Szilveszter napján fürödtek egyet a Balatonban

Az időjárás ugyan megkímélte a fürdőzőket jeges víztől, de így sem lehetett túlzottan melegük. A hangulatra viszont nem lehetett panasz. A Balatonnál óévbúcsúztató fürdőzést tartottak december 31-én: az ábrahámhegyi strandon százan merészkedtek be a 3-4 fokos vízbe. Az Ábrahámhegy SE kilencedik alkalommal rendezte meg az eseményt az önkormányzat, vállalkozók, borosgazdák és magánszemélyek támogatásával. A jéghideg vízben állókat Vella Zsolt polgármester pálinkával kínálta meg. (Fotók: MTVA)

Tovább olvasom

A Fidesz tovább folytatja a Balaton-part gátlástalan beépítését – beton és beton

Hiába a helyiek tiltakozása, a kormányzó pártok akadály nélkül öntenek újabb több ezer köbméternyi betont a tóba. Természetesen a Fidesz által irányított hatóságok szerint nincs is környezeti hatása, nem kell hatásvizsgálat és egyeztetésre sem volt szükség. Folytatódik a természet kizsákmányolása. A Párbeszéd társelnöke, Szabó Rebeka adott ki erről egy közleményt, amit most változtatás nélkül közlünk. “A balatonföldvári kikötő építésének ügye évek óta húzódik. Friss fejlemény, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal megállapította: a létesítendő kikötőnek nincs környezeti hatása, így környezethasználati engedélyhez nem kötött. Tehát a kormány hatóságai szerint a Natura 2000…

Tovább olvasom

Ön szerint segített a Tisza vízállásán a hétvégi csapadék?

A Tisza-tó vízszintje 83 centiméteres csökkenést mutat eddig az aszályos időszakra betározott nyári vízszinthez képest -közölte oldalán a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Mint írják, a Tisza folyó vízgyűjtő területére augusztus 21-22-én hullott csapadék hatására a Kisköre feletti folyószakaszon a vízszintek stabilizálódnak vagy kis mértékben emelkednek. A Tisza-tó vízszintje a Kisköre-felső vízmércén mérve jelenleg 657 cm. Hozzáteszik: nyáron, az aszályos időszakban a maximális nyári vízszint a Kisköre-felső vízmércén értendő 740 cm körül szokott alakulni. A Balaton és Velencei-tó vízszintje nem változott jelentősen a csapadék hatására sem, a Velencei-tó vízszintje például csak egy…

Tovább olvasom

Egy férfi haláltusáját videózták a strandolók a Balatonon

Felháborodott hangnemű posztot közölt az Országos Mentőszolgálat a Facebookon, mert a balatonlellei strandon a fürdőzők azt videózták, ahogy egy férfi életéért küzdöttek a mentők – számolt be a HVG. Egy 50 év körüli férfihez riasztották a mentőket, akit a Balatonból húztak ki. Amikor kiértek, a férfi már nem lélegzett, a beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek. A poszt szerint rengeteg bámészkodó figyelte mindezt a parton még annak ellenére is, hogy a mentők takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást, illetve el is küldték őket. „A…

Tovább olvasom

Ismét kevesebb lett a zöld terület Szolnokon

A közelmúltban számoltunk be róla, hogy a végre valami elkezdődött a Művésztelep közelében lévő kőhalomnál, azaz a Várkapu Látogatóközpontnál. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a következő egy évben a Zagyva-gáton, a Nyáry Lőrinc hídtól a Bástya utcáig tartó szakaszon díszburkolatú sétány kiépítése valósul meg közvilágítással. A sétány mellvédje az egykori várfalat imitáló formában épül meg. A projekt során megerősítik a töltésalapot Jet-oszlopokkal, emellett új árvízvédelmi vasbeton fal készül, melynek feladata a szükséges árvízvédelmi biztonság megteremtése. Első lépésként a kivitelezés előkészítő munkálatai kezdődnek. A természetvédők és természetbarátok régóta aggódva figyelik, ahogyan…

Tovább olvasom

A Velencei-tó és a Balaton is ijesztően sokat apadt egyetlen év alatt

Az idei nyáron talált mindenkit fejbe igazán a valóság, a klímaváltozás és az elaszályosodás Magyarország minden részét sújtja. A Balatonon, pontosan ugyanarról a szakaszról is készült egy előtte-utána képpár. Az eredmény igencsak ijesztő. Hetven éve nem volt olyan alacsony a Velencei-tó vízállása, mint csütörtökön, és most Györkő Zsombor csinált Siófokon egy klasszik előtte-utána fotópárt, ami megmutatja: a Balaton vízszintje is jelentősen csökkent a csapadékszegény időjárás miatt. A Balaton átlag vízmércéje most több mint 13 százalékkal alacsonyabb értéket mutat, mint egy hónappal ezelőtt, akkor még 96 cm-nél állt, most 83-nál van. (Ezt az értéket partmenti adatok…

Tovább olvasom

A túlpartról is látni lehetett, ahogy füstöl egy szeméttelep a Balaton déli részén | videó

Tűz ütött ki egy hulladékkezelő telepen, Fonyódtól délkeletre, Ordacsehi és Szőlősgyörök között – jelentette honlapján a Katasztrófavédelem. A beszámoló alapján hatszáz négyzetméteren ég a kommunális szemét. A lángokkal a marcali hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók küzdenek, két erőgép segíti őket. A helyszínre érkezett a Somogy megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, és Siófokról is elindult oda két hivatásos egység. A tűz nyomán felszálló sűrű fekete füstöt még a tó északi partjáról is látni lehetett, az Időkép webkamerája is rögzítette.

Tovább olvasom

Térkép készült az országgyűlési képviselők balatoni ingatlanjairól

A Telex készített egy térképet, melyen az látszik, hány országgyűlési képviselőnek van lakóháza, nyaralója vagy egyéb ingatlana a Balatonnál. A térképen azt is jelölték, hogy melyik településen találhatók az ingatlanok, és mekkorák. Az ingatlanok pontos címét nem kell feltüntetniük a képviselőknek a vagyonnyilatkozatukban, így a pontos címeknek nem tudtak utánanézni, vagy hogy ezek mennyire vannak közel a Balatonhoz, milyen a felszereltségük, tartozik-e hozzájuk valamilyen extra, például medence. A nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozatok alapján a 199 képviselőből 34-nek van ingatlana a Balatonnál vagy annak közelében. Összesen 44 ingatlanról van szó, tehát vannak olyan képviselők,…

Tovább olvasom

Két fiatal fiú a balatoni szezon első áldozatai

Két fiatal holttestét keresi a Balatonban a vízirendészet és a vízimentők, a fiúk Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre merültek el szombat este, ők a Balaton idei első áldozatai – erősítette meg az MTI értesüléseit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. Orbán Zoltán tájékoztatása szerint szombaton 19 óra 38 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy 17 és egy 18 éves bódvalenkei fiú eltűnt a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni,…

Tovább olvasom

Bérek: egy balatoni étteremben 800 ezerért sem találnak séfhelyettest – videó

Drága az alapanyag, ám ennél sokkal nagyobb baj, hogy égető a munkaerőhiány. Pedig más ágazatokban összetennék a kezüket a munkavállalók 800 ezres fizetésért. Itt azonban kevés, külföldön ennek a többszörösét megkeresik ilyen munkakörben. Mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe annak, aki a Balatonnál vendéglátóhelyre akar beülni – tapasztalták az RTL Híradó munkatársai, az áremelés sem oldja meg azonban a vendéglátósok problémáit. A csatornának nyilatkozó étteremtulajdonos ennek hátterét így világította meg: van olyan étterem, ahol 800 ezer forintért keresnek séfhelyettest – hiába. (Hvg) A világjárvány alatt sokan más szakmát választottak, így most…

Tovább olvasom