A 31 éves kajakozó, Hadvina Dóra, aki Szolnokért Érdemérem arany fokozatában részesült 2021-ben, a Csónakház Kajak-Kenu Podcastban jelentette be döntését, miszerint visszavonul az élsporttól. Pályafutását a Szarvasi Kajak-Kenu Clubban kezdte 2001-ben Nyerges Attila kezei alatt, majd Békésszentandráson, később pedig a megyeszékhelyen folytatta.
Tovább olvasomCímke: sport
Ezüstérmet szerzett a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola dzsúdósa
A 73 kilogrammos súlycsoportban versenyző Szegedi Dániel ezüstérmet szerzett szombaton a cselgáncs World Tour-sorozat Linzben zajló Grand Prix-versenyén. A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola 22 éves sportolója az első fordulókban ipponnal győzte le kazah és moldovai ellenfeleit, majd a negyeddöntőben jukóval múlta felül a cseh Chusniddin Karimovot, aki korábban egy World Tour-bronzérmet szerzett.
Tovább olvasomA Szolnoki Dózsa játékosa is ott lesz a pólóválogatott összetartásán
Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn a Margitszigeten tart edzéseket, összesen húsz játékos részvételével. A rövid összetartásra a szakvezető kizárólag hazai klubokban játszó pólósokat hívott meg, köztük négy kapust és 16 mezőnyjátékost.
Tovább olvasomBorzalmas sérülést szenvedett az NB III-as Karcag gólkirálya, eltört a járomcsontja
Az NB III Északkeleti csoportjában a hétvégén ismét pályára léptek a csapatok. A második helyen álló Karcag gól nélküli döntetlent játszott az Eger ellen, így a három pontot nem tudta megszerezni, azonban volt ok mást miatt is aggódni, Dan-Marius Constantinescu súlyos fejsérülést szenvedett a hajrában.
Tovább olvasomA szolnoki vívás történetét mutatja be a Damjanich új kiállítása
Új kiállítás nyílt csütörtökön a Damjanich János Múzeumban, amely a 130 éves szolnoki vívás történetéről mesél. Az eseményen bemutatták Békési István, a Magyar Szablyavívó Iskola szolnoki vezetőjének azonos című könyvét is. A kiállítás a vívósport fejlődését mutatja be az 1890-es évektől kezdve egészen napjainkig, különös hangsúlyt fektetve az 1970-es és 1980-as évekre.
Tovább olvasomVáltozott a Szolnoki Olajbányász mérkőzésének időpontja
A paksi kosárlabdacsapat tájékoztatása szerint módosult a Szolnoki Olajbányász elleni mérkőzés időpontja. A klub az új dátumot és időpontot is közzétette már.
Tovább olvasomNem volt szerencséje a Karcagnak, a ZTE nyerte a Magyar Kupa-meccset
Az idény egyik meglepetéscsapata, az NB III-as Karcag csak egy öngól miatt maradt alul az élvonalban szereplő ZTE-vel szemben a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
Tovább olvasomA halradar használata okoz dilemmát a tiszai horgászoknak
Egy érdekes felvetést tett közzé a napokban a közösségi oldalán a Tisza Horgászegyesület: azt boncolgatják, diszkriminálja-e a pecásokat az anyagi lehetőségeik alapján a halradaros fogási módszernek a szabályozatlansága? Majdnem száz hozzászólás született eddig a bejegyzés alatt, egyesek a technológia fejlődésének természetes folyamatáról, míg mások a sportszerűtlen előnyről írnak.
Tovább olvasomAranyérmet nyert a szolnoki Özbas Szofi Bakuban
A 70 kilogrammos Özbas Szofi aranyérmet nyert a cselgáncs World Tour-sorozat bakui Grand Slam-versenyén. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes szolnoki sportoló első aranyát szerezte meg a World Touron, amelyen korábban három ezüstöt és öt bronzot gyűjtött.
Tovább olvasomMagabiztos győzelmet aratott a Szolnoki Dózsa
Szombaton az E.ON férfi vízilabda OB I-ben a Szolnoki Dózsa Praktiker 17-11-re legyőzte a vendég PannErgy-Miskolci VLC-t, így továbbra is második helyen áll a bajnokságban.
Tovább olvasom