptári héten belül történt mindhárom halálos amerikai űrbaleset, a Columbia február elsejei sorsa pedig már napokkal korábban, az indításkor megpecsételődött. A legénységnek semmi esélye sem volt a túlélésre.

Tovább olvasom

Napra pontosan negyven évvel ezelőtt történt a Challenger űrrepülő katasztrófája (videóval)

Ma négy évtizede, 1986. január 28-án következett be az űrhajózás történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája: a Challenger amerikai űrrepülőgép nem sokkal a start után felrobbant. A személyzet tagjai életüket vesztették, a tragédiát ráadásul a helyszínen ezrek, a tévében pedig milliók nézték végig élőben.

Tovább olvasom