Szolnok megyében is figyeljünk az elszaporodó kártevőkre, kéri a Nébih

Már megint pocokinvázió? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) biztosra megy, már most felhívja mindenki figyelmét (kiemelve több megyét, köztük Jász-Nagykun Szolnokot), hogy már most érdemes védekezni ellenük, hiszen tél végére rendkívüli nagyságban elszaporodtak.

Tovább olvasom

Szolnok megyében is rettegő állatokat hoztak az év utolsó napjai

„Menekülő állatok, amerre csak járunk” – írta közösségi oldalán a karcagi Kóbor Szívek Állatmentő Alapítvány, ráadásul mindez még szilveszter előtt történt: ahogy ilyenkor lenni szokott, a hangos petárdázás és tűzijátékozás borzasztó hatással volt a rémült, szorongó állatokra.

Tovább olvasom

Ismét látogatható a Jászberényi Állatkert legpompásabb helyszíne

Átmenetileg nem volt látogatható a jászberényi Állatkert egyik kedvenc attrakciója, a Lepkekert, de júniustól ismét testközelből figyelhetjük meg a színpompás példányokat. A berényi állatkert korábban oktató, vagy tábori központjaként szolgáló épületében egy mesébe illő helyszín vár bennünket. A Fővárosi Állatkerttel közös összefogásban készült el két évvel ezelőtt az a lepkekert, mely miliőjében megidézi a Közép-amerikai esőerdők klímáját, hangulatát, ami pedig kedvelt élőhelye a világ legszebb és legnagyobb pillangóinak. A minidzsungel csodás lepkelegelői, mint az orchideák, vagy a balkon virágok nem csak a szépségük miatt jelentek meg a környezetben, hanem mert…

Tovább olvasom

Halálra rémült egy kutya Zagyvarékason – amputálni kellett a lábait

Vonat vágta le egy kutya lábait Zagyvarékason az év utolsó napjának éjjelén. A szilveszteri petárdázástól és tűzijátéktól halálra rémült állat fejvesztve menekült, amikor a sínekre tévedt, épp egy érkező szerelvény elé. A fiatal eb majdnem elvérzett, de hála néhány jó szándékú zagyvarékasi állatvédőnek, sikerült megmenteni az életét; habár a mellső lábait amputálni kellett. Viszont egy Borsod megyei anyakutya nem volt ilyen szerencsés, sokkot kapott a szilveszteri rémálomtól és elpusztult. Néhány hetes kölykeit ott találták meg az élettelen teste mellett. Szolnok megyében számtalan négylábú kóborolt el az év utolsó estéjén, a…

Tovább olvasom

A kíméletlen drágulás első áldozatai a házikedvencek – lassan megtelnek a menhelyek?

Négyszer annyi állat van a menhelyeken, mint amennyi ideális lenne – írja az ATV. Az üzemeltetők szerint, a növekvő állattartási költségek miatt válnak meg sokan a háziállataiktól, többeknek nincs pénzük már állateledelre. Mivel három kiskorú gyermeke van és a nevelési segélyt nem kapta meg, ezért nem tudja a három befogadott kutyusát és a gyerekeket is egyszerre szponzorálni, megemelkednek a rezsiköltségek meg satöbbi és emiatt szeretné, hogyha a kutyákat befogadnánk, de erre nekünk egyelőre kapacitásunk nincs, mert teljesen tele vagyunk – fogalmazott Tóthné Kovács Hajnalka, a Lassie Állatmenhely állatgondozója. A Nagykanizsai Állatmenhelynél…

Tovább olvasom

Az autósok rémálma: súlyos baleset Paksnál az autópályán, egy szarvasmarhát ütöttek el

Teljes útzár az M6-oson, egy személygépkocsi nagy sebességgel ütött el egy nagyméretű állatot a sztrádán. Balesetről érkezett bejelentés 2022. április 23-án 20 óra 8 perc körüli időben. Egy személygépkocsi vezetője közlekedett az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, a 113-as kilométerszelvény közelében, Paks térségében, amikor ismeretlen körülmények között elütött egy szarvasmarhát. Az autópálya Pécs felé vezető oldalát a Paks Dél csomópontnál lezárták. Az autópályára visszatérni a Dunaszentgyörgy-Szőlőhegy felhajtónál lehetett. (Police.hu)

Tovább olvasom