Hiába is várják, hogy itt zöld maradjon a terület, ezt bizony le kell kaszálni

A Szolnoki ZöldErő közösségi oldalán a napokban megjelent két fotó. Egyiken az látható, hogy milyen volt a Zagyva töltése akkor, mielőtt még levágták volna a zöld növényzetet, a másikon pedig a kaszálás utáni száraz terület látható. Egy kérdést is illesztettek a képekhez: Élhetőbb városi környezet?

Tovább olvasom

Területet adtak vissza a folyónak, ami egykor szinte az egész Alföldet uralta

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában, az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos támogatásával megvalósult a Tisza hullámtér projekt, amelyben az árvizek levonulását elősegítő hullámtéri beavatkozások, valamint 11 kilométer hosszan töltésáthelyezések történtek. A fejlesztéssel 376,5 ha területet adtak vissza a folyónak, jelentősen javítva a térség árvízi biztonságát, egyúttal a természetes vízvisszatartás képességét. A fejlesztés közvetve 49 települést, közvetlenül pedig 15 települést érintett (Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Kisköre, Kőtelek, Nagykörű, Pély, Szajol, Szolnok, Tiszabő, Tiszabura, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasüly, Törökszentmiklós). A projekt keretében elvégzett beavatkozások:…

Tovább olvasom

Árad a Tisza, apad a Zagyva – Szolnoknál közel 700-as vízállás lesz

Míg a Zagyva-Tarna vízrendszerben lassú apadás figyelhető meg, a Tiszán levonuló árhullám jelenleg Tokaj térségében tetőzik, alatta árad a folyó. Ma reggel 7 órakor a vízmérce Kisköre-alsónál 629 cm-t, Szolnoknál 605 cm-t mutatott. A vásárosnaményi tetőzés értékéből készített előrejelzés szerint a Tisza Kisköre-alsónál várhatóan január 29-én 695±20 cm-es, Szolnoknál pedig 30-án 695±20 cm-es vízállással tetőzik. A KÖTIVIZG változatlanul I. fokú készültséget tart fenn a Zagyva mentén, Újszász-Szászberek és Jászfelsőszentgyörgy között, a Tiszán Tiszasüly és Tiszaroff térségében, valamint a Hortobágy-Berettyó jobb partján, összesen mintegy 230 kilométer hosszú töltésszakaszon, közölte a Kötivizig.…

Tovább olvasom

Már másodfokú a készültség a Zagyván

Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget péntek reggel a Zagyva mentén, Újszász-Szászberek és Jászfelsőszentgyörgy között, valamint a Tápió bal partján a torkolattól Tápiógyörgyéig, mintegy száz kilométer védvonalszakaszon – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a honlapján. A Kötivizig tájékoztatása szerint a Zagyva mentén a befogadók emelkedett vízállása miatt pontszerű (szivattyútelepekre elrendelt) elsőfokú készültséget tartanak fenn három belvízvédelmi szakaszon, másodfokút pedig két szakaszon. Területi elsőfokú készültség egy belvízvédelmi szakaszon (Kisújszállás) van érvényben. A közleményben kitértek arra, hogy az elmúlt időszak csapadékos időjárásának hatására a Tiszán és mellékfolyóin árhullámok alakultak ki. A Bodrog…

Tovább olvasom

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén, amelyből már csak kisebb utómunkálatok maradtak hátra – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán az MTI-vel.  A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt legfőbb célja – a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően -, hogy az eddiginél szabadabb utat engedve a folyónak, gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítanak. Ennek érdekében töltésáthelyezésekkel megszüntették a hullámtéri szűkületeket, elbontották az övzátonyokat,…

Tovább olvasom

Árvízvédelmi fejlesztés fejeződött be a Közép-Tisza térségében

Méghozzá az Európai Unió és a magyar állam csaknem 9 milliárd forintos támogatásának köszönhetően – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt érintette Szolnokot, Zagyvarékast, Tiszakécskét, Szászbereket, Jászberényt. A projekt során a Zagyva töltésének három, a Tisza védvonalának egy szakasza épült ki összesen 11,1 kilométeren az előírt magassági biztonságnak megfelelő szintre. Zagyvarékas térségében, a Zagyva folyó mindkét oldalán átlagosan két méterrel magasították az árvízvédelmi töltést. A település külterületén a bal és jobb parton…

Tovább olvasom