Nem született határozathozatal a január 16-i tárgyaláson, ahol a 2022-ben Tomajmonostorán kisbuszban felejtett kislány ügyében hoztak volna ítéletet. A Tiszafüredi Járásbíróság elnapolta ezt, mert a Tiszafüredi Járási Ügyészség vádmódosítást nyújtott be az ügyben.
Tovább olvasomCímke: tiszafüred
Kivágtak egy 60 éves fát Szolnok belvárosában, többek szerint megmenthető lett volna
Kiszáradt – mondta a favágó csapat egyik tagja érdeklődésünkre akkor, amikor kivágták a szolnoki Tófenék utcában a több mint hatvanéves platánfát. A növény évtizedeken át uralta a környéket, de valaki megfúrta törzsét és növényvédőszerrel tette tönkre. Valóban ki is száradt több ága, sok viszont újra kihajtott. Ennek ellenére azt mondták rá illetékesek: kiszáradt, ki kell vágni. A tuskója viszont egészen más állapotról tanúskodik.
Tovább olvasomRekordszámú résztvevő mártózott meg a Tiszában Tiszafürednél
Az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a már hagyományos tiszafüredi jeges fürdésre és Tisza-áldásra érkezőket. Eső szomorította a résztvevőket, akiket természetesen ez sem riasztott el attól, hogy megmártózzanak a nem túl kellemes hőmérsékletű vízben. Ráadásul most rekordszámú résztvevő tette ezt.
Tovább olvasomA jeges Tiszában és a boldogságban fognak úszni szombaton Tiszafüreden
Jeges Tisza, félmeztelen, rohangáló emberek, vicces jelmezek, aztán szauna: ez nem lehet más, mint a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő jeges fürdés Tiszafüreden. Idén január 6-án szombaton, azaz holnap csobbanhatnak a Tisza megáldása, a balesetvédelmi oktatás és egy kis csoportos bemelegítés után a résztvevők.
Tovább olvasomIdén 40 éve város Tiszafüred, egész évben programokkal készülnek
2024-ben lett négy évtizede, hogy Tiszafüredet várossá minősítették, ezt pedig egész évben különböző fejlesztésekkel és programokkal kívánja megünnepelni a városvezetés. A belváros felújítása mellett a településnek három új turisztikai attrakciója is lesz.
Tovább olvasomNapokon belül megnyit a tiszafüredi műjégpálya – így alakulnak a belépők árai
Az új év beköszöntével új szórakozási lehetőség nyitja meg kapuit Tiszafüreden – erről tájékoztatott a város önkormányzata Facebook-oldalán. Tiszafüreden a Főtéren január 9-től látogatható a műjégpálya. A pálya 200 négyzetméteres lesz. Hétfőtől péntekig délután 3 és 7 óra között várja majd a korcsolyázni vágyókat, hétvégén pedig délután 2 és 8 óra között lehet majd igénybe venni a pályát. A belépők ára a következőképpen alakul: Saját jégkorcsolyával: érvényes Tiszafüred Városkártyával 500 Ft, anélkül 1000 Ft. Jégkorcsolya bérléssel: érvényes Tiszafüred Városkártyával 1000 Ft, anélkül 1500 Ft. A jégpálya különleges hangulatot teremt Tiszafüred…
Tovább olvasomTöbb mint egymilliárdból épült ronda kockaépületben, mint új attrakcióban gyönyörködhetnek a Tisza-tóra látogatók
Befejeződtek a Tiszafüreden hamarosan megnyíló Természetbúvár Játszóház és Túraközpont kivitelezési munkálatai. Az épület kívülről sima, ronda Kádár-kockának tűnik a fotók alapján.
Tovább olvasomEmeletről lehulló cigarettacsikk okozott nagy bajt Szolnokon
Kicsapott láng a kazánból, emeletről lehulló cigarettacsikk: Tiszafüreden és Szolnokon is nagyon hamar megtörtént a baj, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint szerencsére hamar közbeléptek az illetékes szervek mindkét esetben.
Tovább olvasomVégül sokba került az ingyen tűzifa
A Tiszafüredi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette miatt állította bíróság elé azt a három kunmadarasi férfit, akik a helyi erdészeti társaság által kivágott tűzifát ellopva készültek a hidegebb napokra.
Tovább olvasomTiszafüreden már a karácsonyt is az identitás jegyében tartják
Identitás, szuverenitás, ezek jellemzik ma a magyar közéletet a Brüsszel ellen indított teljes letámadásban. Magyar Don Quijote-k szállnak naponta harcba fideszesként ezen szavak megvalósításáért. Teszik ezt ráadásul egyrészt uniós pénzből. Tiszafüreden sincs ez másként.
Tovább olvasom