Jó ideje már, hogy hivatalosan engedélyt adtak a drónos felvételek készítésére a Tisza Pártnak, ám hirtelen teljes fordulat, tilos lesz “reptetni” – az ok pedig a “biztonság”. A fideszes menetről nyugodtan lehet, ott nincsenek ilyen aggályok, Magyar Péteréknél igen. A Tisza vezéralakja szerint a csütörtöki nap újra bekerül a történelemkönyvekbe.
Tovább olvasomCímke: tisza part
TISZA: meg kell óvni a talajt az akkumulátorgyárak szennyezésétől
Az emberi egészséget és a környezetet veszélyeztető vegyi anyagok kiszűrése továbbra sem megoldott Európában – erről beszélt Kulja András, a TISZA képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén. A politikus szerint a jelenlegi uniós rendszerben túl sok az ismeretlen összetevő és a hiányos adat, miközben a tagállamokban gyakran hiányzik a megfelelő védelem a talaj és a természet védelmére.
Tovább olvasomMagyar Péter Szolnokon: „1956-ban forradalom volt, 2026-ban rendszerváltás lesz” (videóval)
A gyermekvédelem állapotáról, a vidéki problémákról és a független média szerepéről is beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Szolnokon a Szol24-nek adott gyorsinterjújában. Magyar elmondta, a Tisza-kormány egyik első intézkedése a rendszer átláthatóvá tétele és a visszaélések nyilvános kivizsgálása lesz, „amennyire ezt a gyermekek jogai megengedik”.
Tovább olvasomKépekben Magyar Péter szolnoki látogatása
Október 13-án, hétfő este Szolnokra látogatott az országjáró körútja egyik állomásaként Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus a Kossuth téren tartott beszédet, amelyen több száz érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa azt és kifejezze elkötelezettségét és támogatását a kormányváltás érdekében. Képeken a rendezvény.
Tovább olvasomStratégiai nyugalom, béke, és rengeteg munka – erről beszélt Magyar Péter Szolnokon
Háromórás szabadtéri rendezvényen gyűltek össze több százan a szolnoki Kossuth téren október 13-án, hogy meghallgassák Magyar Pétert, a Tisza Párt vezetőjét. A politikus beszédében az egészségügyi rendszer megújításától a vidéki sajtó szerepéig számos kérdést érintett, miközben hangsúlyozta: a változásnak „stratégiai nyugalommal, békével és rengeteg munkával” kell végbemennie.
Tovább olvasomPócs János Jászapáti ellenzéki polgármesterét hibáztatta, Illés Gergő gyorsan visszaszúrt
A 2024-es választás egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a Tisza támogatásával induló Illés Gergő legyőzhette a Pócs-birodalom központjában a nagyhatalmú fideszes, Pócs János fiát. A torzsalkodás azóta sem ért véget, Pócs ismét odaszúrt a a Jászapáti Gazdaságfejlesztő Kft miatt a polgármesternek, ám jött is a válasz.
Tovább olvasomPócs János is lelkesen bejelentkezett a Digitális Polgári Körök gyűléséről
Valószínűleg ezzel is hatalmas segítséget nyújtott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei családoknak. A Tisza Párt vezére szerint újabb milliárdok égetése zajlik teljesen feleslegesen, fizetett buszokkal érkező vendégekkel. A bevonulózene különösen furcsára sikeredett.
Tovább olvasomSzolnok megyében is terjeszkedne a Tiszából kiábrándult Farkas Dezső pártja
Farkas Dezső, az IRÁNY a Jövő Párt elnöke, tavaly a kampányban a Tisza Párt operatív vezetői szerepét látta el. Kétszer is kilépett a szervezetből, Vogel Evelin mellett az egyik leghangosabb távozója volt Magyar Péter közösségének. A politikus ex-szövetségeseként több vezetői feladatot ellátott, többek között a TISZA Szigetek koordinátoraként tevékenykedett, majd idén márciusi kilépését követően saját politikai mozgalom létrehozásába kezdett, megalakult az IRÁNY – a Jövő Pártja. De mi a célja mindezzel, és Jász-Nagykun-Szolnok megye fent van-e a térképén? Megkérdeztük.
Tovább olvasomMagyar: Takács Péter egészségügyi államtitkár hazudik. Megint.
A TISZA Párt vezére felhívta a figyelmet arra, hogy a közkórházak felsőbb utasításra egyszerűen nem vehették át a TISZA által összegyűjtött, milliós nagyságrendű adományokat. Majd az államtitkár a nagy felháborodás hatására meghátrált, de még így is szinte eldugva, az utcán vehetné át valaki. Nem így lesz.
Tovább olvasomMagyar Péter és Fekete-Győr András is úgy látja, Orbán kötcsei beszédje láttán még a saját oldala is lefagyott
A két politikus egymástól függetlenül is úgy gondolja, egyre többen hátrálnak ki a sajátjait is nyíltan megfenyegető miniszterelnök mögül és az is kérdés, hogy maga a Fidesz leszedi-e a sakktábláról Orbán Viktort még idén ősszel. Úgy gondolják, a beszédet hallgató fideszesek arckifejezése mindent elárult.
Tovább olvasom