A Jászkunságra is kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat. A hatóságok óvatosságot kérnek. Július 12-től Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal több megyére kiterjesztette a tűzgyújtási tilalmat. Ennek értelmében a kánikula és az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett Jász-Nagykun-Szolnok megyében sem szabad tüzet gyújtani. A korlátozás Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is tovább él. – Az elrendeléssel érintett megyékben továbbra sem várható elegendő csapadék. A kánikula miatt megnőtt a kockázata az intenzívebb, gyorsan terjedő felszíni tüzek kialakulásának mind az erdőkben, mind a mezőgazdasági területeken. Ezekből a tüzekből könnyen…
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Így zajlott az idei Pride – 35 ezren vonultak
Szombaton tartották a 28. Budapest Pride Felvonulást, amelyen a hatalmas hőség ellenére idén is 35 ezren vonultak a szabadságért, elfogadásért és a szerelemért. Az ellentüntetők is kivonultak a rendezvényre, azonban a molinójuk nagyobb volt, mint a „tömeg”, amit képeztek. Maroknyi ellentüntető jutott csupán arra a közel 35 ezer emberre, akik szombaton részt vettek a 28. Budapest Pride felvonuláson. A rendezvényen David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is megjelent, és együtt vonult a tömeggel, melyhez később beszédet intézett Karácsony Gergely főpolgármester, de feltűnt a színpadon többek között Steiner Kristóf is, Radványi Viktória, a Pride főszervezője pedig lefóliázva…
Tovább olvasomHatalmas tűz pusztított a tangazdaságban – szándékos gyújtogatás okozhatta
Odalett az állatok takarmánya a ceglédi tangazdaságban. A technikum azt írja, gyújtogatás történt. Hatalmas tűz pusztított szombaton a Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum tangazdaságában. A takarmány jelentős része odaveszett, az alomnak szánt szalma mind elégett. Az iskola közösségi oldalán azt írják, gyújtogatás történt. A több mint 100 egyedből álló juhnyáj, a 17 tehén és borja, lovak, kecskék takarmányát pusztította el a tűz, a gazdaság így nagyon nehéz helyzetbe került. Segítséget kérnek, első sorban szalmára, alom anyagra lenne szükségük. Az iskola teljes bejegyzését itt olvashatják: Forrás: Szoljon.hu
Tovább olvasomA magyarok közel fele nem fog idén nyaralni
A magyar válaszadók 59 százaléka nyaralt vagy fog még nyaralni idén, 41 százalék viszont otthon tölti a nyarat, többnyire azért, mert az utazás nem fér bele nekik anyagilag – derül kia Euronews által rendelt, okostelefonos applikációval ezer fős mintán készített, nemre, korra, iskolai végzettségre és településtípusra reprezentatív felméréséből. Az Opinio által készített kutatás szerint az 50 évnél idősebbek (56%), a kisvárosokban élők (47%) és a kelet-magyarországiak (46%) az átlagosnál jóval nagyobb eséllyel válaszolták azt, hogy egyáltalán nem nyaralnak 2023-ban. A diplomások (29%) és a fiatalok (26, illetve 35%) kevésbé hajlandóak elengedni…
Tovább olvasomAkikre Szolnokon és Kecskeméten is büszkék vagyunk – teljesítményük megismételhetetlen
Városaink egyik fokmérője, hogy kiket adtak a világunk gördülékenyebbé formálásához és szebbé tételéhez. Vannak, akiket tetteiken keresztül személyükben őrzünk az emlékezetünkben, és sokan vannak, akik tömeggé váltak a kollektív emlékezetben. Gyakran éles viták közepette beszéljük el a haza szempontjából fontos államférfiak tetteit, és késre menően a megosztókét, ellentétben velük kevesebb szó esik a tudósok, művészek, oktatók, szorgos és alkotó munkájáról.
Tovább olvasomLMP: Lázár János ne fesse zöldre az akkumulátorgyárakat, mert nem azok!
Lázár János kijelentette, hogy nem akar akkumulátorgyár szomszédságában élni. Az LMP azt üzeni Lázár Jánosnak, hogy más sem akar, de mégis fog, mert a kormány rájuk erőlteti a mérgező akksigyárakat. Az LMP arra kéri Lázár Jánost, hogy legyen tisztességes és mielőtt akkumulátorgyárakat építenének egy településre, kérdezzék meg a helyieket erről! Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint Lázár János szavai szöges ellentétben állnak a valósággal. Az építési és közlekedési miniszter ugyanis azt állította, hogy Magyarország 2004 óta átvette az összes uniós környezetvédelmi szabályt, és nálunk más EU-s tagállamokkal összevetésben is nagyon szigorú szabályoknak kell…
Tovább olvasomBátonyterenyei akkumulátorgyár: 1600 tonnányi illegális hulladék
Újabb, közel 50 millió forintos büntetést kapott a bátonyterenyei akkumulátorgyár. Az cég ezt hulladékgazdálkodási bírságként kapta, mert tavaly az egyes hulladéktípusokból a megengedettnél nagyjából 1600 tonnával többet gyűjtött és hasznosított, írja az MTI. A hely a Nógrád Megyei Kormányhivatal szerint visszaeső jogsértő, eddig összesen ötször büntették már meg, legutóbb májusban szabtak ki rá 31 millió forintos bírságot. Eddig összesen nagyjából 100 millió forintos bírságot kaptak. Ha így folytatják, a helyet végül elméletben be is zárhatják. Ez az az üzem, ahol az Átlátszó szerint még a kormányhivatal ellenőrei is rosszul lettek, amikor oda kivonultak. A…
Tovább olvasomGarancsi István cége építheti a debreceni akkumulátorgyárat
Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. építi fel a kínai CATL akkumulátorgyárának központi gyártócsarnokát Debrecenben. A cég közleménye szerint a projekt „a valaha volt legnagyobb összértékű magyarországi beruházás”, ami 3000 milliárd forintot jelent. A munkát már elkezdték, vannak épületek, ahol már a cölöpözés végénél tartanak. Garancsi amellett, hogy például a Fehérvár FC egyik tulajdonosa, Orbán Viktor miniszterelnök barátja is. A Market Építő Zrt.-vel több beruházást is elnyert már, például egy 35 méteres zászlórudat Mészáros Lőrinc cégével együtt állíthat fel a Citadellára, a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől 3,2 milliárdos hotelépítési megbízást nyert, de Debrecenhez hasonlóan az iváncsai akkumulátorgyár épületeit is ő…
Tovább olvasomNapsütésre és hatalmas hőségre számíthatunk a következő napokban
A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint szombaton kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja a napsütést, kicsi az esély csapadékra. 26 és 31 Celsius-fok közé melegszik a levegő. Az északkeleti szél csak néha lesz élénk. A következő napokban tovább melegszik az idő és minden nap 30 fok feletti csúcsértékeket mérhetünk. Hétfőn és szerdán van esély csapadékra és viharra. A hőmérséklet az éjjeli órákban is 20 fok körül alakul. A hét második felében még nagyobb hőségre számíthatunk, a csúcsértékek akár a 37-38 fokot is elérhetik. Fronthatás nem terheli szervezetünket. A kánikula okozhat egészségügyi problémákat. A tartós hőség…
Tovább olvasomÁgyakat, matracokat adományozott a kórháznak a Szolnok-Tisza RC
Az ágyakat és matracokat azonnal használatba vették a rászoruló betegek, akkora a hiány ezen a területen. Ez már önmagában elég sokat elmond a magyar egészségügy állapotáról. A Szolnok-Tisza Rotary Club egy-egy felfekvést megelőző modern ágymatracot adományozott pénteken a Hetényi Géza Kórház alapítványának, valamint a Morpheus Betegellátó és Tanácsadó Kft-nek. A Szolnok-Tisza Rotary Club rendszeresen támogatja adományaival a Hetényi Géza Kórház alapítványát. A civil szervezet a „Küzdelem a felfekvés ellen” elnevezésű, a Miskolctapolca Rotary Club által már második alkalommal megszervezett „Global Grant” – azaz külföldi és magyar klubok részvételével megvalósuló –…
Tovább olvasom