Az utolsó pillanatban kapott kosárral esett ki a BL-ből a Szolnoki Olajbányász

Az Olaj remekül helytállt az olasz csapat ellen és néhány pillanattal a vége előtt még nyerésre állt, ráadásul az utolsó szolnoki visszatámadásnál úgy tűnt, egy szabálytalanságot nem fújtak meg az ellenfélnél, így minimális vereséggel kellett búcsúznia a Szolnoknak.

Tovább olvasom

Sokkoló: a megye I-be zuhant a Szolnoki MÁV

A Szolnoki MÁV együttese számára már csak több kedvező eredmény együttes teljesülése esetén maradt volna esély a harmadosztályban való bennmaradásra, de végül a BKV Előre és a Pénzügyőr SE teljesítménye sem szorzott, sem osztott semmit, hiszen a megyeszékhely már az első percben hátrányba került a Honvéd második csapata ellen, végül pedig ki is kapott. Budapest Honvéd FC II–Szolnoki MÁV FC 2–1.

Tovább olvasom

11 gólt kapott a Szolnoki MÁV a Tiszakécskétől, távozik az edző

Már az ötödik percben 2–0-ra vezetett a hazai csapat Tiszakécskén, miközben a pénzügyi és minőségibeli problémákkal egyaránt küszködő Szolnok egyre közelebb került a kieséshez, 26 lejátszott mérkőzés után 21 ponttal az utolsó helyen állnak. A bajnokesélyes Kécske megalázó, 11-0-ás győzelmet aratott a MÁV felett, ennek következményeként a hétfői napon közös megegyezéssel távozott a vezetőedző Horváth Csaba és segítője, Ulvicki Attila.

Tovább olvasom

Búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól a Szolnok

A magyar vízilabdacsapat játékosainak nem volt más lehetősége, hogy legyőzze a negyeddöntőbe jutásért az eddig veretlen, tizenegyszeres Bajnokok Ligája-győztes olasz együttest, a Pro Reccot. Ez sajnos nem sikerült, és a Mladost-Duisburg mérkőzés eredménye sem alakult számukra szerencsésen, így a Szolnok búcsúzott az Eurokupa csoportkörétől.

Tovább olvasom

Mégsem a kiesőhelyen várja a tavaszi szezont a Szolnoki MÁV

A Martfű és az ESMTK elleni győzelmeknek köszönhetően nem sok kellett hozzá, de végül megúszta a Szolnok futballcsapata, hogy a kiesőhelyen töltse a telet az NBIII Délkeleti csoportjában. 17 forduló elteltével mindösszesen 4 győzelemmel és 3 döntetlennel, 15 megszerzett ponttal közvetlenül a vonal fölött várják a tavaszt.

Tovább olvasom

Elindult a magyar válogatott Németországból

Nem sikerült túljutni a csoportkörön, a magyar válogatott három mérkőzés alatt gyűjtött három pontja nem volt elegendő a továbbjutáshoz. A szerencse sem kedvezett nekünk, a tét nélkül szaladgáló portugál válogatott 2-0-ra kikapott tegnap a hajtós georgiai csapattól, így végérvényesen megpecsételődött Marco Rossi együttesének sorsa a német tornán.

Tovább olvasom

Kizuhant egy bevásárlóközpont emeleti parkolójából egy fiú, életveszélyes az állapota

Egyelőre nem tudták megállapítani, hogy szándékosan kiugrott, vagy csak véletlenül kiesett az emeletről. Lezuhant egy fiatal fiú a debreceni Fórum pláza P4-es parkolószintjéről csütörtökön a déli órákban – adta hírül a Hajdú-Bihar megyei hírportál. Az Országos Mentőszolgálat a lap érdeklődésére közölte, hogy a gyereket súlyos, életveszélyes állapotban szállították a területileg illetékes kórházba. Az esetről a közeli iskola dolgozói is értesültek, de már csak a mentők és a rendőrség kiérkezése után. Azt még nem tudni, hogy baleset történt vagy önként ugrott le a fiú.

Tovább olvasom