Hatalmas mérföldkő lehet ez a magyarországi devizahiteles botrány történetében, a bíróság jogerősen a károsult javára döntött, ez precedens értékű ítélet lehet.
Tovább olvasomCímke: jogerős
Jászberény, hosszú évek pereskedése után több száz millió forintot nyert – az indoklás különösen érdekes
A bíróság megállapította, hogy azzal a munkatempóval, amivel a kivitelező dolgozott, nagyjából 11 ezer(!) nap múlva készült volna el vállalásaival. A több mint 5 éve húzódó ügy végén Berénynek közel 900 millió járna, de… hova lett a cég vagyona?
Tovább olvasomEz is jogerős: a Mandiner (újra) hazugságokat terjesztett Perintfalvi Ritáról
Eddig ötből öt sajtópert nyert meg jogerősen Perintfalvi, mindannyiszor a kormánypárti média hazudott róla. A pervesztesekben nincs nagy meglepetés, Magyar Nemzet, Origo, Demokrata és a Mandiner immáron másodszor is bukott.
Tovább olvasomEgy pedofil elítélt is ott ült Orbán Viktor Harcosok Klubjában, de más érdekességet is találtunk
Erről teljes véletlenséggel éppen egy magas rangú fideszes párttárs posztolt képet. Újabb botrány a Fidesznél, már számolni és nehéz, hányadik. A válogatott fideszes közönség soraiban ült egy férfi, akit jogerősen elítéltek egy 11 éves kisgyermek ellen elkövetett szexuális erőszak miatt.
Tovább olvasomPankotai Lili nem tudja, mikor lesz túl ezen – elképesztő támadások érték, de nem bánta meg
A rendkívül szókimondó kormánykritikájáról elhíresült egykori gimnazista számított rá, hogy a Fidesz támadó propagandája gyorsan meg fogja találni őt is, ahogy kimondta véleményét. De arra a gátlástalan támadási össztűzre, amit kapott, nem készült fel előre.
Tovább olvasomA sors: a forró buszban felejtett kislány édesapja nem érhette meg az ítéletet, egy nappal korábban temették el
A család tragédiája ép ésszel felfoghatatlan, az elhunyt kislány édesapja pedig már nem ismerhette meg a büntetőügy ítéletét, mivel nemrégiben ő is távozott az élők sorából. Nem tudta feldolgozni a fájdalmat a szervezete. Bár az ítélet súlyosságát, illetve enyheségét most is sokan vitatják.
Tovább olvasom