Rajtol az F1-es szezon: külön ligában a Red Bull?

A hétvégén a Bahreini Nagydíjjal elindul a 2023-as Formula-1-es szezon, amelynek egyértelműen a címvédő Max Verstappen és csapata vághat neki favoritként, de az élcsapatok versenyzői az Aston Martintól is nagy ugrást várnak. A múlt heti bahreini teszt után konszenzus alakult ki a versenyzők és a szakértők között is abban, hogy a regnáló világbajnok istálló, a Red Bull várhatja favoritként a 2023-as szezont és annak első futamát, a Bahreini Nagydíjat – írja a Formula.hu. A másik két élcsapat pilótái ezt a csütörtöki sajtónapon is megerősítették – a Mercedes színeiben induló George Russell…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken északon és északkeleten számíthatunk a legtöbb napsütésre, máshol több felhő lesz az égen, délen és délnyugaton egész nap borongós maradhat az idő. Kezdetben a Dunántúlon, valamint az Alföld déli tájain többfelé számíthatunk esőre, délután már csak helyenként délen és délnyugaton fordulhat elő gyenge eső. Néhol megélénkülhet az északnyugati szél. Hajnalban -6 és +5 fok között alakulhat a legalacsonyabb hőmérséklet, a borongósabb tájakon lesz enyhébb a reggel. Napközben 6-13 fok valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon mérhetjük az alacsonyabb maximumokat. Ma őket ünnepeljük Névnap Kornélia, Frederik, Frigyes, Gunda, Irma,…

Tovább olvasom

Botrányos: egyetlen magyar születésű sportolót sem küldött a junior-vb-re a szövetség

Négyen képviselik hazánkat a junior korcsolya-világbajnokságon, de a három orosz és egy francia születésű ifjú sportoló egyike sem Magyarországon látta meg a napvilágot és nem is beszélnek magyarul. Emiatt igencsak forrnak az indulatok. A februári felnőtt műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra csupán egy Magyarországon született sportolót indított a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, a hétfőn kezdődött junior világbajnokságra azonban egyet sem. A magyar színekben versenyzők közül három Oroszországban, egy Franciaországban született – írja a Hvg.hu. A kanadai Calgaryban zajló junior-vb honlapja szerint jégtáncban párosban Maya Benkiewicz és Mark Shapiro képviseli Magyarországot; előbbi Franciaországban,…

Tovább olvasom

Édesapa: Lendvai Miklós a halála előtti éjjel dönthette el, hogy nincs tovább

Igazak voltak a híresztelések, valóban öngyilkosságot követett el az egykori válogatott futballista. Édesapja beszélt az utolsó időszak történéseiről és biztos abban, a legvégén döntötte el fia, hogy véget vet életének. Lendvai Miklós nélkül szállítottak bútort a szülei házához a volt válogatott labdarúgó munkatársai, ugyanis a kollégáinak már nem vette fel a telefont, az autója viszont otthon volt. Munkatársai nem sokkal később visszatértek a lakásához, hogy kiderítsék, mi történhetett vele. Kicsivel később Lendvai szülei is csatlakoztak, édesapja azt mondja, azért, mert érezte, hogy menniük kell. A 47 éves férfi holttestét végül nem a…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön az ország délnyugati harmadán, majd felén lesz több felhő, itt kisebb eső előfordul, míg másutt napos idő ígérkezik. A légmozgás mérsékelt marad, néhol átmenetileg feltámadhat. A maximumok a felhős, csapadékos déli, délnyugati tájakon 5 és 7, máshol 8 és 13 fok között alakulnak. Ma őket ünnepeljük Névnap Lujza, Absa, Absolon, Axel, Harri, Harriet, Hendrik, Henriett, Henrietta, Henrik, Kada, Károly, Lél, Szendile A Lujza név eredete és jelentése: Francia eredetű, a germán eredetű francia Louis (Lajos) női párja, a francia Louise átvétele német közvetítéssel. Jelentése: híres háború. A…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Szerdán kelet, északkelet felől csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Nyugaton, délnyugaton viszont erősen felhős, borult marad az ég, itt eleinte jelentéktelen csapadék is előfordulhat. Az északkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérhetik. Hajnalban -5, +3, kora délután pedig nyugaton 5-7, máshol 8-13 fokra van kilátás. Ma őket ünnepeljük Névnap Albin, Albina, Cseperke, Csepke, Csiperke, Dakó, Dávid, Dókus, Dózsa, Eudoxia, Gyopár, Gyopárka, Leontina, Szecső, Szulejka, Tóbia, Veszta, Zotmund, Zulejka Az Albin név eredete és jelentése: Germán eredetű, az Adalwin, Alwin névből. Jelentése: nemes barát. Lehet latin eredetű…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Kedden az északi és az északnyugati tájakon süthet ki rövidebb-hosszabb időszakokra a nap, máshol sok felhő lesz az égen. Kezdetben a keleti tájakon helyenként kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Az északkeleti szél néhol élénk lehet. Hajnalban -8 és 0, napközben 3 és 9 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Elemér, Antoniett, Antonietta, Ilmár, Oszvald, Ozsvát, Román. Az Elemér név eredete és jelentése: Bizonytalan eredetű régi magyar férfinév. Korábban Ilemer formában volt használatos, mai formájában Vörösmarty Mihály és Jókai Mór újította fel. Előfordulhat, hogy a szláv Velimir…

Tovább olvasom

Tiszaföldvári focistáé az Aranycipő díj

Tiszaföldvári labdarúgó kapta a megyei Aranycipő díjat. A 2022-es esztendő Aranycipő díjat a Tiszaföldvár SE játékosa, Kriska Norbert nyerte el. A fiatal tehetség 2022-ben 29 tétmérkőzésen 49 gólt szerzett így a listán 96,5 ponttal végzett az első helyen. A díj mellett a Kreon Soccer 23 felajánlásából egy Adidas sportszárral és egy vásárlási kuponnal is gazdagabb lett. Forrás: Földvári Hírlap Facebook

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Hétfőn túlnyomóan felhős lesz az ég, az északi, majd délután a középső tájakon vékonyodhat el a felhőzet. Kisebb havazás, havas eső, hószállingózás délen és keleten alakulhat ki, legtovább északkeleten valószínű csapadék. Napközben néhol a dunántúli és középső tájakon eső, havas eső előfordulhat. Többfelé élénk, nyugaton és északkeleten erős lesz az északi szél. Hajnalban -6, 0, napközben 1-6 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Ákos, Bátor, Akács, Antea, Antigoné, Balambér, Balda, Baldó, Éneás, Gábor, Gabos, Gábriel, Lándor, Lantos, László, Leander, Orfeusz, Valdemár. Az Ákos név eredete és jelentése: Török-magyar…

Tovább olvasom

Parasportolók Cegléden – soha nem szabad feladni

Idén hatodik alkalommal ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. Ebből az alkalomból négy ceglédi általános iskolában tartottak rendhagyó testnevelés órákat. A diákoknak Bíró Norbert paralimpiai bronzérmes judós, Pálinkás László paralimpiai bajnok úszó és Szebenyi Gergő ifjúsági parafekvenyomó erőemelő bajnok mesélt az általuk űzött sportágakról, a sport és a kitartás fontosságáról. A tanulók az óra keretében kipróbálhatták a csörgőlabdát, az erőemelést, emellett a judo alapjaival is megismerkedhettek. Bíró Norbert kiemelte, hogy a sport nem tesz különbséget ember és ember között, de az edzések felépítése és módszertana alkalmazkodik a speciális helyzethez. “Az ahogyan…

Tovább olvasom