Tomajmonostorai telephelyét fejlesztette a bútorgyártó vállalkozás

A Kunhegyesi járásban található, nagyjából hétszáz lélekszámmal bíró Tomajmonostora községén működő vállalkozást sem kerülték el a fejlesztések, a FA-ZON Bútor Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. helyi telephelyén CNC-megmunkálóközpontot szerzett be és raktárbázist alakított ki.

Tovább olvasom

Hatalmas fejlesztés valósul meg a Tisza-tó környékén

Jelentős turisztikai fejlesztést valósítanak meg a Tisza-tó környékén 1.7 milliárd forint értékben. Hubai Imre, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, történelmi jelentőségűként jellemezte a fejlesztéseket, melyek elsősorban a turisztikai attrakciók bővítését jelentik. A közel 2 milliárd forintos fejlesztés elsődleges célja, hogy javítsa a térség turisztikai vonzerejét, de ezen felül a tó térségében lévő települések gazdasági erejét és népességmegtartó képességét is növelni szeretnék a beruházással. “Tisza-tó Programnak köszönhetően 17 különböző – turisztikai, vízügyi, vízvédelmi, szálláshelyfejlesztési – beruházás valósul meg a térségben” – írta bejegyzésében Hubai Imre. A konkrét fejlesztések között említhetjük…

Tovább olvasom

Postapartner pont nyílt Porteleken

Mindenképpen szeretnék, ha posta lenne Portelken – ezzel a címmel írtunk a Jászberény külterületén kialakult helyzetről tavaly novemberben. A porteleki posta körüli huzavona több alkalommal politikai harcok kereszttüzébe került, most azonban pont került az ügy végére, postapont nyílt az ottani kisboltban.

Tovább olvasom

Önzetlenül, ingyen újítják fel a 30 éves tűzoltóautót Tiszaföldváron

Nem túlzás azt mondani, hogy a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók legalább annyira aktívak a közösségi oldalakon, mint terepen. Az általános, balesetekkel és mentésekkel kapcsolatos tájékoztatások mellett most egy remek hírről számoltak be, úgy tűnik, hogy még nem halt ki a közösség érdekében tett önzetlen segítségnyújtás.

Tovább olvasom

Szomorú, ahogyan veszni hagyták a kunszentmártoni gőzfürdőt

A Kunszentmártonban található, több, mint száz éve épített artézi gőz- és kádfürdő kezdetekben közfürdőként működött, majd a rendszerváltás idején került magántulajdonba. Mindhiába, mára nem a gőz szó szerinti kieresztése céljából látogatják az érdeklődők, inkább egyfajta katasztrófaturizmus vette kezdetét.

Tovább olvasom

Felfoghatatlan, hogy nem lett ebből tragédia – kerékpárt sodort el a vonat Kisújszállásnál

Rengeteg emberhez jutott el annak a férfinek a balesete, pontosabban döbbenetes szerencséje, aki egy külterületi részen hajtott vonat elé kerékpárjával egy vasúti átjárónál. Az érintettnek egy haja szála se görbült, nem csoda, hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is úgy fogalmaz az eset kapcsán, hogy ezek szerint Kisújszálláson – majdnem – mindent túl lehet élni.

Tovább olvasom

Karcagon szombaton elterelik a forgalmat a központban a kolbászízesítő fesztivál miatt

Most szombaton hatalmas dzsemborit rendeznek Karcagon. Ekkor tartják meg a hagyományos kolbászízesítő fesztivált más, jeles eseményekkel együtt. A rendezvény helyszínén elterelik a forgalmat, közölte a Volánbusz. Február 24-én (szombaton) 4 órától 21 óráig Karcagon rendezvény miatt a Kálvin utca József Attila utca és Szabó József utca közötti szakaszát lezárják, ezért az itt közlekedő buszjáratok terelt útvonalon közlekednek, közölte a Volánbusz. Érintett helyközi járatok: 1375, 4715, 4720Érintett helyi járatok: 2, 2A Kimaradó megállóhely: Kisújszállási út 5. Legközelebbi megállóhelyek: Kossuth tér, Deák körút. A terelés egy jelentős, közel 10 éves múltra visszatekintő fesztivál miatt történik.…

Tovább olvasom

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok idei országos lakossági felmérésének összesítése, továbbra is Túrkeve áll az élen

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 638 településén, több mint ezer helyszínen, 11 ezer 629 erdei fülesbagoly telelt. Ebből a legtöbb Túrkevén, majd Kisújszálláson és Kengyelen. A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen legalább 431…

Tovább olvasom