Két egymást felerősítő csapás, a Pusztamizsénél felépített keresztgát és a határértéket meghaladó szennyvízszennyezés vezetett a Zagyva folyó közelmúltbeli súlyos halpusztulásához. Miközben a vízügyi hatóságok aszályvédelemre hivatkozva nehezítik a folyó természetes mozgását, a helyi civilek petíciókon keresztül találtak egymásra, és most kormányzati szintekig eljutva küzdenek a folyó életben tartásáért. Horváth Zsolt, a ZagyvaMENTIk vezetője árult el részleteket a Szol24-nek.
Tovább olvasomCímke: szennyvíz
Vízügyi válságtanácskozást tartottak a Víz Hete nyitányán
A Víz Koalíció és a Civil Kollégium Alapítvány idén VízParlament néven rendezett szakpolitikai vitával nyitotta meg az ötödik alkalommal megvalósuló Víz Hete programsorozatot. A rendezvényen a listát állító pártok vízügyi képviselői és civil szervezetek szakértői közösen mérték össze a magyar vízgazdálkodás helyzetéről alkotott elképzeléseiket, a civilek által kidolgozott VízMinimum szakmai javaslatcsomag tükrében.
Tovább olvasomTeljes útzár a jászsági településen, meghibásodott a vízcsatorna, a helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe
A lezárt szakaszt mindenképpen kerüljük el gépjárművel, a műszaki hiba feltárása és kijavítása nem 2-3 óra leforgása alatt történik.
Tovább olvasomSzolnokon is csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Hivatalosan már nincs koronavírus-járvány, de a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szakemberei a mai napig mintákat vesznek országszerte a szennyvízből.
Tovább olvasomSzolnok: Csökkent a COVID-örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett tájékoztatása szerint az előző héten nem változott jelentősen a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben, néhány településen viszont eltérések figyelhetők meg.
Tovább olvasomIlyen csodálatos „tiszta víz” ömlik a Tiszába a patakon keresztül
A Tisza vízgyűjtő területe igen nagy és sajnos a Gerje patakba (egyelőre) ismeretlen helyről büdös szennyvíz ömlik folyamatosan és igen nagy mennyiségen. Ez végül eléri a Tiszát is Tószegnél.
Tovább olvasomEmelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben Szolnokon
Növekedett a koronavírus örökítőanyagának jelenléte a szennyvízben – adta hírül a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a weboldalán.
Tovább olvasomSzolnokon is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Tovább emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben, ráadásul több más várossal egyetemben Szolnok is érintett – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Tovább olvasomÁrad a szennyvíz a Tiszába Szolnokon, nem messze a szabadstrandtól
A Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület egy Facebookos-bejegyzésében hívta fel a figyelmet az áldatlan állapotokra, ami Szolnok belvárosában, a Víz- és Csatornaművek Koncessziós ZRT. szennyvízkifolyójánál történik, pár méterre a szolnoki szabadstrandtól.
Tovább olvasomNagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a vízbe Öcsödnél
Nagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a Harangzugi I. csatornába Öcsödnél, amely jelenleg mintegy öt kilométeres szennyeződés formájában jelentkezik – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere pénteken a közösségi oldalán, megjegyezve: a szennyezés közvetlen veszélyt emberre nem jelent. Soha Attila, Öcsöd polgármestere arról tájékoztatott, hogy a helyi önkormányzat, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), a Harangzugi Horgászegyesület, a Horgász Szövetség és a környezetvédők példaértékű összefogással dolgoznak a helyzet megoldásán. Előreláthatóan körülbelül öt napig tart a szennyeződés megszüntetése – írta. A polgármester közzétette a Kötivizig Mezőtúri Szakaszmérnökségének hivatalos válaszát is a…
Tovább olvasom