Ismét rangos dokumentumfilmeket nézhetünk Jászberényben

Megosztás

Idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF). A nevéből tévesen következtetünk arra, hogy az esemény kizárólag a fővárosi közönséghez jut el, több vidéki helyszín is együttműködik, például a Lehel Film-Színház a Jászság fővárosában. A BIDF február 1-jén a Kiáltvány a gyerekekért című orosz dokumentumfilm premierjével indul útjának.

2023-ban már jelen volt a fesztivál Jászberényben, akkor a Berlinalét, a Sundance-t és a Cannes-i Filmfesztivált megjárt doksikat is láthattak a nézők. A te országod, a te harcod, a te titkod, a te hited, a te vágyad – ezen különböző témák köré összpontosul a megtekinthető alkotások tematikája az idei évben.

A Budapest International Documentary Festival először 2014-ben, Sós Ágnes Balázs Béla-díjas filmrendező és Balogh Rita kreatív producer által került megrendezésre, a mostani jászberényi vetítés február első napján indul és negyedikéig tart. Az előadások után szakmai beszélgetésekre várják a filmrajongókat.

A filmek után beszélgetés várta az érdeklődőket tavaly a Lehel Film-Színházban

A program:

Február 1. csütörtök – köszöntőt mond Budai Lóránt polgármester, valamint videóüzenetben üdvözli a résztvevőket Sós Ágnes fesztiváligazgató. 17:00 Kiáltvány a gyerekekért (68’). Szakértő: Lukácsi Pál pszichológus és Szőrös Zoltán középiskolai tanár. Nagyterem.

Február 2. péntek – 16:00 Harcban (82’). Szakértő: Duló Károly filmrendező. Sára Sándor terem. – 18:30 Amíg még nézhetjük (92’). Szakértő: Duló Károly filmrendező. Sára Sándor terem

Február 3. szombat – 16:00 A mi kis hazai pályánk (79’). Szakértő: Ronyecz Antónia filmproducer. Sára Sándor terem – 18:30 A gullspangi rejtély (109’). Szakértő: Ronyecz Antónia filmproducer. Sára Sándor terem

Február 4. vasárnap
16:00 La Singla, a flamenco-királynő rejtélye (94’). Szakértő: Pápay Eszter táncos, pilatesoktató, a Táncos a csendben siketekből álló tánccsoport egykori vezetője. Sára Sándor terem. – 18:30 Az utolsó szépfiú (79′). Szakértő: Dobó Katalin, családok mentora, a Maci Alapítvány alapítója és intézményvezetője. Sára Sándor terem

A fesztivál pénzügyi helyzete azonban nem sok jót mutat a jövőt illetően.

„10 éves fennállásunk óta, sokszor Veletek együtt, a segítségetekkel, több száz önkéntessel, komoly takarékossággal és lelkesedéssel dolgozva, a lehetetlent nem ismerve, mindenáron előteremtettük egy minőségi nemzetközi filmfesztivál, a BIDF megrendezéséhez elengedhetetlenül szükséges alapköltségvetést” – írja Sós Ágnes alapító-igazgató a honlapjukon.

Úgy folytatja, hogy a Nemzeti Filmintézet által nyújtott állami támogatás mindig is megalázóan alacsony volt, 2024-ben a minimál-költségvetésük 15%-át teszi ki. A folyamatosan emelkedő költségek miatt komoly veszélybe került a jövő évi fesztivál megrendezése, ezért adományokat kezdtek gyűjteni a segíteni szándékozó kollégáktól, civilektől, kritikusoktól. Részleteket ide kattintva lehet olvasni.

Képek: MOZI Jászberényben Facebook oldala,

Kapcsolódó cikkek