Hivatalos: visszavonul a magyar bajnok, válogatott szolnoki kosárlabdázó

Négy éven át pattogtatta a labdát a Szolnoki Olajbányász csapatában és ez idő alatt a bajnokságban és a kupaküzdelmek során is felért a csúcsra, aranyérmet szerzett a gárdával. Korosztályos válogatottként is szerepelt Szabó Péter, aki most 34 évesen visszavonul.

Tovább olvasom

Százig meg sem állt és ezzel óriási csatát nyert a Szolnoki Olaj, sikerült az egyenlítés

Pedig a mérkőzés elején nemigen ment a szekér, a Falco tíz ponttal is vezetett, sőt, még a záró negyed egy részében is a vendégeknél volt az előny. Ám az Olaj nagyon meghúzta a hajrát és végül simán nyert a döntő második felvonásában.

Tovább olvasom

Szenzációs meccsen bravúros fordítás: megküzdött az idegenbeli győzelemért az Olaj!

Az elején óriási előnybe került a Fehérvár, de a Szolnok nem adta fel, a harmadik és negyedik negyedben, heroikus küzdelmet bemutatva hosszabbításra mentette a találkozót, majd a győzelmet is kicsikarta. Az Olaj ezzel elvette az Alba pályaelőnyét és két nap múlva a párharc végső lezárásáért léphet pályára, immáron Szolnokon.

Tovább olvasom