A karácsony közeledtével az utóbbi napokban a jászberényi önkormányzat több alkalommal is anyagi segítségnyújtással igyekezett szebbé tenni a rászoruló idősek és családok ünnepét, emellett pedig advent harmadik vasárnapján első alkalommal hívták meg a város lakóit egy tál ebédre és egy pohár teára az Eatrend Magyarország jóvoltából és a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjainak közreműködésével. Emellett decembr 21-én ismét megrendezésre kerül a Szeretet Ebédje a Lehel Vezér Gimnázium udvarán.
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
Inspiráló sikertörténet a Máltai Szeretetszolgálat tiszabői tevékenysége
A Tiszabői Általános Iskolában különleges változások zajlanak: a tanári kar fiatal és energikus helyi pedagógusokból áll, akik jelentős szerepet vállalnak a község gyermekeinek nevelésében. Az iskolát 2016-ban vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa, amikor az intézmény még az ország egyik legrosszabb helyzetben lévő iskolája volt. Azóta a fiatalok bevonásával és a helyi közösség erőforrásainak kiaknázásával sikerült új alapokra helyezni az oktatást.
Tovább olvasomRomák és rendőrök közös asztala Szolnokon
A megyei közrendvédelmi osztályvezető és egyben a területi kissebségi kapcsolattartási munkacsoport vezetője, dr. Karsai Lajos r. alezredes nyitotta meg azt a rendezvényt, amelynek során helyi rendőrök és roma közösségek ültek le beszélgetni a megyeszékhelyen.
Tovább olvasomNem sok hiányzott egy nagyon csúnya balesethez Szolnok közelében – videóval
Kiszakadt egy a megyeszékhely irányába haladó autó kereke december 15-én, este az M4-es autóútón. A pattogó gumit és az izzó szikrákat egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette.
Tovább olvasomJászkunság: tavaszi fordulat érkezik, 10-11 fokokkal, márciusi időre készüljünk a héten
A front már vasárnap részben megérkezett Magyarországra, a következő napokban néhol napos, néhol felhős, de határozottan enyhe időre kell készülni, kedden-szerdán abszolút tavaszi hőmérsékletekkel és utána sem fogunk fázni.
Tovább olvasomÖmlött a hó Cegléden – de ebből sem marad semmi
Elég rövid ideig, de rendkívül intenzíven havazott Cegléden vasárnap. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, de ha valaki azt gondolja, megérkezett a tél, óriási tévedésben van.
Tovább olvasomHatalmas fejlesztések várhatóak Tiszasülyön
Hamarosan jelentős fejlesztések kezdődnek Tiszasülyön egy sikeres pályázatnak köszönhetően. A beruházásnak nemcsak a horgászok, de a vizi turizmust kedvelők is örülhetnek.
Tovább olvasomÁtfogó fejlesztések a Tisza-tó fenntarthatóságáért és turizmusáért
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jelentős, 124 millió forintos támogatásból valósítja meg a Tisza-tó térségének gazdasági, turisztikai és ökológiai fenntarthatóságát biztosítani hivatott projektjét. A program teljes megvalósítása a jövé évre várható, célja többek között a tó vízgazdálkodási adottságainak optimalizálása, az infrastruktúra fejlesztése, valamint az ökológiai állapot helyreállítása és megőrzése.
Tovább olvasomNapelemes kiserőmű épül a Jászkunságban, az ígéret szerint jövő májusra el is készül
Megtörtént az alapkőletétel és a fideszes politikus szerint 2025 májusára el is készül az erőmű. Kicsit bátornak tűnik a vállalás, de reméljük, valóban így lesz és beváltják az ígéretet.
Tovább olvasomÖsszefogtak az állatvédők és felszámoltak egy jászkunsági horrortelepet
A Jászberény környékén levő tanyavilágban elképesztő, hogyan bántak az ártatlan kutyusokkal, amelyeket egy nyugat-európai szaporító döbbenetes körülmények között tartott 37 ebet. Egy széleskörű összefogás megmentette őket.
Tovább olvasom