A szolnoki Légierő Zenekar fúvósmuzsikájától lesz hangos Paks és környéke

Idén augusztus 10. és 17. között ismét megrendezik a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált Pakson és több környékbeli településen. A fesztivál szolnoki vonatkozását ezúttal a Légierő Zenekar biztosítja, akik az egyik kiemelt fellépőként vesznek részt a programsorozatban. A ’70-es években K. Nagy Sándor törzsőrmester által alapított zenekar az elmúlt több mint fél évszázad során kinőtte magát, és nemcsak a honvédelmi feladatok támogatásában játszott kiemelt szerepet, hanem Szolnok városának kulturális életében is tényezővé vált.

Tovább olvasom

A jászberényi Szappanos Péter távozóban Szaúd-Arábiából

Közös megegyezéssel bontott szerződést Szappanos Péter a szaúdi Al-Fateh csapatával. A rutinos kapus hamarosan szabadon igazolhatóvá válhat és máris több klub érdeklődik iránta – köztük régi csapata, a Paks. Menedzsere, Schultz Levente két másik játékosáról, Dibusz Dénesről és Szendrei Norbertről is beszélt.

Tovább olvasom

Drámai küzdelemben döntőbe jutott a Szolnoki Olajbányász

Szolnoki Olajbányász

A Szolnoki Olajbányász drámai csatában 90-86-ra legyőzte az Atomerőmű SE csapatát a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 3-1-es összesítéssel bejutott a döntőbe. A Tisza-parti együttes immár kilencedik alkalommal harcolhatja ki a bajnoki címet, a fináléban a címvédő szombathelyi Falco lesz az ellenfél – csakúgy, mint tavaly.

Tovább olvasom

Szaúd-Arábiába igazolt a jászberényi születésű, Eb-t megjárt Szappanos Péter

A jászberényi születésű Szappanos Péter a szaúdi első osztályú al-Fateh csapatában folytatja karrierjét, a hírt a 33 éves kapus átigazolásáról korábbi klubja, a Paksi FC tette közzé pénteken a hivatalos oldalán. A válogatott játékos, aki a nyári németországi Európa-bajnokságon is a keret tagja volt, az elmúlt napokban orvosi vizsgálatokon esett át, majd aláírta a szerződést, amelyet a két klub és a játékos közösen jóváhagyott.

Tovább olvasom

Hősként ünnepelték a kupagyőztes Paks jászberényi születésű kapusát

Ismét hosszabbítás után dőlt el a Magyar Kupa döntője: a csak magyar játékosokat felvonultató Paks egy hajtós meccsen használta ki a bajnok Ferencváros gyengeségeit, 2-0-ra nyertek Papp és Haraszti góljával. A Tolna megyei csapat sikeréhez nemcsak szükséges, egyenesen elengedhetetlen volt a jászberényi születésű Szappanos Péter remek teljesítménye, aki még büntetős is hárított a Puskás Arénában.

Tovább olvasom

Visszatekintő: A Fidesz szerint a paksi erőmű bővítése drága és veszélyes

Már így is veszélyesen nagy az atomenergia túlsúlya az országban, állította Medgyesy Balázs, a Fidesz egykori környezetvédelmi szakértője. Az atomlobbi sokmilliárdot követelne a bővítésre, és hiába próbálják olcsónak beállítani, valójában ha mindent számba veszünk, az atomenergia a legdrágább energiaforrás – mondta egykoron Medgyesy, aki egyben a Fidesz alelnöki tisztségét is betöltötte. A beszélgetést újraközöljük a Népszava 1994. január 14-i számából: – Engedhetünk-e az atomzsarolásnak? – Ha a kormány ma enged a paksi atomerőmű követelésének, akkor semmi biztosíték nincs arra, hogy a későbbiekben nem állnak elő újabb igénnyel, annak érdekében, hogy fejlesszék az…

Tovább olvasom

Könnyedén nyert Pakson a Szolnok

Az Olaj már a meccs elején meglépett és végül 23 pontos győzelemmel zárt az Atomerőmű otthonában. 90:67-re kikapott az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata hazai pályán a Szolnoki Olajbányásztól. A 21/22-es bajnokságban a paksiak két fordulót követően két vereséggel állnak. A Szolnok pedig kettőből kettő győzelemmel. ATOMERŐMŰ SE–SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 67–90 (21–31, 17–15, 18–17, 11–27)Szekszárd, 400 néző. V: Cziffra, Török R., NyilasATOMERŐMŰ: BROWN 18/12, Karosi 3/3, Brzoja 2, EILINGSFELD 15/3, Melvin 11/3. Csere: Djukanovics 5, Kovács I Ákos 5/3, BULJEVIC 8, Pajor, Frank. Edző: Teo HojcSZOLNOK: ROGIC 14/6, Pallai 5/3, CUMMINGS 14/6, SZUBOTICS 10/3, CAKARUN 16. Csere: Gilszki 3/3, Kovács…

Tovább olvasom