Ez volt a második ceglédi találkozó, de máris látszik, hogy igenis hatalmas igény van a hasonló rendezvényekre. Így telt a II. VW és Veterán Portya.
Tovább olvasomCímke: cegléd
Újszilvásnál szalmabálák égnek és ugyanitt karambol is történt
Rájár a rúd a Cegléd-közeli településre, a katasztrófavédőknek bőven akad dolguk csütörtök hajnal óta Újszilváson.
Tovább olvasomHelyreállították a leszakadt felsővezetéket Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között, de ebben az őrült sztoriban nem ez volt az érdekes
Magyarországon, ebben az oly dölyfös országban, amelyik annyira büszke nemzeti önállóságára, hogy képes háborúban állni Orbán Viktor kormányfő vezérletével csak azért, mert az Unió nem ad pénzt Orbánék disznóságai miatt, az is megtörténhet, hogy egy lerobbant intercity utasait gyalogoltassák erdőn, mezőn, vasúti töltésen keresztül a nyári rekkenő hőségben. Erre aztán büszke lehet az orbáni ország, ám emiatt nem hallottuk tiltakozni habzó szájjal Szijjártó Pétert! Vasárnap reggelre helyreállították a leszakadt felsővezetéket Cegléd és Ceglédbercel-Cserő állomás között, így egy vágányon ismét közlekedhetnek a vonatok – tudatta a Mávinform az MTI-vel.
Tovább olvasomHatalmas tűz pusztított a tangazdaságban – szándékos gyújtogatás okozhatta
Odalett az állatok takarmánya a ceglédi tangazdaságban. A technikum azt írja, gyújtogatás történt. Hatalmas tűz pusztított szombaton a Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum tangazdaságában. A takarmány jelentős része odaveszett, az alomnak szánt szalma mind elégett. Az iskola közösségi oldalán azt írják, gyújtogatás történt. A több mint 100 egyedből álló juhnyáj, a 17 tehén és borja, lovak, kecskék takarmányát pusztította el a tűz, a gazdaság így nagyon nehéz helyzetbe került. Segítséget kérnek, első sorban szalmára, alom anyagra lenne szükségük. Az iskola teljes bejegyzését itt olvashatják: Forrás: Szoljon.hu
Tovább olvasomCegléden is gond a száguldozás
Számos, rendőrséget érintő ügyről számolt be a ceglédi polgármester. A városban is gond a gyorshajtás, hogy mit intézett, most megtudhatjuk.
Tovább olvasomLevonult a ceglédi kosárlabdacsarnok építéséről a szolnoki Fidesz kedvenc kivitelezője, a Böjtös-Bau
Pedig milyen szépen indult! Az alapkőletételen még Szalay Ferenc, szolnoki polgármester, a kosárlabda szövetség akkori elnöke is jelen volt! Ez talán nem véletlen, hiszen egyrészt kosárlabdacsarnokról volt szó, másrészről viszont a kivitelezést az a Böjtös-Bau nyerte el (minő véletlen!), amelyik Szolnokon a Fidesz kedvenc kivitelezőjének számít. És tényleg csak mellesleg: nevét a Fidesz szolnoki irodavezetőjéről kapta, férje pedig a cég vezetője. Nos, most ez a libling cég csapot-papot otthagyva vonult le a ceglédi kosárlabdacsarnok építéséről!
Tovább olvasomAmi Szolnokon elképzelhetetlen, azt Cegléden simán megteszik
Sajtótájékoztatót tartott Cegléden az MSZP helyi szervezete. Ezen hangsúlyozták, hogy minden kormánypárti híresztelés ellenére az MSZP elkötelezetten békepárti. Szó volt a jövő évi önkormányzati választásról is. Az esemény érdekessége, hogy az felkerült Cegléd város hivatalos oldalára. Hasonló Szolnok esetében elképzelhetetlen lenne.
Tovább olvasomSzúnyoghálónak támaszkodott a kisfiú, így esett ki a negyedikről
Kizuhant egy hétéves kisfiú egy negyedik emeleti lakás ablakából Cegléden. Először egy parabola antenna, majd egy bokor tompította a becsapódást. A fiút súlyos sérülésekkel mentőhelikopterrel szállították Budapestre. Utólag kiderült, szúnyoghálónak támaszkodott, ami vele együtt kidőlt.
Tovább olvasomA rendőrség már nyomoz a ceglédi hétéves kisfiú ügyében, aki kiesett a negyedik emeletről
A kisgyermek óriási szerencsével, de súlyos sérülésekkel túlélte a zuhanást, a rendőrök pedig megkezdték a nyomozást ismeretlen tettessel szemben.
Tovább olvasomDráma: kiesett a negyedik emeletről egy 7 éves gyerek Cegléden
Döbbenetes események játszódtak le a hétvégén Cegléden. A Blikk információi szerint egy 7 éves gyermek kizuhant egy társasház negyedik emeleti lakásának ablakából. Értesüléseiket a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense is megerősítette.
Tovább olvasom