Ünnepséggel és kiállítással tisztelegnek a második világháború ideje alatt elhurcolt és meggyilkolt romák emléke előtt Tiszapüspökiben. Augusztus másodikán, délután három órától a roma holokauszt áldozatairól emlékeznek meg Tiszapüspökiben. A résztvevőket a helytörténeti gyűjteményhez várja a helyi roma önkormányzat. Az ünnepségen beszédet mond Farkas László történész, valamint kiállítás is nyílik az épületben, Akikre büszkék vagyunk címmel, mely augusztus 11-ig tekinthető meg. Forrás: Szóljon.hu
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
„Felelősségünk hangot adni a gyengébbnek” – Interjú Beck Zoltánnal
Az énekes, gitáros, dalszerző szerint a Campus Fesztivál karakterét az adja, hogy egy egész évben üzemelő, élő térben rendezik meg. Fontosnak tartja a vidéki klubokat, mert itt tudnak közvetlenül megmutatkozni a kisebb zenekarok. Jelenleg azonban komplett megyék „esnek le” a koncerttérképről. Szerinte az alkotóknak feladatuk, hogy rámutassanak a társadalmi diszfunkciókra – a Debreciner.hu készített interjút az Y30 frontemberével. Miben más a Campus más fesztiválokhoz képest? Van valamilyen sajátos karaktere? A városon belül van. Ez az egyik legnagyobb ereje a fesztiválnak. Szóval ön szerint ez jó? Azt hiszem, hogy a fesztiválnak jó. Egyszerűen…
Tovább olvasomSzijjártó: Európa háborús pszichózisba süllyedt
Álságos és önsorsrontó az ukrajnai békével kapcsolatos európai uniós érvelés, miszerint egyelőre nem megfelelőek a körülmények a rendezésről szóló tárgyalásokhoz, ezzel szemben Magyarország továbbra is mielőbbi fegyverszünetet és béketárgyalásokat sürget – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az esztergomi MCC Feszten. A tárcavezető a magyar külpolitika és külgazdaság kihívásairól szóló panelbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy az ukrajnai invázió több mint ötszáz nappal ezelőtti megindítása óta Európa háborús pszichózisba süllyedt, és a közös külpolitika leszűkült erre az egyetlen témára. „Több mint ötszáz napja csak a háborúról beszélünk. Holott pontosan tudjuk, hogy…
Tovább olvasomLMP: Ideje lenne Orbán Viktornak felismernie, hogy az akkugyárak is multik
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli szokásos ráadióinterjújában elmondta, hogy vigyázni kell a multikkal, ugyanis azok árspekulánsként viselkednek, mert olyankor is emelik az árakat, amikor annak nincs oka, csak kihasználják, hogy magasak az energiaárak. Az LMP-Magyarország Zöld Pártja szerint a miniszterelnök szavait hallva van okunk az örömre, hiszen legalább az élelmiszert forgalmazó multik esetén ráébredt arra, hogy a szinte nulla forintot adózó nagyvállalatok nem a magyar embereket kívánják támogatni, hanem kizárólag saját profitérdeküket tartják szemük előtt. Ajánljuk a kormányfő figyelmébe ugyanezen a szemüvegen keresztül vizsgálni az akkugyárakat is, akik szintén multinacionális nagyvállalatokként érkeznek az általa…
Tovább olvasomVitézy Dávid a vasútvonalak bezárásáról: Nem így képzeltem a “most a vidék jön” szlogent
Hosszú Facebook-posztban reagált Vitézy Dávid közlekedési szakember a MÁV pénteki bejelentésére, amely szerint augusztus egytől tíz magyarországi vasútvonalon megszűnik a közlekedés, szúrta ki a Telex. A volt államtitkár szerint a döntés rossz, és egy sor érvet felhoz amellett, hogy miért nem szabadna ezt meglépni. A MÁV a bezárást azzal indokolta, hogy jármű- és személyzethiány van, ami Vitézy szerint azt jelenti, hogy a cég képtelenné vált annak a közszolgáltatásnak az ellátására, amelyet a magyar állam megrendelt tőle. Vitézy azt is sajátosnak tarja, hogy a bezárásokat nem a megrendelő, hanem a szolgáltató jelenti be.…
Tovább olvasomVálogatás a tusványosi hablatyverseny legjobbjaiból – Gellérfy László írása
Lassan már a második félidő vége közeledik, a brüsszelita bíró és a partjelzők már az óráikat nézik, a keresztény-konzervatívok még hosszabbítanának néhány szóbombára elég percet, de az eredményt máris elkönyvelhetjük. Megint győztek a fergeteges nagyotmondások utánozhatatlan mesterei. Hurrá. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Évekig az volt a szokás, hogy a pályán lévők csak bemelegítették a csapattársakat, meg a közönséget. Egy-egy kisebb füllentésen, frázison, minden alapot nélkülöző ígérgetésen kívül alig történt valami a pályán. Az utolsó percekben aztán befutott a sztár, villantott kettőt, rúgott hármat, és mint aki jól végezte dolgát, meghajolt…
Tovább olvasomLÖLŐ: megjelent bongor új dala a „magánember tehetetlen dühéről” – videó
A rapunikum, bongor több mint egyéves, formabontó lemeze, a ’Testi Mesék’ óta először új, önálló felvételt hozott el a közönségnek, amelyről maga az előadó osztott meg gondolatokat.
Tovább olvasomA hétköznapok hőseit támogatja a Hankook – idén is elindul az abroncsadományozási program
A Hankook Tire Magyarország Kft. idén tizenkettedik alkalommal hirdeti meg abroncsadományozási akcióját. A program keretében a vállalat olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek szeretne segíteni, amelyek egy adott közösség számára nélkülözhetetlen munkát végeznek.
Tovább olvasom„Nagyon megtisztelő volt ez a bizalom számomra, és nagyon örültem az összefogásnak!” – interjú Godó Katalinnal, aki Nagykőrösön legyőzte a Fideszt
Az egész magyar sajtót bejárta a hír, hogy Nagykőrösön a független Godó Katalin legyőzte a fideszes Lukács Ádámot az elmúlt hét időközi választásán. Valószínű, hogy a Fideszt is hidegzuhanyként érte az eredmény – még úgy is, hogy ráindult egy „független”, hogy csökkentse Godó esélyeit – több, mint 55%-kal nyert. Hiába kampányolt Lukács mellett burkoltan az ÖH, a Czira kabinethez tartozó Nagykőrösma utódjának, a Nagykőrös infónak az oldalán a politikai propagandák, hiába jelentek meg fideszes parlamenti képviselővel fotók, vagy a Külügyi Bizottság alelnökének ajánlása, Lukács, illetve a Fidesz csúfosan elbukott.
Tovább olvasomKisteherautó és személyautó ütközött Szolnok közelében az M4-esen
Baleset történt az M4-esen, Szolnok közelében vasárnap délután. Összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó Szolnok térségében, az M4-es autóút Debrecen felé vezető oldalán vasárnap délután öt óra körül. A katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a szolnoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautót, amely a szalagkorlátnak is nekicsapódott. – Az úttesten bútortörmelék, könyvek és más tárgyak szóródtak szét. A baleset miatt teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt – közölték az illetékesek. Arról egyelőre nincs információ, hogy a járművek utasai milyen sérüléseket szenvedtek a baleset során.
Tovább olvasom