Szolnok: a honvédségből is kitálalnak, Orbán fia találta ki a csádi missziót és odaküldenek magyar katonákat meghalni

Szintén kiemelték, hogy a katonák pontosan látják, hogy a Honvédelmi Miniszter egyáltalán nem ért a feladatához, de eddig semmit nem tudtak tenni a változásért. A csádi missziót pedig Orbán Gáspár találta ki, mert isten mondta neki. Elképesztő fideszes botrány pattant ki csütörtök este.

Tovább olvasom

Mit mondanak a Békemenet résztvevői? – Videó a helyszínről

Szerkesztőségünk a választások előtti időszakban ellátogatott a Békemenetre, ahol a résztvevőkkel beszélgettünk arról, hogyan látják az ország politikai helyzetét, és szerintük mi a közelgő választás legnagyobb tétje.

Tovább olvasom

Kétszáz diák mondta együtt a rózsafüzért Jászberényben

Körülbelül kétszáz iskolás gyűlt össze péntek délelőtt Jászberényben, hogy közösen imádkozzanak a békéért és a keresztények egységéért. Az október 17-én, a Nagyboldogasszony Főtemplom előtti téren megtartott esemény a „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” nevű nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódott, amely immár húsz éve hívja közös imára a világ fiataljait.

Tovább olvasom

Orbán “megtévesztett fiatalokról” beszél és suhintani akar, Magyar pedig összefogni és a győzelem után árkokat betemetni

Orbán szerint Brüsszel miatt nincs még vége a háborúnak, valamint párhuzamot vont az 1956-os moszkvai tankokkal, valamint az EU büntető szankcióival. Ezzel szemben Magyar Péter úgy készül választási győzelemre, hogy utána azonnal baráti és segítő kezet nyújt a most még a Fideszre szavazóknak, hogy végre újra egyesüljön az ország és betemessük az árkokat. A Hősök terén Mezőkövesd és Szolnok is szóba került.

Tovább olvasom

Észrevettük? A kormánypárt eltüntette a frontvonalból és lecserélte Tóth Gabit

Három-négy évvel ezelőtt még kirobbanthatatlannak tűnt a NER énekesnői vezérszerepéből a fiatal, de aránylag sok botrány által övezett Tóth Gabi. Az utóbbi másfél esztendőben azonban láthatóan kiesett a kosárból és inkább Muri Enikő kezdi átvenni a helyét a Fidesz rendezvényein.

Tovább olvasom

Hatalmas tömeg élén vonult Magyar Péter Szolnokon

Bár a kormányközeli média többször is megkérdőjelezi, hogy a Tisza Párt első embere egyáltalán gyalog teszi-e meg a nagy utat, autóból kiszállós fényképekkel igyekeznek zavart kelteni. Pedig csak annyi dolguk lenne, hogy figyelik a folyamatos élő adást, ahol kerek-perec kiderül, hogy Magyar Péter (is) kizárólag gyalogszerrel teszi meg az utat. Szombaton kora este Szolnokra ért.

Tovább olvasom

“Meg fogjuk csinálni, fájni fog. Vér, könny, sírás, veríték, fájdalom” – újabb részletek a Fidesz háborús beszédéből

Ha azt gondoltuk, mindent hallottunk a Fidesz-kormány honvédelmi miniszterének ijesztő, háborút vizionáló beszédéből, tévedtünk. A vezérkari főnök úgy véli, “ha a Leopárd lő éjszaka Szomódon, az a szabadság hangja.” Szerinte “ez a változás ez több, mint fájdalmas lesz.” Mindez most is megtalálható a Magyar Honvédség oldalán.

Tovább olvasom

Újabb ijesztő részlet: 66 harckocsit adott az Orbán vezette Fidesz Szerbiának

Nyilván szigorúan a béke jegyében. Az eredeti hírek szerint 26 korszerű harckocsit adtunk el a Vucic vezette szerbeknek, ám az ottani hírek szerint 66 harci járműről van szó és valójában ajándékba adtuk a balkáni háború felé haladó Szerbiának. Elképesztő, újabb “meghökkentő véletlen” a békepártiság jegyében.

Tovább olvasom

Elképesztő: Trump propagandistái már durván szidják, sőt, kommunistázzák XIV. Leó pápát

A Donald Trumpot támogató MAGA-mozgalom nem éppen lelkesedik a tegnap megválasztott egyházfő iránt, egyből nekiestek a chicagói származású új pápának. A migránssimogató, marxista, woke-párti jelzők még az enyhébbek közé tartoznak. Nesze nekünk keresztény béke és összefogás.

Tovább olvasom

Elintézhető volt egy kézlegyintéssel? Ijesztő a Fidesz háborús készülődése és kijelentései

A kormánypárti narratíva természetesen igyekszik elbagatellizálni a honvédelmi miniszter háborús kijelentésének súlyosságát. Ha azonban még néhány mondatot a külügyi államtitkártól is melléteszünk, már végképp nem vicces a dolog. Ezt szintén fideszes politikus nyilatkozta nem is olyan régen. Most melyik oldal a háborúpárti?

Tovább olvasom