Meghökkentően alacsonyak a Tisza-tavi ingatlanárak

Megosztás

Egyre népszerűbb a Tisza-tó a saját részre nyaralóingatlant és a szálláshelyként működtethető ingatlant keresők körében. A térség különleges természeti adottságai, fejlődő turisztikai attrakciói és az átlagosan 25-30 milliós helyi ingatlanárak együttesen évről évre több vásárló számára meggyőzők.

A Tisza-tónál szép csendben előnyt kovácsolnak abból, amit hátrányként éltek meg korábban, amikor a környéket elkerülték a nagy beruházások, és persze a nagyszabású útfejlesztések is. A balatonitól és a velencei-tavitól jócskán elmaradó helyi ingatlanárak emiatt még mindig olyan alacsonyak, hogy már pusztán ezért egyre vonzóbb a kínálat a vevők számára – számolt be a Világgazdaság.

A tóparti településeken 30 millió forint alatti átlagáron kínálják az ingatlanokat még most is – derül ki az Ingatlan.com által a Világgazdaság számára kigyűjtött adatokból. Eszerint Eszerint a legértékesebbek a tiszafüredi ingatlanok, ott március végén csaknem 40 millió volt a napi középár, amit nem meglepő módon a poroszlói piac követ több mint 30 milliós átlaggal. E két település főútról elérhető, ráadásul Budapestről közvetlen vasúti járatokkal, átszállás nélkül megközelíthető.

Abádszalókon és Kiskörén is 24,5 millió forint körül mozog az átlagos kínálati ár, Sarudon egymillióval több, 25,6 millió az aktuális árszint. A tóparttól távolabb fekvő tiszaderzsi lakóövezetben kínált ingatlanok árszintje fele a környékbelieknek, aminek a helyi munkalehetőségek és az idegenforgalom hiánya a speciális oka.

„Összességében a nyaralóingatlan-piacon is érezhető az a megtorpanás, amely az őszi időszakra már kirajzolódott, amikor az éves szinten 20-25 százalékos áremelkedés pár százalékra apadt március és szeptember között” – mutatott rá Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az erős tavalyi első negyedév után emelkedni kezdtek a hitelkamatok, a kereslet pedig megtorpant, ami az árdinamikában, az árgörbe ellaposodásában tükröződik. Ez a Tisza-tavat még inkább helyzetbe hozza, hiszen a legfelkapottabb nyaralóövezetekhez, mindenekelőtt a Balatonhoz képest ma már harmadáron lehet ott vásárolni.

„A tó közelében azonban nem riadnak vissza a vásárlók a teljesen felújítandó vagy a bontandó épületektől sem, hiszen így olcsóbban juthatnak jó helyen lévő telekhez, mintha a folyamatosan dráguló üres telkek kínálatából választanának” – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Forrás: pecaverzum.hu

Kapcsolódó cikkek