A hajtóvadászat ellenére még szabadlábon mászkál a kegyetlen állatkínzó Szolnokon

Megosztás

A Bors úgy fogalmaz, sokkolja a helyieket a titokzatos állatkínzó, aki nemcsak, hogy folyamatosan megmérgezi az állatokat Szolnokon, de nagyon úgy tűnik, hogy még büszke is erre: a tetemeket egy helyre teszi, hogy mindenki számára jól látható legyen.

Még hetekkel ezelőtt hívta fel a figyelmet néhány szolnoki lakos egy idegen viselkedésére. Az ott élőknek az lett gyanús, hogy több állat tetemét találták meg ugyanazon a helyen. „Kiderült ez nem véletlen, ugyanis valaki halomra öli a kóbor macskákat, amiket utána előszeretettel hord olyan helyre, ahol biztosan rátalálnak a sétálók” – írják.

A lapnak Krisztina nyilatkozott, aki elmondta, először az interneten terjedt a híre, hogy valaki a Bocskai utca és a Szántó utca sarkára vitte a szerencsétlen megmérgezett macskákat. Elsőre ő sem akarta elhinni, de aztán megbizonyosodott, hogy elengedett, „kijárós” állatokra vadászik az idegen.

„Nagyon úgy fest a helyzet, hogy élvezi  a gyilkolást, mert sokadszorra fordul elő ilyen borzalmas eset, ráadásul mindig olyan helyre teszi a tetemeket – egyszerre többet – ahol biztosan kiszúrja valaki, ami jelentheti azt, hogy szeretné, ha látnák a művét.”

A nő úgy véli, a beteges elkövető vélhetően feszültségkeltés miatt csinálja a borzalmait. Egyelőre nem tudják, pontosan hány meggyilkolt állatról van szó, de nem tartja kizártnak, hogy más helyszínre is hordta őket.

Képünk illusztráció.

Kép: Pixabay

Kapcsolódó cikkek