Területet adtak vissza a folyónak, ami egykor szinte az egész Alföldet uralta

Megosztás

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában, az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos támogatásával megvalósult a Tisza hullámtér projekt, amelyben az árvizek levonulását elősegítő hullámtéri beavatkozások, valamint 11 kilométer hosszan töltésáthelyezések történtek. A fejlesztéssel 376,5 ha területet adtak vissza a folyónak, jelentősen javítva a térség árvízi biztonságát, egyúttal a természetes vízvisszatartás képességét.

A fejlesztés közvetve 49 települést, közvetlenül pedig 15 települést érintett (Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Kisköre, Kőtelek, Nagykörű, Pély, Szajol, Szolnok, Tiszabő, Tiszabura, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasüly, Törökszentmiklós).

A projekt keretében elvégzett beavatkozások:

• a hullámtér szűkületeinek feloldása az árvízvédelmi töltések áthelyezésével
• a hullámtéren az árvizek levonulását akadályozó természetes és mesterséges terepalakulatok eltávolítása
• az árvízi levezető sáv rehabilitációja a vízügyi szempontból megfelelő állapot helyreállításával.

A kritikus szűkületek megszüntetése végett megtörtént az árvízvédelmi fővédvonalak áthelyezése négy helyszínen: új földművek épültek a Tisza jobb partján, Szórópuszta és Doba között, 3 660 méter hosszan, Nagykörű közelében (2130 m), továbbá a Tisza bal partján Szajolnál (360 m) és Óballánál (4800 m), Így összesen 376,5 hektár területet adtak vissza a folyónak, ezzel pedig számottevően nőtt a térség árvízi biztonsága, s nem utolsó sorban a természetes vízvisszatartás képessége.

A hullámtéri rekonstrukció az árvizek levonulását akadályozó terepalakulatok elbontását foglalta magába, de természetvédelmi célokat szolgáló munkálatok is zajlottak. Ezek közül kiemelendő a Tisza jobb part 398,45 folyamkilométer környéki Kanyari-csatorna menti depóniák visszabontása, a Pityóka depónia elbontása a Tisza bal part 360,9-361,8 fkm közötti szakaszon, a nyárigáttal védett Csatlói Holt-Tisza természetvédelmi célú vízpótló műtárgyának építése, valamint a pélyi Zsidófoki zsilip rekonstrukciós munkái a Patkós-holtág vízpótlása érdekében.

A projekt részeként visszabontották a Tiszaroff-felsőréti nyárigátat, valamint felújítottak egy műtárgyat.

Több helyszínen is indokolttá vált az övzátonyok rendezése, így a Tisza bal partján, a kiskörei vasúti híd feletti szakaszon, a Tisza jobb partján, a Kanyari szakaszon, továbbá a Tisza bal partján, a nagykörűi kompátjáró alatti és feletti szakaszokon.

A projektben lefolyásjavító céllal mintegy 4000 hektárra kiterjedő erdészeti rehabilitációs beavatkozás (növényzetszabályozás) történt, nem őshonos fajokat távolítottak el a hullámtérről, közölte a Kötivizig.

Képünkön a Tisza tavaly, a rendkívül alacsony vízállásnál, Nagykörűnél

Kapcsolódó cikkek