Hadházy: Kétpónál a Mészárosék által felújított pálya hibája miatt siklott ki a vonat

Még Lázár minisztériuma sem cáfolta az értesülést, helyette végtelenségig elhúzható vizsgálat lett a válasz. A méregdrágán, de pocsék minőségben elvégzett munka után erős félelem lehet bennünk, hogy vajon hol történik a következő ilyen “apró” baleset?

Tovább olvasom

Ne keressük, idén sincs a legélhetőbb térségek között a szolnoki

Az MBH Jelzálogbank 2023-as élhetőségi rangsorában alapos meglepetéseket vélhetünk felfedezni: bár az elsők között nincs nagy meglepetés, a statisztikák szerint Budapesten, illetve Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni napjaink Magyarországán, de abban nincs változás, hogy Szolnok továbbra sincs az elsők között.

Tovább olvasom

Egyedülálló whiskygyűjteményéből tart kóstolót október 21-én a jászberényi Berva Söröző

Egyesek már a képek alapján megszédülhetnek, ha sok ideig a jászberényi Berva Söröző polcain látható italkülönlegességeket nézik. A Berva által megszervezett whisky-showt, csakúgy, mint idén, az év októberének első és harmadik hétvégéjén rendezik meg, de a korlátozott befogadóképesség – és a nagy érdeklődés – miatt érdemes minél hamarabb értesülni az aktuális kóstolóról.

Tovább olvasom

Így közlekednek a Volánbusz járatai a közeli napokban

Közzétette a Volánbusz azt a menetrendet, ami szerint majd a buszok közlekednek mától egészen november 7-ig. Ebben az időszakban nagyon sok minden benne van, több ünnep és az őszi tanítási szünet is, érdemes tehát tanulmányozni a menetrendet azoknak, akik busszal közlekednek. A helyi menetrendben október 23-a időszakában bekövetkező változásokat folyamatosan közli a Volánbusz.

Tovább olvasom

A barbershop volt a drogdepó Kisújszálláson, a fodrász a feleségén kívül a szeretőjét is beszervezte

Családi vállalkozásként működött a kábítószerbiznisz. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) debreceni egysége nemrég felszámolta az illegális üzletet. Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfifodrász a gyanú szerint havi keresetét dílerkedéssel egészítette ki. A drogterjesztésbe beszervezte a feleségét, az anyósát, de még a szeretőjét is.

Tovább olvasom

Tömegével fogott hatalmas pontyokat egy horgász a Tisza-tavon

Tíz nap alatt összesen 42 ponty sikerült partra segítenie egy horgásznak a Tisza-tó abádszalóki öblében. Néhány kivételtől eltekintve szinte mindegyik tömege meghaladta a 10 kilót, sőt, a halőrök szerint olyanra még nem volt példa korábban a Tisza-tavon, hogy 24 óra alatt három 20 kilót átlépő példányt is kifogjon valaki. 

Tovább olvasom

Valósuljon meg a zeneiskola a Malom-projekt helyén: ezt akarja a jászberényi önkormányzat

Pártoktól, politikai nézetektől függetlenül rikított zölden a képviselők szavazatait összegző tábla Jászberény város október 18-án, szerda délután lezajlott ülésén, amikor egy sürgősségi indítvány keretében a képviselők egyöntetűen kifejezték abbéli véleményüket, hogy a vármegye legyen partner a Malom-projekt helyén létrejövő zeneiskola megépítésében.

Tovább olvasom