A tanulmányaikat be nem fejező fiatalok tettek sikeres vizsgát Tiszabőn

Megosztás

Mindenkinek jár a második esély, és mennyire így van ez, ha az oktatásra és a tanulásra gondolunk. A Máltai Manufaktúra által szervezett képzésen öt növényházi és öt kerti munkás fiatal tett sikeres vizsgát Tiszabőn, többségében olyanok, akik tanulmányaikat nem tudták befejezni.

Egy féléves képzésről van szó, ami a dániai Velux Alapítvány támogatásának köszönhetően valósult meg, valamint a Miskolci Szakképzési Centrummal kötött szakmai együttműködés keretében zajlott. A jelenléti gyakorlatok mellett online képzés is volt a műhelyiskolában. Céljuk a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat szakképesítésekhez juttatni, gyakorlatias képzéseket szervezni és gyakorlati helyeket biztositani.

„Többségükben magatartásbeli probléma, vagy a helyi adottságok miatt maradoztak ki az iskolából, és ezzel igazából egy második esélyt kaptak” – mondta Busi Antal, a műhelyiskola szakoktatója.

A Fete – A felzárkózás lépései Facebookján továbbá ismertették, hogy miből állt pontosan a vizsga: egy projektfeladatot kellett végrehajtani, valamint írásbeli növényfelismerés volt.

„A diákok egyöntetűen mondták, hogy ha lesz rá lehetőség, szeretnének a Máltai Majorban vagy más hasonló helyen dolgozni, de többen otthon is hasznosítják már a megszerzett tudást.”

Felzárkozó Települések program, általános iskolai felújítás: többször hírt adtunk már a Szol24-en arról, hogy milyen módokon próbálják segíteni hazánk egyik leghátrányosabb helyzetű települését. Nemrégiben a Népszava írt riportot Tiszabő lakóiról, akiknek huszonöt forgalomból kivont MOL-Bubi kerékpárt biztosítottak.

Kép: Majoros Árpád Csaba

Kapcsolódó cikkek