Nagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a vízbe Öcsödnél

Megosztás

Nagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a Harangzugi I. csatornába Öcsödnél, amely jelenleg mintegy öt kilométeres szennyeződés formájában jelentkezik – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere pénteken a közösségi oldalán, megjegyezve: a szennyezés közvetlen veszélyt emberre nem jelent.

Soha Attila, Öcsöd polgármestere arról tájékoztatott, hogy a helyi önkormányzat, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), a Harangzugi Horgászegyesület, a Horgász Szövetség és a környezetvédők példaértékű összefogással dolgoznak a helyzet megoldásán.

Előreláthatóan körülbelül öt napig tart a szennyeződés megszüntetése – írta. A polgármester közzétette a Kötivizig Mezőtúri Szakaszmérnökségének hivatalos válaszát is a közösségi oldalán, amely szerint a Harangzugi I. csatornán bekövetkezett káreseményre tekintettel harmadfokú vízminőségi védelmi fokozatot rendeltek el április 19-én 7 órától.

A Harangzugi csatornába folyamatosan biztosítják a Nagykunsági főcsatornából a frissítővizet több ponton, illetve a csatorna alsó szakaszán a mederben tározott szennyezett vizet a Harangzugi I-c csatornából is folyamatosan hígítják – közölte a vízügyi igazgatóság.

A hígított szennyezett vizet irányítottan, kontrolláltan engedik kis mennyiségekben a Harangzugi Holt-Körösbe. A Harangzugi Holt-Körös rávezető csatornájába két mobil apróbuborékos levegőztetőt telepítettek, amelyet huszonnégy órában üzemeltetnek – tájékoztattak.

A védekezés során folyamatosan figyelemmel követik a holtág vízminőségi paramétereit – írták. Soha Attila polgármester legutóbbi bejegyzése szerint hét végén a szennyezés útját elzárják a szakemberek, nem folyik be a Harangzugba. Hétfőn szivattyúkat telepítenek a hobbikerti lejárónál és átemelik a higított, szennyezett vizet a Körösbe, így négy kilométerrel rövidebb szakaszt vesznek igénybe a holtágból – közölte.

MTI

Képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek