Varga Judit évfolyamtársa volt az egyetemen, most kinevezték Schadl György utódjának

Korábban még a Borsod-Abaúj Zemplén megyei közgyűlés jegyzőjeként dolgozott Lupkovics Beáta, csak tavaly májusban nevezték ki önálló bírósági végrehajtónak Miskolcon. Az Igazságügyi Minisztérium mossa kezeit, szerintük abban az évfolyamban közel 400-an diplomáztak a jogi karon.

Tovább olvasom

A hegymászó nem fordult vissza az előre kitűzött időpontban, ezért kerülhetett bajba saját felesége szerint – videó

Sajnos egyre inkább úgy tűnik, bajba kerülhetett az oxigénpalack nélkül a Mount Everesten csúcstámadásra induló hegymászó, Suhajda Szilárd. Most már mentőcsapatok keresik, mert semmi életjelet nem ad magáról és nagyon túl van a biztonságos időn.

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken a nyugati, északnyugati tájak kivételével több tájegységünkön is kialakulhatnak szórványos záporok, zivatarok a napos időszakok mellett. Többfelé megélénkül, nyugaton és északkeleten megerősödik az északi-északkeleti szél, zivatarok idején azonban viharos lökések is lehetnek. Kora reggel 10-15, délután 24-29 fok várható. Ma őket ünnepeljük Névnap Fülöp, Evelin, Aladár, Berengár, Elektra, Evangelina, Filip, Godó, Gyöngyvér, Nyék, Szemere Fülöp név eredete és jelentés: Görög eredetű, a Philiposz névből, az ókori Macedónia híres királyainak neve. Jelentése: lókedvelő. A Fülöp név jellemzése: Szenvedélyes, egyben kritikát nehezen viselő ember, akinek fontos az emberekkel való…

Tovább olvasom

Jó reggelt Szolnok! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön a napos-gomolyfelhős idő mellett leginkább a keleti országrészben fordulhatnak elő záporok, helyenként zivatarok. Az északias szél többfelé megélénkül. Hajnalban 9-15, délután 23-28 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Orbán, Bagita, Bársonyka, Bedecs, Bedő, Csatád, Gergely, Gergő, Gerő, Györe, György, Györk, Györke, Madlen, Madléna, Magda, Magdaléna, Magdó, Magdolna, Mahália, Márk, Márkus, Marléne, Megara, Szofi, Szófia, Urbána, Zsófi, Zsófia Az Orbán név eredete és jelentése: Latin eredetű, az Urbanus névből, mely azonos szóból származó keresztnév. Jelentése: városi, művelt, illedelmes, szellemes. Az Orbán név jellemzése: A nevet viselők harcias, mindig…

Tovább olvasom