Egy héttel a Tiszavirág Fesztivál után ismét egy pezsgőbb arcát mutatta a város annak, aki az elmúlt hétvégén kilátogatott a Művésztelepen megrendezett ARTJáró Összművészeti Fesztiválra. Az ingyenes rendezvénynek, ahogyan minden évben, idén is a Szolnoki Művésztelep adott otthont
Tovább olvasomCímke: Művésztelep
Nem felejtette el szülővárosát, Szolnokot a „dízelpápa”
Március 21-én, azaz tegnap avatták fel a szolnoki Művésztelep kertjében a fát, amelyet Szolnok szülöttje, a „dízelpápa” Dr. Anisits Ferenc mérnök kezdeményezésére ültettek, kifejezve ezzel a város iránti kötődését.
Tovább olvasomSzületésnapján köszöntötték a szolnoki Művésztelep alkotóját
A Szolnoki Művésztelep – az előző évekhez hasonlóan – idén sem felejtette el a Kispesten született, de a pályafutása meghatározó részét Szolnokon töltő festőművész, a 91 éves Fazekas Magdolna születésnapját. Magda néni 2013-ban Magyar Arany Érdemkeresztet, 2020-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott.
Tovább olvasomNemzetközi művésztelep nyitja meg kapuit Abádszalókon
Ma kezdődik Abádszalók legjelentősebb kulturális eseménye, az Abádszalóki Nemzetközi Művésztelep. Két japán festőművésznő, Keiko Furuta és Tomoko Inagaki azért repült Magyarországra Tokióból, hogy részt vegyen az alkotótáborban.
Tovább olvasomKultúra, kikapcsolódás, Művésztelep – Kezdődik az ARTJáró
Ezen a hétvégén rendezik meg a XIX. ARTjáró Összművészeti Fesztivált, a szolnoki Művésztelep csodálatos környezetében.
Tovább olvasomÁll már a támfal, de a művár környéke rettenetes
Szolnok turisztikai vonzerejének szánják azt a művárat és környékét Szolnokon, amivel jó ideje elvannak az építők. Kilátogattunk a környékre, hogy megnézzük, hogyan áll az építkezés. A helyzet nem túl rózsás, de talán biztató.
Tovább olvasom